Tény, az 50 megawatt teljesítményűre tervezett szerencsi erőműre a város ugyanúgy áldását adta, mint a regionális környezetvédelmi felügyelőség, a világörökségért felelős nemzetközi szervezet, azaz az Icomos, vagy éppen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Sőt, az építtető projektcég, a Hujber Ottó érdekeltségi köréhez tartozó BHD Hőerőmű Zrt. minden pótlólagos kérést is teljesített. (Igen, arról a Hujber Ottóról van szó, aki egykor az MSZP vállalkozó tagozatát vezette, amúgy pedig az orosz államadósság lebontásában, azaz a „guruló rubelek” néven elhíresült, máig homályos ügyben játszott központi szerepet.) Földbe süllyesztik a kazánokat; öt méter magas dombokat emelnek az erőmű elé; s a létesítményt messzebb is viszik majd a főúttól. Hujber ezen felül azzal érvel, hogy Koppenhága szívében is üzemel hasonló erőmű, és semmi probléma nem volt még vele.
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is elismeri, hogy a tervek minden előírásnak megfelelnek. Ám ez szerinte sem jelenti azt, hogy a majdani „bio-erőműnek” meg is kell épülnie. S valóban, hiába minden szakértői nyugtatgatás, az emberben csak nem szűnik a szorongás, elvégre Tokajról van szó. Arról a borvidékről, amelynek „nektárja” mintegy három és fél évszázada már a francia Napkirály, XIV. Lajos elragadtatását is kiváltotta, s amely név hallatán – természetesen Puskás Öcsié mellett – a világon alighanem a legtöbb embernek ugrik be Magyarország. Mi történik, ha az erőmű szén-dioxid-kibocsátása mégis hatással lesz a szőlőszemek nevezetes aszúsodására? Nem beszélve az évi sok tízezer szalmabála szállítása miatt megnövekvő kamionforgalomról, amely a román és bolgár EU-csatlakozás óta a környékbeliek szerint már amúgy is szinte elviselhetetlenné fokozódott. S mit szóljanak a környék borászai, ha a portékájuk esetleg eladhatatlanná válik a világban, amint híre megy, milyen új szomszédot kaptak a szőlődombok?