Gazdaság

Pócs János: Padlóra kerültem

Miután vasárnap megismételték a választást Jászberényben, a jobbikos Budai Lóránt pedig a korábbi 14 szavazathoz képest 3758 vokssal győzedelmeskedett, Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője meglehetősen megtörten nyilatkozott az ATV-nek.

A képviselő azt mondta:

Meglepődtem, talán az sem túlzás, hogy padlóra kerültem. De hát ebből kell felállni, a választóknak az üzenetét meg kell érteni.

Pócs szerint az eredmény tanulsága, hogy sok mindent másképp kell csinálni:

azok, amiket csináltunk, és jól csináltunk, azok rossz csatornán jutottak el az emberekhez. Az eredmény alapján mi üzentünk rosszul, nem mentek át az üzeneteink.

Arra a kérdésre, hogy várható-e kommunikáció tekintetében valami változás, a fideszes képviselő azt felelte: „a munkában, a kommunikációban, a megjelenésben, mindenben.”

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik