Gazdaság

Egyszerű trükkel játszhatják ki a Tiborcz-adót a gazdagok

A Tiborcz-adóval kapcsolatban kérdezte az Mfor.hu dr. Magyar György ügyvédet, aki szerint nem szabad, hogy elvigye a hév Karácsony Gergelyt.

Politikai szempontból érthetőnek tartja az igyekezetet, de a megvalósítás szerinte alapos körültekintést igényel. Emlékeztet, hogy Siófok önkormányzata panorámaadót vetett volna ki a közvetlen vízparti, illetve attól egy-két utcasorral hátrébb lévő ingatlanokra, azonban a hatalmas felzúdulás elsodorta az elképzelést. Az érintett ingatlantulajdonosok azzal érveltek, hogy ők már a nyaraló vásárlásakor megfizették a felárat.

Magyar György szerint az is kérdéses, hogy valóban azokra nehezedik-e majd az új teher, akikre az új városvezetés rakná. A NER lovagjai ugyanis többnyire nem saját nevükre, hanem családtagjaik, strómanjaik és cégeik nevére íratják ingatlanaikat.

Karácsony Gergely frissen megválasztott főpolgármester ígérete szerint új adót vetnek ki a félmilliárd forintos, többnyire Fidesz-közeli ingatlanokra, az ebből származó bevételt pedig bérlakások építésére és felújítására fordítanák.

Nem elég, hogy felvásárolják a fél várost, még az arcunkba is tolják a gazdagságukat. Vissza fogunk szerezni a budapestiek számára azokból a magánvagyonokból, amelyek a NER-elit luxusvilláiban rejlenek. Hogy mindenki értse, miről van szó, nevezzük ezt Tiborcz-adónak

– jelentette ki Karácsony.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik