Gazdaság

Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr

Meglehet, Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos agrárfronton már le is körözte Csányi Sándort, a lassan egy évtizede legvagyonosabb vállalkozóként elkönyvelt OTP-vezért. Eddig úgy tudtuk, hasonló méretű földbirtokon gazdálkodnak, Mészárosék azonban nemrég tulajdonosai lettek 1290 hektárnyi földnek Romániában.

A Mészáros-csoport korábban holdingba szervezte agrárérdekeltségeit, a mintegy 40 céget egy csúcsvagyonkezelő fogja össze, a Talentis Agro Zrt.-t tavaly februárban alapította Mészáros Lőrinc és felesége, Kelemen Beatrix. Azt viszont nem verték nagydobra, hogy külföldi vállalkozás és azzal egy csinos romániai földbirtok is került a portfólióba. Márpedig a Talentis Agrónak tartós részesedése nemcsak az olyan ismert Mészáros-cégekben van, mint a Búzakalász 66′ Kft. vagy a Vivienvíz Kft., hanem a Farmland Development Srl-ben is. A mérlegbeszámolójához fűzött kiegészítésből tudható, hogy 100 százalékos tulajdonos a Bihar megyei Margittán (Marghita) bejegyzett társaságban.

Néhány hónapja vásárolhattak be a cégbe, legalábbis a romániai közlönyben január 29-én jelent meg, hogy

a Talentis Agro 8,35 millió euróért, durván 2,7 milliárd forintért megvette a 24,6 millió lej (körülbelül 5,2 millió euró) jegyzett tőkéjű Farmland Development Srl-t.

Az ügylet lebonyolításában a Talentis Agrót a holdingcég vezérigazgatója, Csák Gyula képviselte. És hogy ne kelljen utazgatnia, a Farmland Development székhelyét is áthelyezték Nagyvárad belvárosába, egy patinás épület emeleti irodájába.

Az eladó a Farmland Development egyetlen tulajdonosa, a Van Den Heerik Agricola volt, amelyet 2006-ban alapított a holland illetőségű Hendrik Van Den Heerik és Huibers Van Den Heerik Neeltje Jacoba. A holland befektetőkről általánosságban elmondható, hogy földvásárlás tekintetében igen aktívak Romániában,  az olaszok, németek, osztrákok mellett az élmezőnyhöz tartoznak. (A Mészáros-ügylet után egyébként a Van Den Heerik Agricola nem tűnt el, jelenleg is Margitta környékén gazdálkodik körülbelül 600 hektáron.)

A Farmlandot 2015-ben alapították, mindössze a kötelező minimummal, 200 lej (körülbelül 13 ezer forint) jegyzett tőkével, de azután szélsebesen földvásárlásba kezdtek a hollandok. Bihar megye déli részén, elsősorban Keményfok (A.Iancu) környékén, de leginkább Arad megye északi részén a Nagyzerind (Zerind), Tőzmiske (Mişca), Vadász (Vânători), Székudvar (Socodor), Pél (Pilu), Kisjenő (Ch.Criş) térségében – derül ki a besepert földterületek 2016 januárjában a közlönyben megjelent listájából. Az akció, amelynek során 1290 hektárt kapartak össze, 5,2 millió euróba fájt a hollandoknak, és aztán az apportként bevitt földek pont ennyivel emelték meg 2016-ban a Farmland Development addig a minimumon tartott tőkéjét.

A földvásárláshoz a fedezet biztosan nem a romániai gazdálkodásból jött össze, a Van Den Heerik Agricola dübörgése ugyanis várat magára. Az elmúlt éveket szerény forgalom mellett vagy veszteséggel, vagy minimális profittal zárta. Az elérhető legfrissebb adatok szerint 2017-ben 2,58 millió lejes (mintegy 543 ezer eurós) forgalom mellett a profit mindössze 3450 euró volt, az adósság pedig ennek háromszorosa.

A földvásárlás beruházás volt, ezért is adták tovább a holland tulajdonosok. Azt hiszem, jó kezekbe került

– jegyezte meg kajánul a 24.hu-nak Borsi Attila, a Van Den Heerik Agricola igazgatója.

A margittaiak biztos örültek volna, ha kezet rázhatnak Mészáros Lőrinccel, de információink szerint a magyar multimilliárdosnál ez a bevásárlás nem érte el egy határon túli vizit ingerküszöbét.

„Ide biztos nem jön, vannak neki más barátai” – kommentálta az ügyet a 24.hu-nak Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere, aki tőlünk tudta meg, hogy a környéken a hollandok által felvásárolt szántóföldek Mészáros Lőrincnél landoltak. A Farmland neve ismerős errefelé, keményen nyomultak – tette még hozzá.

Kérdés persze, hogy a hollandok a földeket beruházási céllal hajtották fel nagy sebesen, vagy már akkor tudták, kinek fogják eladni az 1290 hektárt. Utóbbit valószínűsíti, Borsi portálunknak tett megjegyzése, hogy azért kellett eladni a Farmland Developmentet, mert „a földek túl messze helyezkednek el Margittától”, így amit lehetett, addig is bérbe adtak.

Ezért felmerül, hogy vajon nem Mészárosék kerestek-e egy helyi mezőgazdasági vállalatot, amelyik strómanként összevásárolja számukra a kiszemelt térségben a földeket. Annyi biztos, hogy a Van Den Heerik Agricola Margitta környékén is talált volna szántókat a Farmland kibélelésére, sőt, ebben az esetben még területalapú uniós támogatásra is jogosult lett volna. A mezőgazdasági szubvenciókat kifizető állami hivatal margittai irodájánál azonban kérdésünkre elmondták, hogy a Farmland Developmentet még csak nem is regisztrálták náluk, vagyis a hollandoknak esze ágában sem volt uniós támogatásért folyamodni.

A holland vevő nem szúr szemet

Ha strómanként léptek az ügyletbe, akkor a Talentis Agro ügyesen manőverezett, hiszen egy holland vásárló nem szúr szemet Romániában, földvásárláson kapott magyar céget viszont a média és a román politikusok egyaránt szétcincálnának.

Az már biztos, hogy Mészáros Lőrinc remek üzletet kötött, mert ha elosztjuk a vételárat a megkaparintott szántófölddel, akkor kiderül, hogy átlag 6500 eurót perkált egy hektárért. Románia nyugati felében – Temes, Arad, Bihar, Szatmár megyében – jó földet hektáronként ennyiért ma már lehetetlen vásárolni. Romániában a magyarországinál sokkal lazább földvásárlási feltételek rászabadították a piacra a spekulánsokat és befektetőket. Ma az átlagos hektárár az említett megyékben 8000-11000 euró között mozog, de van, hogy ennek a duplája.

Ha Mészárosék holnap eladnák az Arad és Bihar megyékben megszerzett termőföldjeiket, akkor legalább egy 1-1,5 millió eurót kaszálnának az üzleten.

De vélhetően egyelőre nem ad túl rajtuk, hisz Románia nyugati határvidékén, Bihartól Temesig a termőföld az egyik legprofitábilisabb befektetés.

Romániában külföldi kézben van a termőföld 40 százaléka

Romániában 2014. január 1-jével liberalizálták a szántóföldek kereskedelmét. Az EU-tagállamok, az Európai Gazdasági Térség és Svájc állampolgárai, cégei szabadon vásárolhatnak termőföldet, erdőt. Egyetlen feltétel, hogy az eladó a helyi polgármesteri hivatalnál 30 napig hirdesse értékesítési szándékát, megjelölve pontosan a területet, mert a román állampolgároknak, az értékesítendő föld társtulajdonosának, a szomszédos termőföld tulajdonosának és az államnak elővásárlási joga van. Mennyiségi megkötés nincs. Más országok állampolgárainak a legegyszerűbb, ha céget alapítanak, és a vállalkozáson keresztül vásárolnak. A becslések szerint Románia 13,3 millió hektárnyi termőföldjéből 5,5 millió külföldiek tulajdonában van. Az összesen 13,8 millió hektárnyi erdőnek mintegy 48 százaléka van állami, 200-250 ezer hektár lehet külföldi kézben.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik