Jól kifőzte

Hírességek, főként a hazai művészvilág tagjainak nevét olvashatja a vendég a Remíz Étterem egyik folyosóját borító 186 téglán. A nevekkel teli fal a vállalkozás rendhagyó hitelfelvételi akciójáról tanúskodik. Történt ugyanis, hogy 1998-ban a tulajdonos Meződi Alice bővíteni akarta a Budakeszi úti éttermet, ám nem volt hozzá elég pénze, és hitelt sem tudott felvenni. A helyzet egyéni megoldásához egy vendég adta a „téglajegyek” ötletét: a törzsvendégek 20 ezer forintért vehettek egy-egy téglát, amiért cserébe később az összeg duplájáért vacsorázhattak, és az adakozók neve is felkerült a dicsőségfalra. A vendégek a különleges akció keretén belül tízmillió forintot dobtak össze (a legtöbben nem egyetlen „téglát” jegyeztek), az ellenértékét pedig csak később „kérték ki”.

ELŐÉTEL. Meződi Alice kora gyerekkorától vendéglátósnak készült. Amikor 1956-ban szétlőtték a család budapesti lakását, édesanyja és mostohaapja Paksra költöztek, ahol a helyi Halászcsárdában helyezkedtek el. „A söntésben nevelkedtem, és csak a nyári szünet idején tűnt fel, hogy míg a többi gyerek a Dunában úszkál, én csapolom a sört” − mesél a kezdetekről Meződi Alice. A kisegítést a dunaújvárosi vendéglátó szakiskola követte, ahonnan 1964-ben felszolgáló szakmunkásként szabadult. Innen az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat legendás üzleteibe vezetett az útja. Pincérkedett az akkor fogalomnak számító Trombitáskertben, a Régi Síposban és a Margitkertben, ezután belekóstolt a szállodai világba. Dolgozott a pesti Royalban és Szabadságban, a balatonfüredi Marinában, s ennek során még volt módja az ántivilágban tanult szakemberek mesterfogásait ellesni. „Volt olyan főpincérem, aki ifjúkorában Horthy asztalánál sertepertélt.” A nagy öregek olyannyira megihlették a pincérnőt, hogy egyre nagyobb kedvet érzett az önállósodáshoz.

A nagy ugrást 1976-ban a Kisbuda Vendéglő jelentette Meződi Alice számára, amikor az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat az üzlet szerződéses vezetésével bízta meg. A Margit híd budai hídfője közelében, az ORFI-val szemben levő helyiség eredetileg halászkert volt, de a népnyelv csak Kispiszkosként emlegette. Ezt Meződi Alice a lehetőségekhez képest kicsinosította. A tervgazdálkodási rendszer ezzel egy időben kezdett új elszámolási formákat alkalmazni. Begyűrűzött a vendéglátásba az a gyakorlat, hogy a fix havi bérleti díj fejében az üzletvezető teljesen szabad kezet kapott az üzemeltetésben. „Amikor ezt először meghallottam, hazamentem, és azt mondtam a férjemnek: vége a szocializmusnak.” A férj egyébként Meződi József, az Apostol együttes énekese. Kezdetben az ő barátai, zenésztársai és neves színészek törzshelye lett a Kisbuda. A hely kedélyes légköre legalább annyira csalogató volt, mint az ott főzött halászlé, a mátrai saláta vagy a libalakodalmas. Amikor Meződi Alice a konyhában állt, az ablakából végigtekinthetett a vendégein, a 17 asztal pont belefért a fókuszába. Ha a szakács nem főzött elég jól, az üzletasszony bármikor beugorhatott a helyére; mivel erre egyre ritkábban volt szükség, volt ideje csinosítgatni az éttermet. A százszemélyes, ősfás kerthelyiség sokakat vonzott. Megfordult ott Marcello Mastroianni, az idősebb Bush, és a svéd uralkodó is. A műmárvány padló és a Münchenből hozatott lámpák azonban az enyészeté lettek, amikor 1992-ben, a szabad piaci viszonyok hátulütőjeként, eladták és lebontották a Frankel Leó utcai házat a fejük fölül.

FŐÉTEL ÉS DESSZERT. Szerencsére még 1989-ben újabb lehetőséget kapott az Észak-Budai Vendéglátó Vállalattól, hogy Óbudán, szerződéses üzletvezetőként a Kenyeres utcában lévő, akkor még Hörpintő nevű kocsmát is üzemeltesse. A Kisbuda nevet tovább vitte, így a Hörpintőből Kisbuda Gyöngye lett. A kocsmát hitelből és abból a 3 millió forintból újíttatta fel, amelyet még a Frankel Leó utcai étterem tulajdonosától „lelépti díjként” kapott.

Az új helyen vált hosszú távú partnerévé a Gereben Gábor-Pataky Dóra belsőépítész páros, akiknek javaslatára a kockás abroszos, muskátlis óbudai vendéglő helyett, amit a főnöknő álmodott, egy század eleji, polgári hangulatot idéző, elegáns étterem nyílt. A nagy ötlet ez esetben a „nagymama komódja” stílus volt, amihez bizományi áruházakból, és az Ecseriről vettek század eleji bútorokat, és ezek előlapjával „lambériázták” a falakat.

A következő feladat már gyakorlott ügyvezetőként találta meg. Az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat 1992-ben a Ságvári Ifjúsági Presszó üzemeltetését bízta rá. A Budakeszi úti villamos remíz melletti üzletet – kicsi, ócska, füstös büfé, vécé az udvaron – megnézték Meződi Alice építész barátai, akik azt mondták, ezt nem lehet kihagyni! A szokásos recept következett: kölcsönszerzés, átépítés, átnevezés, és az étteremre való finomhangolás. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy Meződi Alice mindkét üzletért kétszer fizetett: először csak bérleti joga volt, első lépésben ezt kellett megvásárolnia a vállalattól, majd a „grundot” az önkormányzattól. A két éttermet először két külön kft. üzemeltette, majd ezek 1996-ban összeolvadtak, és ma a Remíz Kft. mindkét étterem tulajdonosa.

A régi kisbudás vendégek egy része átszokott a Kisbuda Gyöngyébe, de a Remíz törzsvendégei is oda mennek, ha születésnapon, családi ünnepeken vagy külföldi vendégekkel, üzleti partnerekkel elegáns környezetben akarnak vacsorázni. A Remízről talán kevesen tudják, hogy az első időben nem is vitt nagy konyhát, csak csülök, virsli, szendvics került az italok mellé. „A vendégek viszont azt kérdezték, hogy jó, jó, de mit fogunk enni a jövő héten?” – mondja az üzletasszony, aki ezután fogott hozzá a konyhaépítéshez.

Ez a döntés jövedelmezőnek bizonyult, ám a nyereséget a tulajdonosok rendszeresen beruházásokra fordítják. Legutóbb például a férj ötletére napkollektorokat szereltettek a tetőre, hogy ezzel is csökkentsék az energiafelhasználást. „Emiatt nekem sosincs pénzem, mindig a hiteleket fizetjük, a lyukakat tömködjük. A saját lakásunk tíz éve nincs kifestve, s mikor Zsolt fiunk kölcsönkért 800 ezer forintot pár hétre, nem tudtam neki adni.”

Nagy buktára, rossz döntésre nem tud visszaemlékezni az üzletasszony, bár a hajdani Kisbuda ledózerolása máig fáj neki. Az utóbbi években, 2002 óta a forgalom lanyhulása okoz fejfájást: az az év volt a csúcs, azóta a bevétel és az eredmény is lefelé hajlik. A sztárvendégek, művészek, zenészek, rendezők, politikusok, hazai prominensek ma is sűrűn megfordulnak Alice-nál. Az üzletasszony, akinek 600 fős VIP-listája van, hosszan tudna sztorizni a vendégekről, de ezt inkább valaki más teszi meg – róla. László Árpád, a Spoon és a Robinson éttermek tulajdonosa azt mondja alanyunkról, eltökélt, életvidám, az a típus, aki a jég hátán is megél. Üzleti sikereinek nagy része az emberi kapcsolatainak, a kedvességének, a vendégek iránti alázatának köszönhető. A negatívumok iránti faggatózásunkra csupán annyit jegyez meg: talán egy vizuális megújulás már ráférne a Remízre, nehogy a vendégek megunják az arculatot.