Tranzitszempontból Magyarország ma zsákutca – mondja Góczi István, az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (Emfesz) Kft. ügyvezető igazgatója. Pedig ha szerepet vállalnánk a kelet-nyugati áram- és földgáztranzitban, ez az állam számára éves szinten akár 1,5 milliárd eurós bevételt is hozhatna. Ráadásul a hazai energiafogyasztók költségei és ellátásbiztonsága szempontjából ez sokkal fontosabb kérdés annál, mint hogy az uniós Nabucco vagy a Gazprom-féle Blue Stream (Kék Áramlat) földgázvezeték lesz-e a nyerő. Góczi szerint bármelyik valósul is meg előbb, egy-másfél évtized múltán szükség lehet az importkapacitások bővítésére, vagyis például a másik csővezeték lefektetésére. Az európai országok földgázigénye folyamatosan növekszik, miközben az északi-tengeri gázmezők hozama egyre csökken. Olyan országok is, köztük például Nagy-Britannia, amelyek korábban önellátóak voltak, mind nagyobb mennyiségben kénytelenek földgázt importálni. Ezért építi a Gazprom a nyugati gázvezetéket, amely közvetlen nyugat-európai kapcsolatot teremt az orosz földgáz számára.
A Blue Stream vezeték észak-török szakasza. A Nabucco még nem kézzelfogható alternatíva. Fotó: AFP
JÓ ADOTTSÁGOK. Szakértők szerint jó adottságaink vannak, hogy a kontinensen belüli energiatranzitban fontos szerephez jussunk. Adott például az a 750 kilovoltos távvezeték az ukrán határtól majdnem a fővárosig, amelyen keresztül a rendszerváltás előtt villamos energiát hoztunk be a Szovjetunióból, és amely alkalmas volna egy nagyobb volumenű kelet-nyugati vagy kelet-déli áramüzlet kiszolgálására, ha a vezetéknek volna ilyen irányú folytatása. A földrajzi helyzetünknél fogva a nemzetközi gázüzletekből is kivehetnénk részünket. Elég csak arra gondolni, hogy a Nabucco és a Blue Stream tervezői egyaránt Magyarországon keresztül kötnék össze az ázsiai és közel-keleti gázforrásokat az európai piaccal.
A Gazprom által hazánkba tervezett földgázelosztó központ döntő lépés lehet tranzitszerepünk fejlesztésében, a zsákutcastátus felszámolásában. Ennek a beruházásnak a kormányzati támogatása nem elsősorban – vagy legalábbis nem kizárólag – Moszkva, hanem a magyar fogyasztók érdekeit szolgálja, ha már egyszer a KGST-időkben, politikai okokból Szlovákiába (azaz még Csehszlovákiába) kerültek a fontosabb gáz- és olaj-tranzitvezetékek, a Barátság és a Testvériség. Az ellátásbiztonságot tekintve az Emfesznél fontosnak tartják, hogy egyelőre nem tudni, milyen gázt szállítana a Nabucco. Ezzel szemben a Gazprom Blue Streamjének egy szakasza már üzemel, és biztosított a betáplálandó energiahordozó is.
A hazai gázkereskedők közül egyelőre az Emfesz az egyetlen piaci szereplő, amely versenybe tudott szállni az orosz importgázzal, és számos szabadpiaci fogyasztónak alternatív beszerzési forrást biztosít Közép-Ázsiából. Ebből a térségből ma éves szinten 10-12 milliárd köbméternyi földgázt exportálnak az európai piacra, ebből 3 milliárd érkezik Magyarországra, amivel az egyik legnagyobb piaci partnernek számítunk. Éppen ez az ázsiai import a cáfolata annak a Gazprommal szembeni, brüsszeli kritikának, hogy az orosz gázóriás nem biztosítja a vezetékeihez történő szabad hozzáférést harmadik fél számára. Az uniós energiapolitika egyik legérzékenyebb pontja ez, hiszen a természetes monopóliumok szabad használata teremti meg a piaci verseny lehetőségét. Az ázsiai gáz a Gazprom infrastruktúráján keresztül jut el Európába, így Magyarországra is, kétoldalú megállapodások eredményeként. Góczi István nem tart attól, hogy az oroszok visszaélnének monopolhelyzetükkel, miután gazdaságilag értelmetlen volna egy alternatív vezetékrendszer kiépítése a közép-ázsiai gázmezők és az európai fogyasztók között. „A meglévő orosz-ukrán infrastruktúra értéke elérheti a 30 milliárd eurót is” – érvel Góczi. Egy ilyen volumenű új beruházást a fogyasztók ma aligha finanszíroznának meg, a költségek pedig végső soron beépülnének a gáz árába.
ÁRKÉPZÉS. Az orosz importgáz árát ma – a 2015-ig szóló, hosszú távú szerződés értelmében – a helyettesítő termékek, azaz a fűtőolaj és a kőolaj tőzsdei árához indexálják. A gyakorlatban a Brent típusú, északi tengeri kőolaj londoni tőzsdei árának utolsó kilenchavi átlagát, illetve a fűtőolaj ugyanebben az időszakban regisztrált átlagárát veszik alapul. Természetesen a devizaárfolyamok is számítanak. Miután a földgáznak nincs a nyersolajhoz hasonló tőzsdei ára, a gáz-nagykereskedelmi szerződésekben világszerte hasonló módszert alkalmaznak az árazásra. Erre a világpiaci árra rakódnak rá azután a fogyasztók ellátásának költségei. Ilyenformán Góczi István szerint az árak szempontjából kevésbé fontos, hogy milyen forrásból származik a földgáz. Ha a szabályozás megteremti a gázkereskedők közötti verseny lehetőségét, akkor a legkisebb költséggel elérhető források kerülnek előtérbe.