Gazdaság

Mélyponton a szociális ellátás: 34 ezer rászoruló a várólistán

Rekord hosszúságúra nőtt a szociális várólista: csak az idősek otthonába való bejutásért több mint 25 ezren állnak sorba. Több mint kétezer betegnek nincs hely pszichiátriai otthonban.

Egyetlen év alatt több mint négyezer emberrel gyarapodott a szociális várólista: míg 2017 decemberében 30 193 főt registráltak, addig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) legfrissebb, 2018. december 5-ei adatai szerint már 34 288-an várakoznak a szociális ellátás valamilyen formájára: például az idősek otthonába való bejutásra vagy fejlesztő foglalkozásra. A várólistán szereplők több mint háromnegyede bentlakásos ellátást igényelt.

Az SZGYF két éve készíti el a regisztrált várakozók számáról szóló havi beszámolót, a dokumentum történetében a tavaly decemberi eredmény a legrosszabb:

Ráadásul a valóságban ezek a számok sokkal nagyobbak lehetnek: bevett gyakorlat, hogy ott, ahol irreálisan sok a jelentkező, már a várólistára sem regisztrálják rászorulókat. A kimutatásban csak a szociális intézmények körülbelül háromnegyedének adatai szerepelnek, ennyien vettek részt az adatgyűjtésben.

Az a rendelkezésre álló adatokból is világos, hogy az időseknél van a legnagyobb probléma:

  • 25 709-en várnak arra, hogy bekerüljön idősek otthonába,
  • 2479 embert regisztráltak az időskorúak gondozóházainak várólistájára (átmeneti ellátást nyújtó intézmény).

Az SZGYF összesítésében csak az állami fenntartásban lévő idősotthonok várólistáit vették figyelembe, ami azért torzíthat az adatokon, mert a Népszava értesülései szerint az állam gőzerővel, de a nyilvánosság kizárásával, teljes titoktartás mellett adja át szociális intézményeit az egyházaknak.

Egy 2017-es kormányhatározat szerint abban az évben 8837, tavaly pedig további 21 563 szociális férőhelynek kellett volna fenntartót váltani. Azt viszont sem a tárca, sem az intézményfenntartó egyházak nagy része nem árulta el, hogy hány idősotthont és speciális ellátást kínáló gondozóházat vagy klubot adtak át az egyházaknak.

A legtöbben egyébként Budapesten és Győr-Moson Sopron megyében igényeltek idősotthoni ellátást:

A harmadik legnépesebb csoportot 2278 fővel azok alkotják, akiknek pszichiátriai betegek otthonában lenne szükségük elhelyezésre, a fogyatékos személyek számára fenntartott otthonoknál 1444-en, a házi segítségnyújtásnál 668-an állnak sorba.

Az összes adatot itt találja:

Kiemelt kép:  Stephane De Sakutin / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik