Gazdaság

Kész, vége, nem bővül tovább az ócsai devizapark

Egy ötéves kormányhatározatot vontak vissza, így Ócsa szélén marad a 80 házas lakópark olyannak, amilyen, nem fog tovább bővülni a jövőben.

Nem bővül tovább az ócsai devizahiteles lakópark, a kormány hatályon kívül helyezte az erről szóló 2011-es határozatot – írja a Napi.hu a Magyar Közlöny alapján. A határozat arról szólt alapból, hogy legalább 66 hektáron több ütemben összesen 500 házat építenek (az első ütemben 80-at) és akár intézményeket is építhetnek.

Sok kritika érte a programot, szokás szerint a pénzszórás miatt: az első ütemre költött 2,7 milliárd forintból sok száz családon tudhattak volna segíteni a szakértők szerint, pl. meglévő lakások és házak szociális bérlakássá alakításával, felújításával. Az Átlátszó korábban arról írt, vidéken 7-8 millióért lehet családi házat, Budapesten 10 millióért lakást venni, míg Ócsán egy házra elment 34 millió forint. Ugyanekkor a XIII. kerületben százlakásos önkormányzati bérház épült fel 2,2 milliárdból.

Ellenérv volt még, hogy a lakópark kint van a pusztában, Ócsa külterületén, így a munkába-iskolába ingázás nehezen megoldható kocsi nélkül.

2013-ban költöztek be az első lakók a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. kezelésébe került parkba, ami nagyon nehezen telt meg. A következő év novemberére kötötték meg az utolsó bérleti szerződéseket a feltételek lazítása után. Bérleti díjat kell fizetni, a szerződés határozatlan idejű, de persze felmondható mindkét fél részéről, a bérleti jog pedig örökölhető. Eddig két házból költöztek ki, jelenleg egy áll üresen. Most 350-en élnek itt, a lakók kb. fele gyerek.

A közösségépítésért felelős Magyar Máltai Szeretetszolgálat szintén kiköltözött már, az általuk használt épületet az ócsai önkormányzat kezeli egyfajta közösségi házként. Az Eszközkezelő állítja, az új településrész beilleszkedett az öt kilométerre fekvő Ócsa életébe, néhányan a telepről itt dolgoznak, a gyerekek ide járnak óvodába, iskolába. A Volán is sűrítette a buszjáratokat. Már kutakat is fúrtak, tűzifatárolókat is létesítettek a bérlőknek (fatüzelésű kályhák fűtik a lakásokat).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik