Gazdaság

Be kell zárni Matolcsy doktori iskoláját a budai Várban

A 24.hu információja szerint egyéves működés után a napokban visszavonták a Magyar Nemzeti Bank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét.

A másodfokú hatóság döntéséről az alapítvánnyal jogi küzdelembe keveredett szomszédos társasház lakói tájékoztatták lapunkat. Az engedély visszavonása azt jelenti, hogy az eljárás lezárultáig be kell zárni az épületet, és ki kell kapcsolni az ingatlanban működő légtechnikai berendezéseket is.

A Matolcsy György vezette jegybank egyik alapítványa, a PADA négymilliárd forintot költött a Mátyás-templommal szemben álló régi budai városháza átalakítására. Az épületet eredetileg egy új doktori iskolaként harangozták be, de kiderült, hogy vendéglátó egységek is működnek majd benne. A nyitáskor a teljes földszintet és a fedett belsőudvart a Zsidai Csoport kapta meg üzemeltetésre, ám az MNB-alapítvány 2018 karácsonya után szerződésszegésre hivatkozva kirúgta Zsidai Roy cégét.

A problémát az okozza, hogy az épület költségeket nem kímélő átépítésekor nem szigetelték le a szomszédos lakóház tűzfalát, sőt a belsőudvar egyik látványelemeként csupaszon meghagyták a falfelületet, így a lakók csillapítás nélkül szenvedik el a PADA-épület felső szintjére telepített szellőztető rendszer zaját és rezgéseit. A nyáron lezajlott szakértői mérések során nappal és éjszaka is 50-60 decibeles alapzajt mértek a lakószobákban. Az MNB-alapítvány egyébként megtagadta a közreműködést a mérések lefolytatásában.

Kétszer hívták ki a rendőröket az MNB doktori iskolájában zajló bulik miatt
Az épületet a szomszédos lakóháztól elválasztó tűzfalat nem hangszigetelték.

A szomszédos ház a zajszigetelés hiánya miatt már a tavaly szeptemberben megtámadta az első fokon kiadott használatbavételi engedélyt, ezért azzal már a nyitásakor probléma volt. De akkor végül sem az I. kerületi önkormányzat, sem az illetékes kormányhivatal nem akart keresztbe feküdni a beruházásnak.

A most kiadott másodfokú döntés ellenére az épület kedden még üzemelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik