Gazdaság

Salgótarjánban épít gyárat egy dél-koreai cég

Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 2,65 milliárd forinttal támogatja a befektetést, mivel az új üzem első körös autóipari beszállítóként 200 munkahelyet teremt. A Salgótarjánban felépülő gyár alumínium akkumulátorcsatlakozókat készít elektromos járművek számára.

A tárcavezető szerint a beruházás értékét emeli az is, hogy a következő évtizedek autóipari átalakulását várhatóan az elektromos meghajtások fejlesztése határozza meg. A kormány ezért – mint mondta – e téren is meghatározó termelési helyszínné szeretné fejleszteni Magyarországot, és szövetségesként tekint Dél-Koreára, hiszen nagyrészt az ottani vállalatok beruházásai jelölik ki az új ipari korszak nyerteseit.

A távol-keleti ország a világ második legjelentősebb exportőre az e-mobilitásban, annak minden területén koreai vállalatok a piacvezetők, ezért Magyarország sikerét vetíti előre a két ország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődése – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy diplomáciai kapcsolatfelvételük 30. évfordulóján, az idei első 4 hónapban 41 százalékkal bővült a két ország kereskedelmi forgalma, és már 350 milliárd forintnyi koreai befektetés érkezett az év eleje óta. Az új beruházásösztönzési rendszer történetében az idei az első év, amikor nem Németországból, hanem Dél-Koreából érkezett a legtöbb befektetés. A miniszter arra számít, hogy a beruházási ütem bővülésének köszönhetően a magyar autóipar már jövőre átlépheti a 10 ezer milliárd forint éves termelési értéket.

Becsó Károly, Salgótarján térségének országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a város fölkerült az ország fejlesztési térképére, turisztikai és infrastrukturális beruházások indultak, és jelentős támogatásokhoz jutottak a helyi vállalatok. A növekedési lendület erejét jelzi a Bumchun Precision beruházása, amely új termelési kultúrát hoz Salgótarjánba. A képviselő kiszámíthatóságot és együttműködést ígért a beruházó képviselőinek.

A Bumchun Precision Co. Ltd. elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a vállalat kultúrája a folyamatos fejlesztésen alapul, és Magyarországra is azért jön, hogy csúcstechnikát jelentő alkatrészeket gyártson. Ri Ki Jeon a helyszín megválasztását azzal indokolta, hogy a helyi munkaerő jól képzett, az ipari infrastruktúra fejlett, a földrajzi adottságok pedig kedvező logisztikai feltételeket biztosítanak. A vállalat vezetője az európai autógyártás Mekkájának nevezte Magyarországot, és hozzátette, hogy szeretnének hasznos és szívesen látott üzemként működni a nógrádi megyeszékhelyen.

A Bumchun Precision salgótarjáni központú leányvállalatát tavaly decemberben jegyezték be. Az 1982-ben létrejött koreai anyavállalat az elektronikai és mobiltelefon-alkatrészek gyártása és fejlesztése mellett néhány éve bekapcsolódott az akkumulátorgyártásba is elektromos járművek számára.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik