Süllyesztő

Fotó: Lakos Gábor

Csendes zöldövezeti terület a Veszprém határában fekvő Csererdő, február 20-án mégis nagy autóforgalomra lettek figyelmesek a környék lakói. A kocsiajtókat ideges emberek csapkodták, mindegyikük ugyanarra a tárgyalásra sietett. A terület a rendszerváltás előtt Bakony Művek néven működő nagyvállalat székhelye, az adrenalin fröccsöt kapott autósok pedig a társaság egyetlen jogutódjának, a Bakony Művek Vagyonkezelő Ipari Holding (BM) Zrt.-nek a beszállítói voltak. Utóbbi társaság február elsején kért csődvédelmet, azzal az indokkal, hogy nem tudja kifizetni a 2 milliárd forintra rúgó adósságát. E tartozás közel egynegyede a beszállítók elmaradt pénze, akiktől a cég vezetése a szóban forgó egyeztetésen nem kevesebbet kért, mint hogy szavazzák meg a csődvédelem biztosította 90 napos fizetési haladékot. A heves kirohanásokkal tarkított gyűlésen néhányan még a csődbűntett gyanúját is a BM Zrt. vezetőinek fejéhez vágták, de végül a többség mégis megszavazta a moratóriumot.

Nem csoda, hogy így döntöttek: a későn ébredő, a bakonyos követelésekből időben ki nem ugró beszállítók mozgástere egyenlő volt a nullával. Ha nem egyeznek bele a haladékba, felszámolási eljárás indult volna a cég ellen, csakhogy annak ma már gyakorlatilag nincs vagyona. Igaz, egyetlen megmaradt leányvállalatában még rendelkezik egy 2,2 milliárd forint névértékű üzletrésszel, ezt azonban a holding köztartozásai miatt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavaly augusztusban teljes egészében lefoglalta. Azaz a beszállítók vétó esetén évekig tartó felszámolásra számíthattak volna, ráadásul annak végén is legföljebb csak a pénzük „morzsáihoz” jutnának hozzá.

CSŐDEGYEZSÉG KÉSZÜL. Hamarosan egy újabb elkeseredett találkozóra gyűlnek össze az érintettek. A BM Zrt. vezetői ugyanis csődegyezséget fognak ajánlani a beszállítóknak. Azt javasolják majd, hogy eladják az említett egyetlen birtokukban maradt leányvállalat, jelesül a Bakony Préstechnika Kft. egy részét, és a befolyó összegből kifizetik az APEH felé fennálló 520 millió forintos tartozást. (A teljes, 2,2 milliárdos névértékű üzletrészt az 520 millió forint közpénz alapos bebiztosítása jegyében foglalta le a hatóság.) Ezek után a BM Zrt. köztartozás-mentessé válik, és egy második tranzakcióval a vevő megszerezheti a Préstechnika Kft. többi részét is. E második vételárból befolyó összeget pedig arányosan szétosztanák a hitelezők között.

Érdekesség, hogy miközben a BM Zrt. döntő többsége a Kovács Gábor által jegyzett Bankár Holding Zrt. tulajdonában van, a 2 milliárd forintos tartozás csaknem fele szintén a Bankár érdekköréhez tartozik. Azaz a tulajdonos egyben a legnagyobb hitelező is. (A további egymilliárd forinton hozzávetőleg fele-fele arányban osztozik az APEH és 580 kis beszállító). Információink szerint a Bankár úgy tett szert a követelés nagy részére, hogy váltót adott a BM Zrt. legnagyobb hitelező bankjának. Lapunknak nyilatkozva egy szakértő ezt a – feltételezett, ám meg nem erősített – lépést „jogszerűnek, de nem egészen etikusnak” minősítette. Ha ugyanis létezik a hitelező pénzintézet felé kiállított váltó, akkor felmerül a kérdés, a beszállítók miért nem kaptak hasonlót.

Visszatérve a Préstechnika Kft. eladására, ha sikerül nyélbe ütni az üzletet, akkor a második körben befolyó összeg mintegy kétharmada a Bankárhoz (illetve a váltóját leszámítoló bankhoz) kerül, egyharmadán pedig a több száz kisebb-nagyobb beszállító osztozhat. A csődegyezség megkötését borítékolni lehet, hiszen a forgatókönyv ötletét maga a legnagyobb hitelező dolgozta ki, a megoldás az APEH-nak is kedvezőbb lehet a felszámolásnál, és a beszállítók is csak így reménykedhetnek abban, hogy legalább részben a pénzükhöz jutnak. Ha utóbbiak mégis megvétózzák az egyezséget, akkor megint a felszámolás rémével találják szembe magukat.

Csődegyezség esetén az 1938-ban alapított patinás Bakony Művek „kiürített” jogutódja várhatóan bezárja kapuit. Sok beszállító bukik az üzleten, köztük valószínűleg a Bankár is. A kárvallottak már csak egy kérdést mérlegelhetnek: vajon miért nincs az egykor szebb napokat látott vállalatnak ma vagyona, amelynek eladása fedezhetné a követeléseket. Ennek a vagyonnak egy jelentős része ugyanis létezik, csak nem a BM Zrt.-nél van. Ha nem lesz csődegyezség, és mégis felszámolás indul, akkor a felszámoló vizsgálhatja, hogy a vagyont szándékosan húzták-e ki a cég alól, vagy sem. A rendelkezésre álló adatok alapján ezt ma nem lehet eldönteni. Mindenesetre erősen kétséges, hogy a hitelezők érdekeinek érvényesítése érdekében érdemben megtámadhatók lennének az elmúlt években zajlott tranzakciók. A Bakony Művek „végjátéka” ezért minden magyar beszállítónak sok tanulsággal szolgálhat.

A Bankár Holding Zrt. a Magyar Fejlesztési Banktól 1997 végén vette meg az egyébként 1992-ben részben privatizált Bakony Művek állami pakettjét, majd a következő években a kisebb részvényeseket kivásárolva csaknem teljesen az ellenőrzése alá vonta a céget. A kisrészvényesek aránya mára alig néhány százalékosra olvadt. A BM autóipari termékeinek legfontosabb piaca sokáig Oroszország volt. Ám az 1998 augusztusában kirobbant rubelválság a veszprémi gyárra is súlyos csapást mért. Annak ellenére, hogy a Bankár pénzügyi befektetőnek számít, és a végső cél természetesen kezdettől fogva a vállalat eladása volt, Kovács Gábor a hírek szerint hosszú távon is tartani szerette volna állásait a Bakonyban. Ezért menekült előre a menedzsment az orosz válság után, és az összeomlott kelet-európai üzletek helyettesítésére fokozatosan a nyugati és japán autógyárak beszállítói pozícióit szerezték meg – a legnagyobb megrendelőjükké a Magyar Suzuki vált.

REORGANIZÁCIÓ. Kezdetben a taktika sikereket hozott, az akkor még Bakony Művek Autóalkatrész-gyártó Rt.-nek hívott cég pénzügyi mutatói stabilizálódtak, több beruházás is elindult. Mindezzel egy időben sikerült beszállítói szerződéseket kötni az Electrolux hűtőgépgyárával is. A svéd gyökerű multi nyíregyházi termelőüzemének kiszolgálására a BM a közeli Hajdúnánáson 2,2 milliárd forintos zöldmezős beruházással épített üzemet, miután az átmenetileg Veszprémbe telepített első gyártósoron a próbatermékeket sikerrel tesztelték. A munkahelyteremtő projekt három különböző állami forrásból összesen 540 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kapott. Az Electrolux azonban 2007-re már nem kötött szerződést a Hajdúnánás Lux névre keresztelt céggel, miután az egyoldalúan 27 százalékkal felemelte az árait (Figyelő, 2007/6. szám).

Akkor még csak sejthető volt, ma viszont már egyértelmű, hogy az ezredforduló utáni években a Bakony szakmai hibákat vétett. Túlvállalta magát, túl gyorsan akart növekedni, és ez visszaütött. A Bankárnak 2005 nyarán már azzal kellett szembesülnie, hogy a BM az utolsókat rúgja, és azonnali beavatkozás nélkül meg vannak számlálva a napjai. A cég éves árbevétele 2005-ben 7,4 milliárd forint volt, miközben a tartozásai az év közben megközelítették a 10 milliárd forintot. E tarthatatlan arány kialakulásában több, egymástól független tényező játszott szerepet. A beruházásokhoz felvett hiteleket törleszteni kellett volna, a cég termelékenysége és hatékonysága azonban drámaian visszaesett. Az acél világpiaci ára megugrott, és a BM – amelynek termeléséhez nyersacél szükséges – nem volt erre felkészülve. Csak gyenge kísérleteket tett arra, hogy saját áraiban érvényesítse a nyersanyag költségnövekedését – többnyire sikertelenül. A cég értékes veszprémi ingatlanjainak „mobilizálása” késlekedett. Különböző okok miatt az Electrolux-beszállítást is fél évvel később tudták csak megindítani, mint ahogy azt Veszprémben eredetileg tervezték, de az alkalmazottakat és a rezsit fizetni kellett.

A vészjósló jelek már az év nyarán arra késztették Kovács Gábort – aki most külföldi útjára hivatkozva nem beszélt a történtekről a Figyelőnek -, hogy átgondolja a stratégiát. Valószínűleg ekkor hozta meg a döntést, hogy a Bankár Holding válságmenedzseléssel újra életet lehel a Bakony Művekbe, majd záros határidőn belül teljesen kivonul belőle. Az elmúlt másfél év eseményei szinte kivétel nélkül ennek az új stratégiának a jegyében értelmezhetőek. Azóta az történik, hogy a Bankár az egykori ráfordításait mentendő, lépésről lépésre hagyja el a céget.

A megfontolt kivonulás mögött valójában pénzügyi kényszer állt. A BM-et a 2005-ös katasztrófa-közeli állapotában aligha lehetett volna szakmai befektetőnek értékesíteni, felszámolás esetén pedig a Bankár több milliárd forintot is bukhatott volna az ügyleten, hiszen a cég vagyona távolról sem fedezte a mintegy 10 milliárd forintos tartozását. A tulajdonos viszont jó érzékkel látta, hogy a vállalatban vannak még mozgósítható vagyonelemek, elsősorban az ingatlanok. A BM vezérigazgatói székéből ekkor mozdították el, és helyezték a hajdúnánási gyár élére Zentai Gábort, akinek teljesítményével információink szerint a Bankár meglehetősen elégedetlen volt. Helyére Steiner László érkezett – aki többek között a Rába élén végzett hasonló válságmenedzselést -, őt utóbb Demeter Zsolt jelenlegi vezérigazgató váltotta.

A Bankár veszprémi „exitjének” fedőneve a Steiner-éra alatt lett a „reorganizáció”. Megkezdődött a vagyonelemek átcsoportosítása a Bankár érdekeltségű cégek között. A BM hajdúnánási üzletrészét 2005. november végén könyv szerinti értéken, 260 millió forintért eladták, illetve átvitték egy másik Bankár-céghez. A befolyó pénzt Veszprémben nem láthatták sokáig, hiszen rögtön a CIB Bank követelését törlesztették belőle, s kifizettek néhány beszállítói tartozást. Következett az Electroluxnak gyártó veszprémi egység eszközeinek eladása, a befolyó 1,2 milliárd forintból pedig törlesztettek az MKB Bank felé, továbbá ismét kifizettek néhány beszállítót.

A legnagyobb falat azonban a BM ingatlanvagyona volt, amelyet szintén 2005 novemberének utolsó napján vett meg mintegy 3 milliárd forintért a Bankár legfontosabb ingatlankezelő cége, a Sasad Vagyonkezelő Kft. A pénzből ezúttal a Raiffeisen Bank követelését fizették ki, és megint csurrant-cseppent valami a beszállítóknak is. Tehát összességében a Bankár kifizette a BM Zrt. számos tartozását, azon az áron, hogy a tulajdonában lévő egyéb cégekhez vitte át a hajdúnánási érdekeltséget és az összes ingatlant, illetve eladott több értékes eszközt.

Miután a „kicsontozással” végzett a tulajdonos, jöhetett a feldarabolás. Pontosabban csak úgy tűnik, mintha a BM-et háromfelé darabolták volna, a valóságban más történt, és ez a különbség kulcsfontosságú a cég sorsát tekintve. Tavaly január vége és március eleje között megalakult három BM többségi tulajdonú leányvállalat: a Bakony Ablaktörlő-rendszerek Kft., a Bakony Préstechnika Kft. és a Pelso Szerszámkészítő Kft. Amint az a BM 2005-ös tevékenységéről készült felügyelőbizottsági jelentésből is kiderül, „a kft.-k nem visznek magukkal sem Bakony jogon szerzett követeléseket, sem kötelezettséget, a munkavállalókat viszont jogutódlással veszik át”.

„Az volt a célunk, hogy eladásra készítsük elő a cégeket, ezért célszerű volt, ha nem jogutódok, hiszen így a potenciális vevők számára könnyebben átvilágíthatóak, és vonzóbbak, ha nem hordozzák a múlt terheit” – indokolja a lépést Demeter Zsolt. Mivel a BM-nek számottevő követelése eleve nem volt, a tranzakciók hangsúlya nyilvánvalóan a kötelezettségen van, amelyet nem adtak át a leányvállalatoknak.

A három társaságnak a BM-től kapott alaptőke mellett további forrásra volt szüksége az indulás finanszírozásához, például az eszközöket is meg kellett venni az anyavállalattól. Néhány banki hitel mellett a Bankár maga is segített ebben: az érdekeltségi körébe tartozó Blue Faktor Zrt. is nyújtott hitelt a társaságoknak. Csakhogy a három leánycég utóbb nem tudta fizetni ezt a tartozását, a Blue Faktornak viszont erre az esetre a szerződés értelmében vevőkijelölési joga volt. Megnevezhette azt a vevőt, amely a tartozásokért cserébe tulajdonjogot szerezhet. Ez a vevő a Magnus Wolff Immobilia Kft. volt, amely 2006 augusztusában e manőverrel megszerezte az Ablaktörlő-rendszerek és a Pelso feletti ellenőrzést.

A cégbírósági adatok szerint a Magnus Wolff tulajdonosi háttere egy labirintusba vezet, ám végül minden szál valamelyik Bankár-érdekeltséghez fut. Vagyis a két említett leányvállalatot a Bankár egyelőre valójában nem adta el. Illetve formálisan mégis, hiszen ezek a cégek papíron már nem tartoztak a BM-hez – és ennek a későbbiekben komoly jelentősége lett. A korábban a BM-nél hagyott tartozások fedezetét ugyanis leányvállalatokként még ezeknek a cégeknek is biztosítaniuk kellett volna, az új tulajdonos felbukkanásával azonban végképp leváltak a Bakony Művekről. Következésképpen tehermentesen bármikor továbbértékesíthetővé váltak. Ha fedezetet nem is nyújtanak a Bakony-tartozásokra, némi bevételi forrásként azért még ma is szolgálnak a Bankár számára. A három társaság információink szerint összesen évi 150-200 millió forintért bérli azokat az ingatlanokat, amelyek egykor a tulajdonában voltak, de átkerültek a csoport érdekeltségébe tartozó Sasadhoz.

A három kft. megalakulása után a BM Zrt.-ből afféle termelő tevékenység nélküli szolgáltató holding lett: pénzügyi, számviteli, kontrolling, hr és informatikai szolgáltatásokat nyújt. Vagyis vagyona – a Préstechnika Kft.-ben lévő üzletrész kivételével – elfogyott, csak az örökölt tartozásokat görgette. Csupán ekkor eszmélt a Veszprém megyei APEH, amely tavaly augusztus 24-én lefoglalta a Préstechnika Kft.-t. Az adóhatóság egy kicsit elkésett: három nappal azután érkezett, hogy a Magnus Wolff megszerezte a másik két kft. tulajdonjogát. Ezek után jelentette be ez év február elején a BM, hogy csődvédelmet kér.

NECCES ÜGYLET. Lapunk többeket is megkérdezett a felszámolással és csőddel foglalkozó szakemberek közül a BM ingatlan-eladási ügyletével kapcsolatban. A válaszok alapján a tranzakció „rendkívül necces”, de a szakértők egyike sem zárta ki, hogy jogilag védhető lenne egy felszámolási eljárásban. A vagyon kimentését csak akkor lehetne kifogásolni, ha ezeket az elemeket piaci érték alatt, nyomott áron vették volna ki a BM-ből. „Az ár reális volt, az ügylet teljesen tiszta, az adásvételt magalapozó értékbecslést egy neves, független ingatlancég végezte” – mondja Demeter Zsolt. A vezérigazgató nem érti a felvetést, véleménye szerint nem lehet vagyonkimentésről beszélni akkor, ha akut felszámolási veszély elhárítása érdekében az alaptevékenységhez nem elengedhetetlen, részben holt vagyonelemeket értékesítenek, és a befolyó bevételből a kötelezettségek állományát csökkentik. Az említett értékbecslőt – amely nem járult hozzá nevének közléséhez – a Figyelő is megkereste, s a cég megerősítette, hogy szakmai véleményük szerint a kérdéses ingatlanok valóban közel 3 milliárd forintot értek 2005 végén.

Szinte lehetetlen pontos mérleget vonni a Bakony-sztoriban. A Bankár valószínűleg alaposan mellélőtt az 1997-es befektetéssel, de ahhoz képest, hogy majdnem milliárdokat bukott, most várhatóan sokkal kisebb veszteséggel tud kiszállni. Bár a bakonyos cégek többsége papíron gazdát cserélt, a Bankár valójában még egyikből sem vonult ki. Ha eladja a Préstechnikát, akkor a befolyó vételárból részben ki tudja fizetni a kiadott váltó fejében előbb-utóbb a pénzéért jelentkező bankot. A másik két társaságot viszont már a Magnus Wolff fogja értékesíteni. Ha magasabb áron ad túl rajtuk, mint amennyit a megvételükre fordított (lényegében azt vállalta, hogy kifizeti a Blue Faktor Zrt. felé fennálló tartozásukat), akkor a különbözet változatlanul egy Bankár-érdekeltségnél marad, de nem a hitelezőinek milliárdos összeggel adós Bakony Műveknél.

A képet színesíti, hogy a BM veszprémi ingatlanjai már több mint egy éve fedezetül szolgálhatnak a Sasad egyéb üzleteihez. Már két héttel a tulajdonjog tavalyelőtti megszerzése után, 2005 végén ugyanis a Bankár egy 10 milliárd forintos Raiffeisen-hitelkeret fedezetéhez vonta be az ingatlanok egy részét. Érdeklődésünkre a Sasadnál azt válaszolták, hogy a BM-ingatlanok az említett hitel fedezetének csak egy részét adják, a csomagban a Bankár más vagyonelemei is megtalálhatóak, a szerződés részletei azonban üzleti titoknak minősülnek. Ráadásul bejöhet a területre tervezett társasházépítés is, ha sikerül keresztülvinni az építésiengedély-kérelmeket. Az ingatlanvagyon időben történő mozgósításával tehát a Bankár még kereshet is a szisztematikusan felépített kivonuláson.