Gazdaság

Milliárdokat fizethetünk az Orbán családnak dolgozó ügyvédi iroda miatt, Rogán mégsem tud megválni tőlük

Nem tud akkorát hibázni az Orbán család ügyvédjeként ismertté vált, azóta immáron parlamenti képviselő Bajkai István-féle SBGK Ügyvédi Iroda, hogy állami megbízás nélkül maradjon. Erről tanúskodik az a birtokunkba jutott, január 16-án aláírt szerződés, amely szerint az ügyvédi iroda 3,5 millió forint + áfa összegért kapott munkát a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Rogán Antal tárcája annak ellenére szavazott bizalmat az ügyvédi irodának, hogy a Miniszterelnökségnek végzett munkájuk minőségével szemben komoly aggályok merültek fel, hibáik miatt ráadásul az állampolgároknak kell fizetniük.

Persze a 3,5 milliós ügyvédi díj aprócska morzsa ahhoz képest, hogy 2016 áprilisában az SBGK Ügyvédi Iroda a Lázár János holdudvarához sorolt Ész-Ker Kft.-vel és a Nagy és Kiss Ügyvédi Irodával közösen kapott meg egy 4,8 milliárd forintos, négy évre szóló megbízást.

A szakembereknek az lett volna a dolguk, hogy a Miniszterelnökség külső tanácsadóiként segítsék az uniós támogatással megvalósuló projektekre kiírt közbeszerzések szabályos lebonyolítását. Munkájukról azonban az Európai Bizottság auditorai elégtelen bizonyítványt állítottak ki: a 29 projektből álló mintában 24 súlyos hibát találtak. A szabálytalanságok miatt Brüsszel alsó hangon 103 milliárd forintos büntetést helyezett kilátásba, de a támogatásmegvonás végső számlája akár 500 milliárd forint is lehet. Bár a józan ész azt diktálná, hogy a gigantikus összeg visszafizetése a közbeszerzések szabályosságát ellenőrző cégek és ügyvédek felelőssége, de néhány napja írtuk meg, hogy a magyar adófizetőkre terhelik a számlát.

Az Orbán családnak dolgozó ügyvédi iroda számláját is az adófizetők állják, nem csak az Eliosét
Az Orbán család jogi ügyeit intéző ügyvédi irodának sem kéri a magyar kormány az uniós támogatást. A magyar adófizetők állják a cechet.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a 103 milliárdos büntetés híre után, tavaly augusztusban jelentette be, hogy átszervezik a közbeszerzések ellenőrzését, a külső tanácsadók helyett belső apparátusra bízták a feladatokat. Ezt azzal együtt is olcsóbb megoldásként tálalták, hogy az apparátus elhelyezésére közel 3 milliárd forintért vettek ingatlant a NER főutcájában, az Andrássy úton.

A Miniszterelnökség akkoriban nem válaszolt a 24.hu-nak arra, hogy a 4,8 milliárd forintos keretösszegből végül mennyit fizettek ki a tanácsadóknak, de a Portfolio.hu gyűjtése alapján 3,5 milliárd forintnál, azaz háromnegyedénél tarthattak a kifizetések, amikor elhalt a megállapodás.

Gulyásék úgy számoltak, megéri kirúgni az Orbán családnak dolgozó ügyvédi irodát
Kiderült, kiknek vett igen drágán ingatlant a Miniszterelnökség az Andrássy úton.

Kiemelt kép: Jenei Boldizsár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik