Nem sokáig bírta nyomtatók nélkül Antonio M. Perez, miután hét és fél éve alulmaradt Carly Fiorinával szemben a Hewlett-Packard (HP) vezérigazgatói posztjáért folyó versenyben, s emiatt távozni kényszerült a társaságtól. Átmenetileg független technológiai tanácsadóként tevékenykedett, de 2003 áprilisában már elfogadta a meghívást a gyengélkedő Eastman Kodak elnöki posztjára. Pár hét múlva a laboratóriummal ismerkedve belepillantott egy mikroszkópba, s a látványtól szinte földbe gyökerezett a lába. A Kodak mérnökei olyan új típusú tintát fejlesztettek ki, amellyel a nyomtatott képek a szokásosnál sokkal hosszabb ideig megőrzik színminőségüket. „Az volt a tintasugaras nyomtatás Szent Grálja, és ők megtalálták” – lelkendezik ma a 2005-ben már vezérigazgatóvá, majd az igazgatóság elnökévé is kinevezett Perez.
Antonio M. Perez.
Ha a Kodak számítása beválik, az nagy kihívás lehet az évi 50 milliárd dolláros nyomtatóiparnak.
TITKOS TERV. A Kodak az elmúlt három évben az ő irányításával valósította meg Goya fedőnevű szupertitkos tervét, amellyel nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy betörjön az otthoni tintasugaras nyomtatók piacára. A partnercégek bevonásának köszönhetően gyorsan és viszonylag olcsón – mindössze 300 millió dollárból – végrehajtott projekt eredményét Perez mutatta egy élőben sugárzott, februári televíziós műsorban. S ezúttal a nézők ámulhattak úgy, ahogyan ő négy éve.
Az elsősorban a digitális fényképek csúcsminőségű nyomtatására kifejlesztett Kodak-printerek igazi újdonsága a tinta. A mérnökök eleve pigment alapú tintában gondolkodtak; ez egyfelől tartósabb a hagyományosnál, másfelől viszont általában tompább színeket ad. Ez utóbbit kiküszöbölendő különféle vegyi és technológiai újításokat vetettek be, és sikerült elérniük, hogy a fotók akár száz évig élénk színekben ragyogjanak, szemben az eddigi nyomtatókkal előállítható képek tizenöt éves élettartamával. A masinák 3840 fúvókán keresztül másodpercenként 24 ezer csepp tintát lövellnek ki, a pigmentrészecskék pedig megülnek a porózus papír felszínén, amíg az elnyeli a folyadékot. A száradás mindössze 15 ezredmásodpercet vesz igénybe, úgyhogy a képek nem mosódnak el. A nyomtatókba épített szoftver képes azonosítani a kép elemeit (például arcokat, fákat, égboltot), s ennek alapján optimalizálja a folyamatot.
Ez azonban még nem minden. A Kodak a minőség mellett az árral is hódítani akar. Az e hónaptól forgalmazott nyomtatók ára az Egyesült Államokban 149 és 299 dollár között mozog, táplálásuk viszont szokatlanul olcsó. A fekete tintapatronok 10, a színesek 15 dollárért kaphatók, ha pedig a fogyasztók a Kodak gazdaságos Photo Value Pack termékét választják, akkor egy kép kinyomtatása 10 centbe kerül, míg a HP hasonló csomagjával 24-be. „Valóban forradalmi gondolat, hogy az alacsonyabb árral gyakoribb nyomtatásra ösztönözzék az embereket” – vélekedik David Morrish, az amerikai értékesítésre három hónapig kizárólagos jogot élvező Best Buy elektronikai áruházlánc alelnöke.
Ha a Kodak számítása beválik – ami e pillanatban persze még kérdéses -, az nagy kihívás lehet az évi 50 milliárd dolláros nyomtatóiparnak. A vállalatok jó ideje a „borotva és penge” stratégiát alkalmazzák, vagyis magukat a printereket viszonylag olcsón adják, s döntően a tintapatronokból vagy festékkazettákból profitálnak. „Húsz év késéssel lépünk be erre a piacra – ismeri el fanyar mosollyal Perez -, ez azonban lehetőséget is ad a számunkra, hogy megzavarjuk az ágazat üzleti modelljét, és kiiktassuk azt, amivel a fogyasztók a leginkább elégedetlenek: a magas tintaköltséget.” A Kodak stratégiája elsősorban a HP-nek okozhat gondot, amely tavaly 6,56 milliárd dollár üzemi nyereséget könyvelt el úgy, hogy annak 60 százaléka a 26,8 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító nyomtató-üzletágból származott. Perez, aki 25 évet húzott le a HP-nél, tagadja, hogy a korábbi munkaadójával szembeni bosszúállás szándéka vezérelné. „Ott töltöttem az életem. A Kodakért csinálom, amit csinálok” – zárja ki az ellenséges szándékokat volt cégével szemben.
Miért drága a printertinta?
A Kodak megzavar-hatja a nyomtató-ágazat üzleti logikáját azzal, hogy a szokásos 30 dollárnak a feléért kínálja a tintapat-ronokat. Az eddigi profitreceptnek három fő összetevője van:
BOROTVA ÉS PENGE. A gyártók szinte kivétel nélkül ugyanazt a stratégiát alkalmazzák: viszonylag olcsón értékesítik magukat a nyomtatókat, de a nyereséget bőven behozzák a cserepatronokon.
MINDENKI A MAGÁÉT. A vállalatok ügyelnek arra, hogy saját nyomtatóik, papírjaik és patronjaik jól együttműködjenek. Ha a felhasználó keveri az elemeket, az a nyomtatási minőség rovására mehet.
MÁSOLATOK. Független cégek gyártanak ugyan cserepatronokat a HP, a Canon és az Epson nyomtatóihoz, de nem férnek hozzá a titkos printer- és tintatechnológiákhoz, így termékeik gyakran silányabbak az eredetieknél, ráadásul nem is sokkal olcsóbbak.
A Kodakra pedig nagyon rá is férne a siker. Hagyományos filmes és fotós üzletága kezd elhalványulni, mint egy régi fénykép, ezért nincs más választása, mint a digitális vonalon erősíteni. Perez arra törekszik, hogy vállalata a digitális képalkotás Apple-je legyen. E modellváltás jegyében a Kodak már nemcsak digitális fényképezőgépeket kínál, de vannak internetes szolgáltatásai és olyan üzletei is, ahol a fogyasztók digitalizálhatják analóg fényképeiket.
Az átalakulás pénzügyi eredményei azonban még váratnak magukra. A digitális világban erősebb a verseny, alacsonyabb a nyereségráta, és nagyobbak a ráfordítások. Tavaly a Kodak filmes részlegének forgalma 22 százalékkal, 4,2 milliárd dollárra esett, de a digitális üzletág árbevétele is 9 százalékkal, 2,9 milliárd dollárra csökkent, főként az olcsóbb fényképezőgépek gyártásának beszüntetése miatt. A vállalat 600 millió dollár veszteséggel zárta a múlt évet, ami mindazonáltal jókora javulás a tavalyelőtti 1,4 milliárd dolláros mínuszhoz képest. Sőt, a negyedik negyedévre már 16 millió dollár nettó nyereséget mutattak ki. Igaz, ez inkább a nem központi tevékenységek leválasztásának, valamint a gyárbezárásokból és több tízezres létszámleépítésből álló költségcsökkentési programnak tudható be, mintsem az eladások erősödésének.
Perez most arra számít, hogy az új tintasugaras nyomtatók évente sokmilliárd dollár bevételt fognak hozni, méghozzá komoly profittal. Ha minden jól megy, az üzletág reményei szerint – a tintapatronok olcsósága ellenére – három éven belül kétszámjegyű üzemi nyereséget termelhet. Ez részben azért lehetséges, mert a nyomtatófejeket nem a patronokba, hanem magukba a gépekbe építik be, ami csökkenti az anyagráfordításokat és a gyártási költségeket.
Aki eddig látták a Kodak új nyomtatóit, kifejezetten elégedettek velük. „Nagyszerű a képminőség” – jelenti ki Larry Jamieson, a Lyra Research kutatócég igazgatója. Csakhogy a Kodaknak azzal a HP-vel kell versenyre kelnie, amely minden tekintetben sokkal előnyösebb helyzetben van nála. A nyomtatók világpiacán 33 százalékos részesedést mondhat magáénak, kitűnő a megítélése a számítógép- és digitálisfényképezőgép-használók körében – akik ezért többnyire lojálisak is hozzá -, termékei rendszerint a legjobb helyen vannak a szakáruházakban és a szupermarketekben, emellett egyedül nyomtató-üzletága évi egymilliárd dollárt fordít kutatás-fejlesztésre. Elemzők szerint a HP most kivárásos taktikát fog alkalmazni, hogy meglássa, mennyire lesznek kelendőek a Kodak nyomtatói. Ha sikeresnek bizonyulnak, a szelektív árcsökkentés eszközéhez folyamodhat, amivel igencsak megnehezítheti a Kodak dolgát. S mintha a cég készülne is erre. Aligha a jóindulat szól ugyanis Nils Maddenből, a HP tintasugaras nyomtatókért felelős marketingigazgatójából, amikor úgy fogalmaz: „Perez késsel megy a pisztolypárbajba”.
Valamennyire kompenzálhatja az erőkülönbséget az a tény, hogy nemcsak Perez, de a nyomtatóprojekt sok résztvevője is a HP-től érkezett, azaz jól ismeri a nagy riválist. A történet tulajdonképpen még a kilencvenes évek végén kezdődött, amikor a HP a Kodak felvásárlását fontolgatta, Perez pedig a tizenöt napos átvilágítási procedúrában a Kodak szabadalom-portfólióját vette szemügyre. Bár az akvizíció végül elmaradt, a két társaság 2000-ben vegyes vállalatot hozott létre Phogenix Imaging néven, csúcsminőségű fényképnyomtatásra alkalmas tintasugaras printerek gyártására. Ám alig készültek el az első gépek, a Phogenix 2003 májusában – egy hónappal azután, hogy Perez a Kodak elnöke lett – a tulajdonosok közti konfliktus miatt felbomlott. Nem tűnt el azonban nyomtalanul. Perez valamivel korábban a Kodakhoz hívta a HP nyomtató-üzletágának két korábbi vezetőjét, Bill Lloydot és Philip S. Faracit, hogy segítsenek neki értékelni a tintasugaras gépek piacára való belépés esélyeit. Amikor kiderült, hogy a Phogenix végnapjait éli, Lloyd és Farraci telefonon beszélt a vegyes vállalat mintegy negyven alkalmazottjával – akik közül előzőleg sokan a HP-nél dolgoztak -, és bár Perez szándékait még nem árulhatták el nekik, sokat sejtetően megkérték őket, hogy „egyelőre ne keressenek másik állást” – idézi fel Lloyd, immár a Kodak technológiai igazgatója.
BELEVÁGTAK. Hármójuk mindent eldöntő tanácskozására 2003 júniusában került sor. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy óriási a kockázat, hiszen a Kodak egy érett, néhány nagyágyú által uralt piacon kíván megjelenni. Ráadásul úgy, hogy a túlélése a tét, ezért nem engedhet meg magának egy drága kudarcot. Perez aludt rá egyet, aztán eldöntötte, hogy belevágnak a projektbe. Pár nap múlva ismertették a tervet tucatnyi volt Phogenix-alkalmazottal, akik eleinte roppant szkeptikusak voltak. „Tudtuk, hogy a HP nagyon erős, hogy nagyon komoly technológiája és nagyon sok pénze van” – emlékszik vissza a korábban tíz évet a HP-nél töltő Susan H. Tousi, aki most a Kodak tintasugaras részlegének K+F-vezetője. Ennek ellenére néhány napon belül a phogenixes csapat tagjai egy kivételével leszerződtek a Kodakhoz. Tousi a maga részéről azért, mert tetszett neki a start-up mentalitás, és örült, hogy barátaival dolgozhat együtt.
A munka kezdettől fogva rohamtempóban zajlott, és az eredmények ígéretesek is voltak, mígnem egy éve kisebbfajta katasztrófa történt. A fejlesztők észrevették, hogy a pigmentrészecskék lerakódnak a patronok alján, ami a képminőség leromlásával fenyegetett. Eleinte nem akartak változtatni a tinta addigra már rögzített összetételén, hanem egyéb módosításokat fontolgattak – például miniatűr keverők alkalmazását -, de ezek mind túl kockázatosnak tűntek. Egy hónap múlva végül rájöttek a megoldásra: sokkal kisebbre kell őrölni a részecskéket, így azok nem válnak ki a hordozó folyadékból. Az újítás viszont azzal járt, hogy a nyomtatók csak megfelelő tesztelés nélkül kerülhettek volna az áruházakba a tavaly karácsonyi bevásárlási szezonra. Perez úgy döntött, inkább csússzanak pár hónapot. „Csak egyetlen dobásunk van. Ha az indulás nem sikerül, elbukunk” – mondta akkor munkatársainak. Sikerült. A többi már nem csak a Kodakon múlik.