Államot álmodnak

Két éve, amikor az albán Shipe családja Koszovó szerbek lakta részén utazott keresztül, az autójukat egyszer csak megállította két rendőr. Kiszállították őket, az apára fegyvert fogtak, és az egyik rendőr azt mondta: „Megöltétek az apámat, most nekem is meg kéne ölnöm téged!” – idézi fel a kislány két esztendő múltán is remegő hangon a történteket. A családot végül elengedték – azaz nekik szerencséjük volt, hiszen a hírek szerint sokan nem ússzák meg ilyen könnyen az effajta „kalandokat” -, de Shipe és a szülei azóta sem merészkedtek arra a vidékre.

RENDSZÁMCSERE. Hasonló történeteket persze szerb oldalon is bőven tudnának mesélni. A másik nép iránti gyűlölet mindkét oldalon jelen van. Nem véletlen, hogy bár a koszovói lakosság kevesebb mint 10 százaléka szerb, közülük már senki sem él a fővárosban, Pristinában. Akinek mégis dolga van a másik oldalon, jobb híján lecseréli az autóján az albán területen kiadott rendszámát szerbre, vagy fordítva, így remélve némi biztonságot.

Pristinai bolhapiac. Nemzetközi gyámság – albán identitás.

A koszovói albánok mindezek ellenére úgy gondolják, ha hamarosan kikiáltják a függetlenséget, békében együtt tudnak majd élni a szerbekkel. A jelenleg az ENSZ közvetítőjeként a koszovói kérdés megoldásán fáradozó egykori finn államfő, Martti Ahtisaari által kidolgozott terv értelmében a szerb kisebbség jogait erős garanciák védenék. Miként azt lapunknak nyilatkozva Agim Ceku, Koszovó albán miniszterelnöke is elmondta (Szerbia nélkül, de szerbekkel – Figyelő, 2007/40. szám), az önállóság útjára lépő országban a szerbek saját önkormányzatokat, egyetemeket, kórházakat kapnának, kulturális örökségük emlékeit pedig védelmi zónák vennék körül, hogy ezáltal is óvják azokat.

Hogy mindez minden bizonnyal nem üres ígéret, azt jelzi, hogy a helységnévtáblák már most is kétnyelvűek Koszovó-szerte. Még azokon a vidékeken is megtalálhatók a szerb feliratok, ahol kizárólag albánok élnek. „Az emberek együtt fognak tudni élni, ha a vezetés jól teszi a dolgát. Az én korosztályom végigélte a háborút, de úgy gondolom, ha lesz munka, jövőkép, akkor békében egymás mellett élünk majd a szerbekkel. A fiatalabb generációk pedig már nem fognak emlékezni a borzalmakra” – tekint bizakodóan a jövőbe egy harminc körüli pristinai fiatalember a főváros egyik bárjában. Természetesen ő is tisztában van a nehézségekkel: „Mindez persze nem megy egy óra alatt, ehhez nem kevés időnek kell eltelnie.”

Ezt az albán politikusok többsége is így látja, miközben abban szemernyit sem kételkednek, hogy Koszovó még az idén önálló országgá válik. „A függetlenség után ránk váró szolid jólét megmutatja majd az embereknek, hogy Koszovó életképes ország, és a szerbek is elfogadják majd az új realitásokat” – fogalmaz meg Agim Ceku kormányfőével egybecsengő véleményt Ahmet Isufi, az egyik legjelentősebb albán politikai erő, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) alelnöke. Más kérdés, hogy miközben a szebb jövő beköszöntére vár, az AKK-nak is van olyan ügye, amelyet a múltból cipel magával: a párt elnöke, a korábbi kormányfő Ramus Haradinaj háborús bűnök vádjával jelenleg ítéletére várva a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében ül.

Szabadságot Albin Kurtinak! Egy tüntetés utóélete.

Sok szerb azonban még mindig reménykedik benne, hogy nem kiáltják ki Koszovó függetlenségét. A november 17-i parlamenti és önkormányzati választásokon éppen ezért a koszovói szerb pártok és mozgalmak egy része nem is indul, mondván, a terület Szerbiához tartozik, azaz csupán alkotmányellenes színjáték az egész voksolás. Ám ők sem teljesen egységesek: a Koszovói Szerb Liberális Párt például minden jel szerint kompromisszumkészebb, és elindítja a jelöltjeit a szavazáson.

Koszovóban az emberek ma bizakodóan várják a függetlenséget, jobb lehetőségeket, mindenekelőtt több munkahelyet remélve. Utóbbiakra van talán a legnagyobb szükség, hiszen a tartományban jelenleg 49 százalékos a munkanélküliség. „Annak, aki egyetemet végez, biztosítva van a jövője, de a többiek legföljebb bolti eladónak, jobb esetben pincérnek mehetnek el” – mondja a Pristinában pszichológiát tanuló, 19 éves Shapat Begolli, aki ennek megfelelően erősen bízik benne, hogy ha végez, a diplomája majd álláshoz segíti. A többség hozzá hasonlóan otthon szeretne boldogulni, de tagadhatatlan, hogy ma jobb híján sokan vágynak külföldre – elsősorban az Egyesült Államokba és Kanadába -, és közülük tízezrek neki is vágnak a nagyvilágnak, hogy Koszovón kívül találják meg a megélhetésüket.

Ami viszont a jövőt illeti, az albánok körében mindenki rendíthetetlenül hisz a függetlenségben, és a többség abban is, hogy az elhozza majd a szebb életet. „Ha nem ismerik el mielőbb a független Koszovót, akár én magam is fegyvert fogok és harcolok érte” – ad ízelítőt a koszovói albánok elszántságából egy fájós lábú idős hölgy botját az egyik kávézó falának támasztva. Ám nem csupán ő, hanem az önállóság küszöbére érkezett országban láthatóan szinte mindenki tele van energiával. Hiába a szeptember közepétől október közepéig tartó muzulmán szent hónap, a ramadan, a bárok és az éttermek zsúfolásig vannak fiatalokkal, akik nyugati slágereket hallgatnak, a lányok pedig jól öltözöttek, sőt, divatosak. Fejkendőt errefelé alig visel valaki – nem úgy, mint az alig 90 kilométerre fekvő macedón fővárosban, Szkopjéban, ahol az albánok sokkal vallásosabbak, olyannyira, hogy ott az iszlám rendje szerint ramadan idején a kávézók és az éttermek is kiürülnek.

Felrobbantott étterem. A koszovóiakat fel sem zaklatja egy-egy merénylet.

A mintegy 600 ezres lélekszámú főváros utcáin is hatalmas a forgalom, mindenki dudál, tülekszik, alig lehet közlekedni a rengeteg autótól és a köztük cikázó gyalogosoktól. Az 1999-es harcok után sok albán, aki a macedóniai menekülttáborokból visszatérve az otthonát lerombolva vagy kiégve találta, a fővárosba ment, abban a reményben, hogy ott kezdhet majd új életet. Pristina viszont alig tud megbirkózni a hirtelen jött emberáradattal. Arról nem beszélve, hogy a város utcáin közlekedő autók többsége öreg, lestrapált nyugati verda, amelyeket a rajtuk hagyott felségjelzés alapján jórészt Olaszországból, Németországból vagy Svájcból szereztek be – jobb nem firtatni, mennyire legálisan – a tulajdonosaik. Mindezek után Pristinában szüntelenül fojtogató a szmog, és komoly probléma a zsúfoltság. Ráadásul a város ad otthont a koszovói nemzetközi erőknek is: az utcán szinte egymást érik az ENSZ – azaz a világszervezet koszovói missziója, az UNMIK -, valamint az EBESZ és a KFOR autói.

Az energiával teli nyüzsgés mögött persze temérdek probléma bújik meg. Pristina-szerte dinamikus építkezések és felújítások zajlanak – igyekeznek eltüntetni az 1999-es bombázások nyomait, illetve otthont próbálnak teremteni a főváros sok tízezer, jelenleg a peremkerületek lepusztult házaiban összezsúfolódott új lakójának -, ám ezeken az épületeken meg is látszik, hogy rohammunkában készülnek. A vadonatúj öt-tíz emeletes lakóházakból például hiányoznak liftek, sokak szerint azért, mert az épületek sebtiben felhúzott, kártyavár-stabilitású szerkezete e terhet már nem bírná el. A fővárost járva pedig nemcsak a fejlődés, hanem a szegénység is kézzel fogható. Az utcák szemetesek, a járdák töredezettek, és az ember mindenfelé koldusokba botlik. Ráadásul vidéken még rosszabb a helyzet. Koszovó távolabbi részein – mint Ahmet Isufi is elismeri – a lakosság 15 százaléka mélynyomorban él.

A közbiztonság a hivatalos vélemények szerint nem rossz. Ám sokat elárul a tényleges viszonyokról, hogy amikor szeptember 25-én egy maffialeszámolás során Pristinában felrobbantottak egy éttermet, és többen is életüket vesztették, a város lakóit mindez nemigen zaklatta fel, mondhatni, közömbösen fogadták a hírt.

S hogy mi lesz a függetlenség után? Abban ugyan az albánok közül mindenki egyetért a politikusokkal, hogy Koszovó számára nincs más út, mint a saját állam, ám a szebb jövőben azért sokan kételkednek. „Az emberek a jelenlegi vezetőkben hősöket látnak, akik függetlenséget ígérnek nekik. Ám ez csupán a felszín, ami alatta van, az teljesen rohadt. Burjánzik a hatóságok közreműködésével zajló szervezett bűnözés, az embercsempészet, a drogkereskedelem – amelyek révén a közpénzek magánzsebekbe vándorolnak” – vádolja a „hatalmával visszaélő” koszovói politikai elitet Avni Zogiani, a Szervezet a Demokráciáért, a Korrupciómentességért és a Méltóságért (COHU) elnevezésű civil tömörülés vezetője. Ezen a területen ráadásul szerinte nyoma sincs a szerb-albán ellentétnek, az anyagi érdek-összefonódások mindennél erősebbek. Mi több, a nemzetközi erők sem képesek rendet tenni, hiszen nem csupán a koszovói politikusok, hanem ők is részesei a „nagy játszmának” – így a két oldal kölcsönösen zsarolni tudja a másikat. Az UNMIK-ről, amely amúgy sem örvend különösebben nagy tiszteletnek – piros-fehér autóik után a helyiek például csak „Coca-Cola rendőrségnek” csúfolják az ENSZ-erőket – széles körben úgy tartják, hogy a pristinai elit tagjainál semmivel sem kevésbé korruptak. Nem jobb a helyzet a médiával sem. „Ötezer euróért meg lehet vásárolni, hogy a lapok mit írjanak a következő két hónapban” – állítja Zogiani. Éppen ezért úgy véli, az emberek most még hallgatnak, ám Koszovó státusának rendezése után az utcára fognak vonulni a kormány ellen.

DIPLOMÁCIAI CSAPDÁK. Az Ahtisaari által javasolt ellenőrzött függetlenség valójában „az Európai Unió új missziójának előkészítése, amely az UNMIK szerepét venné át, valahogy úgy, ahogyan az annak idején Boszniában történt” – vallja Albin Kurti ellenzéki vezető (az interjú teljes szövegét lásd a www.fn.hu oldalon). A 32 éves albán politikus jelenleg házi őrizetben van, miután az egyik szervezője volt annak a február 10-én lezajlott pristinai tüntetésnek, amelynek mintegy 3 ezer résztvevője az Ahtisaari-elleni tiltakozásul vonult az utcára, ám a feszült hangulatban az UNMIK-nak a helyszínre vezényelt román és ukrán egységei a tömegbe lőttek, két tüntető életét kioltva, s közel száz embert megsebesítve. Kurti úgy tudja, az EU azt tervezi, hogy mintegy 1300 rendőrt és egyéb igazságszolgáltatási tisztviselőt küld Koszovóba. „Miért? Mert eleve tudják, hogy az általuk szorgalmazott megoldást – ha bekövetkezik -, nem támogatja a nép akarata” – utasítja el az Ahtisaari-tervre épülő európai rendezési elképzeléseket Albin Kurti. Ám a hozzá hasonlóan gondolkodók nem fogadják el Koszovó megosztásának az ötletét sem. „Az északi rész (Koszovszka Mitrovica környéke – a szerk.) leválasztását, a Presevó-völgy elszakadása, majd Nyugat-Macedónia követné. Az új határok új háborúkat gerjesztenek. Ha képesek leszünk Koszovó jelenlegi határainak megtartására, reménykedhetünk valamilyen békés megoldásban. Ha elkezdünk új határokról beszélni, az további konfliktusokhoz vezet” – érzékelteti a pristinai ellenzéki politikus, mennyire kiélezett a jelenlegi helyzet.