Gazdaság

Azt akarják, ne vigye a postás a nyugdíjat

Nemcsak beszólt az eurót szapuló Matolcsy György jegybankelnöknek Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap, mondott más érdekeset is, miután ülésezett a Versenyképességi Tanács.

Három témát beszéltek át, az egyik az elektronikus fizetések lehetőségének bővítése, ennek keretében az az intézkedési javaslat jött elő, hogy hosszú távon az a cél, hogy a nyugdíjak és más szociális juttatások minél inkább utalással valósuljanak meg. Most a nyugdíjak felének kifizetése így történik, ezt szeretnék felgyorsítani – mondta Varga a Portfolio.hu tudósítása szerint.

Azoknál a munkáltatóknál, akik legalább 5 főt foglalkoztatnak, a béreket is átutalással rendezzék – ez is cél. A fekete- és szürkegazdaságot tápláló készpénzt ezzel is szeretnék visszaszorítani. Meg azzal is, hogy a vállalkozások egymás között is minél inkább átutalással rendezzék a számlát, a készpénzfizetési korlátot szeretné csökkenteni a miniszter (konkrét összeget nem említett.)

Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik