E szintezés kiváltója, hogy a növények követik a fényviszonyok, valamint a föld nedvesség- és tápanyagtartalmának változásait. Ám míg a fölfelé irányuló mozgás hátterében álló folyamatokat jól ismerik – a hagyma egyre növekvő, ám lent rögzült gyökereivel felnyomja magát -, a süllyedés mechanizmusát eddig kevéssé értették a tudósok. Az American Society of Horticultural Science botanikusai most, úgy tűnik, kiismerték a hagymák alászállásának mikéntjét. Szerintük az izomként megrövidülő gyökérszálak húzzák lefelé a növényeket.
A jelenséget a kutatók egyfajta negatív, paradox módon méretcsökkenéssel járó növekedésként értelmezik, amely meglehetősen ritka a növényvilágban. Lényege, hogy az összehúzódásra képes fehérjeszálak – izmok – híján a növények apró görcsöket, gyűrűszerű cellulózképződményeket növesztenek gyökereiken, kezdve a tőnél, s szükség szerint egyre többet, a csúcs felé haladva. E kinövések aztán lokális tágulatokat okozva az egész gyökérszálat megrövidítik.
A tudósok húsvéti liliommal végzett kísérletei szerint a lefelé vándorlás mozgatórugója elsősorban a fény, abból is egy meghatározott, kék színt eredményező hullámhossz. Ez azt sugallja, hogy a hagymák látszólagos színtelenségük ellenére a kék fényre érzékeny pigmenteket tartalmazhatnak – maguk a gyökérszálak érzéketlennek bizonyultak a fényre.
A tesztek bebizonyították, hogy minél többet érzékel a szóban forgó hullámhossztartományból a hagyma, annál mélyebbre menekül. Ez garantálja ugyanis számára a téli túlélést: az állandó, a fagypontnál magasabb hőmérsékletet és az ideális nedvességtartalmat is. A kutatók eredményei hagymák eredményesebb ültetését és szaporítását segíthetik.