Nemcsak első látásra, de első szaglásra is „érdekes” élmény egy európainak India üzleti központjába, Mumbaiba (régi nevén Bombay) érkezni. A nyomor látványa mellett annak szagát is szokni kell. A csatornázottság hiánya, az erjedő utcai szemét, és még ki tudja, mi minden, olyan hullámokat gerjeszt, hogy az szinte átszúrja a nyálkahártyát. A rengeteg jármű miatt állandó a szmog, különösen az éjszakák tűnnek elviselhetetlennek. Nem csoda, hogy a halálozási okok között első helyen (17 százalék) a légzőszervi megbetegedések állnak. Ezenkívül minden tizedik halálesetet fertőzéses betegségek okoznak, az utazók számára jelenleg a hepatitis két változata mellett a tífusz, az agyhártyagyulladás és a gyermekbénulás elleni oltás is ajánlott, de a vérfertőzések elkerülése érdekében egy adag tetanusz felvételét is érdemes mérlegelni. Ehhez képest mellbevágó, hogy Indiában állítják elő a világon eladott összes gyógyszer 8 százalékát. Az ország ma már kulcsszerepet játszik a globális gyógyszerpiacon, előretörésének jeleként a fejlett világ cégei sorra idevándorolnak. E trendet követve a magyar Richter indiai partnerével, a Themis Medicare-rel közösen Mumbaitól északra, Vapiban épített gyártóüzemet, amely tavaly március óta termel.
A Richter üzeme Vapiban.
KELETI VERSENY. Téved, aki azt hiszi, hogy a Budapest és Mumbai közötti mintegy 6 ezer kilométer a Richter gyára felé vezető út fárasztóbb része. A Mumbai és Vapi közötti 150 kilométer leküzdése sokkal megterhelőbb, forgalomtól függően 3-5 órát vesz igénybe. Az országút elvileg kétszer kétsávos, de az autópályákra vonatkozó, nálunk megszokott elvárásokat meg sem közelíti. Gyakran szembeforgalommal kell megküzdeni, a 40-nel döcögő teherautók (öreg Tata nem vén Tata) végeláthatatlan sora között pedig gyalogosok, biciklisek, motorosok és motoros riksák cikáznak. A KRESZ helyi értelmezése szerint az erősebb járműnek van elsőbbsége, ám ez gyakran csak a fizikai érintkezés során dől el.
Vapi nem tartozik a világ leglátványosabb városai közé, a 70 ezer lakosú település egy 400 kilométeren (!) elnyúló ipari övezet déli végén fekszik. A helyi ipari parkban mintegy 2 ezer cég működik, közte a Richter és a Themis Medicare vegyes vállalatának gyára. Ennek az a különlegessége, hogy semmilyen különlegessége sincs, vagyis kívül-belül ugyanúgy néz ki, mint a világ összes magas színvonalú gyógyszergyára. A fejlett világ egy szelete indiai környezetben, tiszta, rendezett és jól karbantartott, másképp nem is termelhetne az európai vagy az amerikai piacra. Az üzem előtti parkban a bekötőutat fiatal pálmafák szegélyezik, előttük kis táblákon csupa magyar név, csaknem mindegyiket itt megfordult richteres alkalmazott ültette.
Amint Rajneesh Annand, a társaság első embere sorolni kezdi az üzem befektetési paramétereit, rögtön világossá válik, hogy a Richter miért van itt. A zöldmezős beruházás összesen 14 millió dollárba került, ez pedig csak egynegyede az átlagos európai, és körülbelül fele a magyarországi költségnek. Ráadásul Vapiban csak 2,6 millió dollár az éves rezsi- és bérköltség, ez pedig kevesebb mint ötöde az európainak. Ezzel nem tudott versenyezni Magyarország, még úgy sem, hogy a befektető elkötelezettsége ez esetben nem kérdőjelezhető meg.
De miért éppen Vapi? Azért, mert Pillich Lajossal, a Richter ma már legendás, nemrég elhunyt vegyészmérnökével a hatvanas években pont a Themis gyógyszergyár alapítója elegyedett szóba a bombayi repülőtér várójában, kapcsolatuk pedig a két társaság 1969-es vegyes vállalatának megalapításához vezetett. Az indiai cégnek az infrastruktúrával jól ellátott Vapiban volt még szabad területe, így ez a Richter 2003-as bővítési terveihez kapóra jött. A magyarok – miután kiderült, hogy a távol-keleti kihelyezés mekkora pénzügyi előnyöket rejt – elsősorban Kínával versenyeztették Vapit, a meglévő évtizedes kapcsolatnak köszönhetően azonban India nyert. A beruházást a Richter állta, tagi kölcsönt nyújtva a közös leányvállalatnak, amely a termelés profitjából fizeti vissza az összeget. A Richter-Themis Medicare csak a gyógyszerek hatóanyagainak összetevőit, úgynevezett intermedier anyagokat gyárt, a végtermék továbbra is Kőbányán készül. Néhány éven belül azonban Vapi is elkezdi ontani a hatóanyagokat, a gyárnak már ez a része is csaknem teljesen elkészült. Az alkalmazott technológia is magyar, így a felügyeletét csupán egyetlen Vapiban „állomásozó” vegyészmérnök el tudja látni. Az állás vonzerejét kissé csökkenti, hogy Vapi pont Gudzsarát állam területére esik, vagyis az utolsó olyan hely Indiában, ahol hivatalosan nem megengedett az alkohol fogyasztása. Imre Péter, az éppen kinn lévő vegyészmérnök (blogja: www.indianexposure.blogspot.com) azonban láthatóan nagyon élvezi a kiküldetést, nemrég meg is hosszabbította a szerződését. Kérdésemre megnyugtat, pontosan tudta, hogy hova jön, járt kint a megbízás előtt is. A helyi viszonyokat és az indiai munkatempót már megszokta, és még a közlekedési morál hiánya sem zavarja, eleve itt tanult meg vezetni.
PROTEKCIÓ. Bár Vapi az amerikai Blacksmith Institute szeptemberi felmérése szerint a világ ötödik legszennyezettebb térsége, Rajneesh Annand hangsúlyozza, hogy a környezetvédelmi előírások az ipari parkban nagyon szigorúak, és a szennyvíz csak a világszínvonalú tisztítótelepen keresztül kerülhet a közeli folyóba, amely néhány kilométerrel lejjebb az Arab-tengerbe ömlik. A Daman Ganga valóban nem habzik olyan látványosan
mint a Rába, a téli száraz évszak és a közeli duzzasztó visszafogó ereje miatt csupán az alacsony vízállása feltűnő, és bár medrének partjára kiül a hordalékszemét, ez nem tartja vissza a helyieket, hogy mossanak, vagy horgászni próbáljanak benne.
Amellett, hogy Mumbai utcáin is csaknem olyan nagy arányú a Suzukik (itt Maruti-Suzukik) aránya, mint Budapesten, egy érdekes gyógyszerpiac-történeti párhuzam is akad. Amikor az indiai kormány a hatvanas-hetvenes években látta, hogy milliárdos lakosságának döntő része belátható időn belül nem tudja megfizetni a számára horribilisan drága gyógyszereket, protekcionista iparpolitikával saját gyógyszeripart fejlesztett, szinte a semmiből. Termékszabadalom helyett eljárásszabadalmat vezettek be, vagyis ha egy indiai társaság a fejlett világban óriási költséggel kifejlesztett hatóanyagot más módszerrel is elő tudott állítani, akkor forgalomba hozhatta, az eredeti szer szabadalmi védettsége ellenére. Mivel így meg lehetett spórolni a K+F kiadások döntő részét, a piacot elárasztották az olcsó indiai készítmények, amelyeket idővel már exportálni is kezdtek. Kisebb volumennel, de ugyanezt az utat járta be Magyarország is a rendszerváltás előtt. Az amerikai és nyugat-európai cégek ezt mindig is a szabadalmak „legalizált lopásának” titulálták, és nyomásukra a kilencvenes évek közepétől az eljárásszabadalmat meg kellett szüntetni. Ám ekkorra az állami szabályozási segítséget ügyesen kihasználó indiai cégek már megerősödtek, piacuk mérete globális méretekben is jelentőssé vált, ezért az átmenetre 10 éves haladékot tudtak kialkudni, míg a magyar társaságok csak fél évet kaptak ugyanerre.
Természetes, hogy Dinesh Patel, a Themis Medicare alapítójának fia, fő tulajdonosa és ügyvezetője – akinek mumbai irodaháza tele van a budapesti Sas patika képeivel – egyértelműen a protekcionizmus mellett tör lándzsát. Nem győzi hangsúlyozni, mennyire sajnálja emiatt magyar partnerét, szíve szerint a Richternek is hasonló védelmet kérne, ám az Európai Unió versenyszabályai a nemzeti alapon való állami támogatást tiltják. Büszkén mondja, hogy az indiai gyógyszeripar következő lépése a világpiaci vezető szerep megszerzése lesz. Álláspontja érthető, India a több százmillió szegény polgárának várhatóan egyre nagyobb összegben fog gyógyszert vásárolni a belföldi cégektől, amelyek e biztos anyagi hátteret, illetve az olcsó munkaerőre alapozott exportbevételt a globális terjeszkedésre tudják majd felhasználni. Emellett folyamatosan fejlesztik a szakirányú oktatást, és arra készülnek, hogy a K+F jelentős részét is megszerzik, akár bérfejlesztés formájában. Az állami megrendelések növekedésének lehetőségét jól jelzi, hogy míg például Magyarországon évi 240 dollár az egy főre jutó gyógyszerkiadás, addig Indiában mindössze 9 dollár. Az olcsó generikus gyártók száma mintegy 5600, és közvetve már most is megközelítőleg 10 millió ember megélhetését biztosítja a gyógyszeripar.