Negyven taggal alakult, egy hónap múlva már több mint száz főt tudott maga mögött az a német ateista szervezet, amelyet az iráni származású Mina Ahadi az idén alapított Kölnben. Ahadi, aki nyíltan nőgyűlölőnek és antidemokratikusnak titulálta az iszlám vallást, jelenleg rendőri védelem alatt áll, mivel ilyen tartalmú kijelentéseit követően garmadával kapta a névtelen fenyegetéseket, hazájában pedig halálra ítélték. Az Ex-muszlimok Tanácsa égisze alatt az aktivista azokat segíti, akik elhagynák Allahot, ám a környezetük emiatt kirekeszti őket. Az aktivista úgy számol, rövid időn belül akár 10 ezren is csatlakozhatnak „gyülekezetéhez”.
Olasz ateisták tiltakoznak a Vatikánban. Istent tagadják. Fotó: Reuters
Az Ex-muszlimok Tanácsához hasonlóan egyre több ateista szervezet alakul szerte Amerikában és Európában. A folyamat kibontakozását azonban hátráltatja, hogy a legkülönbözőbb célokat és gyökereket bizonygató kezdeményezések túl töredezettek ahhoz, hogy az ateizmus a nagy egyházakhoz hasonló egységet alkosson. „A macskákat is könnyebb egy csordába terelni az olyan függetlenül gondolkozó embereknél, mint az ateisták”- írja nemrég magyarul is megjelent, Isteni téveszme című könyvében Richard Dawkins brit etológus, a magát Új ateistáknak nevező csoport prófétája.
Az önszerveződő ateizmus bázisa az az egyházi befolyáson kívül eső, nem-hívő embertömeg, amelynek létszámát a Time magazin egy idei száma 1,1 milliárdra becsült. Az Eurobarometer 2005-ös felmérése szerint csak az Európai Unió országaiban minden ötödik ember vallja, hogy nem hisz semmilyen felsőbbrendű erő létezésében (lásd a táblázatot). Más kutatások viszont azt bizonyítják, hogy hiába nagy a nem-hívők száma, kevesen vallják magukat nyíltan ateistának. Az Encyclopædia Britannica a világ országaiban 9 százalékra becsüli a vallástalanok 2005-ös arányát, miközben mindössze 3 százalék fogadja el az ateista jelzőt.
„Kétszázötven éve az ateista megjelölés még vádként hangzott el” – magyarázza Jonathan Miller ateista író, a BBC-nek készült, az ateizmus történetét feldolgozó dokumentumfilm-sorozat rendezője. Míg azonban a XVIII. században, a szekularizáció kezdetén az ateizmus vádját leginkább a felvilágosult értelmiség érdemelte ki, addig a XX. században olyan politikai mozgalmak sajátították ki a fogalmat, mint a nácizmus vagy a Marx-féle, „a vallás a nép ópiuma” mottót kiterjesztő kommunizmus. Így, míg a második világégés után a szovjet befolyás alatt álló Kelet-Európában a vallás általában üldözendő, de legfeljebb megtűrt volt, addig a nyugati világban hanyatlani kezdett az ateizmus. A hidegháború idején például az Egyesült Államokban titkos kommunista szerveződések tagjaiként bélyegezték meg azokat, akik hangot adtak istentagadásuknak.
9/11. Ötven évvel később azonban megint csak Amerikához, méghozzá a nevezetes 2001. szeptember 11-i dátumhoz köthető, hogy a múltbeli előítéletek ellenére megerősödni látszik az ateizmus. Az aktivizálódó ateisták szerint ugyanis a New York-i WTC tornyok lerombolása a vallási fanatizmus elleni egyesült fellépés szükségességére hívta fel a figyelmet. A terrortámadással az ateizmus túllépett azon az akadályon, hogy a puszta tagadásban fejezze ki önmagát, a célok azonban még nem teljesen tisztázottak. „A legtöbb ateista – nyilatkozta Roy Speckhardt, az Amerikai Humanista Egyesület vezetője a közelmúltban a Washington Postnak – még a saját ateizmusa megfogalmazásával van elfoglalva, és innen még nem igazán tud továbblépni.” Azok, akik mégis megtették, erős megosztottságot váltottak ki maguk körül, mint például az „ateisták pápájaként” emlegetett Richard Dawkins, aki a vallást egyszerűen a „XXI. század rossz forrásának” tartja.
A tudományos körökben elismert brit etológus négy évvel ezelőtt kezdte használni a „bright” vagyis „megvilágosult” szót magára, illetve követőire. Ők nem hisznek semmilyen természetfeletti erőben, s minden babonát is elutasítanak. Dawkins londoni vallásellenes rendezvényeken gyűjtötte maga köré a hasonlóan gondolkodókat, akik végül a már említett Új ateisták néven váltak ismertté. Céljaikat és a feljebbvaló létezését tagadó érveiket az „ateisták bibliájaként” aposztrofált, 2006-ban megjelent Isteni téveszme című bestsellerben Dawkins foglalta össze. A vallás mindennemű formáját elutasító radikális nézeteit azonban hangos kritika fogadta.
Az etológusból lett médiaszemélyiség nem az egyetlen tudós, akit ateista aktivizmusa tett világszerte ismertté. Dawkins mellett két amerikai filozófus, Sam Harris és Daniel Dennett is nagyjából egy időben kezdte támadni a vallást. A tudományos körök és a racionalitást hangsúlyozó ateista szervezetek közti átfedésre maga Dawkins is több interjúban hivatkozik. Szívesen példálózik azzal az amerikai National Academy of Sciences és a brit Royal Society tagjai körében végzett 2006-os felméréssel, amely bebizonyította, hogy rangos tudományos körökben elenyésző a hívő emberek aránya.
„A macskákat is könnyebb egy csordába terelni, mint az ateistákat”- írja nemrég magyarul is megjelent könyvében Richard Dawkins brit etológus.
Arra azonban, hogy hol és miért fejlődik nagyobb intenzitással az ateista mozgalom, még nincs magyarázat. A kutatók ezt az ateizmus különböző megközelítéseivel magyarázzák (lásd Az istentagadás formái című keretes írást). A Phil Zuckermann amerikai vallásszociológus nevéhez fűződő elmélet szerint például korreláció fedezhető fel az egyes országok fejlettségi szintje, a lakosság iskolázottsága és az ateizmus elterjedtsége között: 2005-ös kutatásai szerint ugyanis Svédország termelte ki a legtöbb ateistát, míg Horvátországot az utolsó helyre sorolta istentagadás tekintetében. A tézist azonban meglehetősen kétségessé teszik más kutatási eredmények. Merthogy az ugyanúgy 2005-ben készült Eurobarometer felmérés (amely a kontinens nem EU-tag államaira is kiterjedt) Svédországot csak az erős középmezőnybe pozícionálja, az utolsók között pedig Horvátország helyett Máltát és Lengyelországot emeli ki.
VALLÁSTAGADÁS ITTHON. Az angolszász országokhoz hasonlóan, de sokkal elszigeteltebb formában egy-két éve hazánkban is megindult az ateisták szerveződése. Minimális létszámú klubok és egyesületek születnek és szűnnek meg egymás után. „A hazai ateisták körében egyfajta formakeresés folyik” – vélekedik Sipos Péter szoftverfejlesztő, a Szkeptikus Társaság egyik alapítója, aki társaival együtt azt tűzte ki maga elé feladatul, hogy tudományos szkepticizmust, természetfeletti elemektől mentes világképet terjesszenek.
Magyarországon a zavart egyelőre az okozza, hogy az ateizmus legtöbbször nem valós valláskritikán alapul, hanem puszta közönyön vagy a szocializmusból eredő beidegződésen. „Sokan szocializálódtak az ateizmus kizárólagosságát hirdető elmúlt rendszerben, és a rendszerváltozás óta nehezen lépnek ki ebből a rájuk kényszerített cipőből” – mutat rá Tomka Miklós vallásszociológus. Kutatásai alapján a szociológus 3-6 százalékra becsüli a hazai ateisták arányát, s szerinte ők szinte kivétel nélkül értelmiségiek. Az ateizmus különböző megközelítései, és a már említett érdektelenség miatt azonban hazánkban is nehéz pontos statisztikát készíteni a témában. Az Eurobarometer 2005-ös kutatása például Tomkához képest meglehetősen eltérő eredményre jutott: Magyarországon 19 százalékra teszi azok arányát, akik nem hisznek semmilyen felsőbbrendű erőben.
„A legtöbb nem-hívő számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy eldöntse magáról, ateista-e” – mondja Brendel Mátyás kutató, aki a Szkeptikus Társasággal közösen szervez előadássorozatot az ateizmusról. A magyar Ateista és Agnosztikus Klub szervezésében is részt vevő Brendel nem egyszer tapasztalt ellenérzést az ateizmussal szemben, ezek azonban korántsem olyan egyértelműek, mint a szektákkal szemben tanúsított előítéletek. Észrevette, hogy egyelőre még csak kevesen merik kategorikusan kijelenteni magukról, hogy tagadják a Teremtő létezését. Ezért egyelőre csak beszélgetnek, az első szeptemberi találkozójukon például a fogalmak tisztázásáig jutottak mindössze. Ennél jóval határozottabb szándékkal állt össze tavaly a Magyar Humanisták és Ateisták Társasága. A szervezet fő célkitűzésének tartja az egyházak kiváltságainak (úgymint állami támogatás, műsoridő biztosítása) visszanyesegetését, az egyházakhoz hasonlóan ugyanis ők is szeretnének ezekből az előnyökből részesülni.
Az istentagadás formái
AGNOSZTIKUSOK. A fogalmat a „Darwin bulldogjának” is nevezett brit író, Thomas Henry Huxley vezette be 1869-ben a köztudatba. Az agnoszticizmus azt hirdeti, hogy Isten, istenek vagy istenségek létezése nem bizonyított, erről nem lehet megalapozott tudásunk.
GYENGE ATEISTÁK. Michael Martin amerikai ateista vallásfilozófus nyomán terjedt el az angolszász szaknyelvben a gyenge, illetve erős ateizmus kifejezéspár. A gyenge ateisták nem jelentik ki, hogy nincsenek istenek, de ők maguk nem hisznek bennük.
ERŐS ATEISTÁK. Az erős ateisták meg vannak róla győződve, akár bizonyítottnak is vélik, hogy nem léteznek istenek.
BRIGHTOK/ÚJ ATEISTÁK. Semmilyen természetfeletti erőben nem hisznek. Az új ateista mozgalom követői, többek közt Dawkins és Dennett is „bright-nak”, vagyis felvilágosultnak nevezik magukat.