Kapóra jött Németh Zsoltnak az International Herald Tribune (IHT) múlt keddi cikke, amely ezzel a címmel jelent meg: Magyarország az EU-val szemben a Gazpromot választja. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a hétvégén, részben éppen a Párizsban megjelenő angol nyelvű napilapra hivatkozva, azt követelte, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra annak a megállapodásnak a részleteit, amelyet feltételezése szerint a Kremllel tető alá hozott. Ez a titkos egyezség – amelynek a létezését a kormány nyomban cáfolta – az Európai Unió gázvezeték-projektje, a Nabucco ellenében a Gazprom égisze alatt megvalósuló Blue Stream (Kék Áramlat) kiépítését részesítené előnyben. A honatya egyúttal közölte: pártja országgyűlési határozat elfogadását kezdeményezi, amelyben rögzítenék, hogy Magyarország prioritásként kezeli az unió közös energiapolitikáját, illetve a Nabucco-tervet.
A Schalke 04 futballstadionja Gelsenkirchenben. Orosz kulcsjátékos az európai gázpiacon. Fotó: MTI-AP
ÁLMOK HELYETT PROJEKTEK. Tény, a nemzetközi tekintélyű IHT komoly nyomatékot adott a máris „Putyin-Gyurcsány-paktumot” vélelmező fideszes képviselő szavainak, ráadásul alig egy héttel a magyar miniszterelnök március 22-én – a Figyelő megjelenésének napján – esedékes egynapos moszkvai villámlátogatása előtt. Elvégre Németh Zsolt már egy, a Népszabadságban január végén közölt írásában is az „Oroszországgal kötött átláthatatlan különalkukon alapuló energiapolitika” bukásáról beszélt, akkor azonban vajmi kevés visszhangot keltettek a szavai. Az angol nyelvű lap viszont most már az első bekezdésben leszögezi: „Miközben az Európai Unió azért küzd, hogy összehozzon egy közös energiabiztonsági politikát, Magyarország a Gazprommal, az orosz energiaipari óriással szövetkezve hátat fordított a közösségnek.” Mindennek alátámasztására pedig az IHT idézi Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő véleményét az elmúlt években sorozatos késedelmet szenvedő uniós projektről: „A Nabucco egy régi álom és egy régi terv. Nekünk azonban nem álmokra, hanem projektekre van szükségünk.” A miniszterelnök a párizsi lapban elismerte, tisztában van az egyoldalú gázfüggőségben rejlő kockázatokkal, de a Nabucco egyelőre csupán a fantázia világában létezik, és „nem látható, mikor jutunk földgázhoz belőle”.
Európa globális szorításban
Kínos hallgatás kísérte a minap az Európai Parlament (EP) által szervezett brüsszeli sajtóbeszélgetésen azt az újságírói kérdést, hogy mit tesz az unió, ha nem teljesülnek a megújuló energiaforrások felhasználásának fokozására vonatkozó – akkor még csak tervezett – célkitűzé-sek. Julio Guzman, a parlament energiaügyi bizottságának munkatársa pár másodpercnyi zavarát leküzdve közölte: „Akkor majd ahhoz igazítjuk a szabályozást, ami teljesült.”
Nos, a március 8-9-én megtartott EU-csúcson a várakozások ellenére végül jogilag mégis kötelezővé tették a megújuló források arányának 20 százalékra történő növelését 2020-ig. Több ágazati megfigyelő szerint azonban kétséges a verdikt végrehajtha-tósága. A tagországok lehetőségei ugyanis rendkívül korlátozottak. Magyarországnak például csak újabb púp a hátán, hogy hatalmas összegeket kell a megújuló energiahordozók arányának növelésére fordítania akkor, amikor – miként Gyurcsány Ferenc a csúcstalálkozó után fogalmazott – a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben minden fillérnek megvan a helye. A magyar kormányfő olyan szakértői számításokkal érzékeltette a helyzetet, amelyek szerint az országnak annyiszor 30 milliárd forintnyi beruházást kellene megvalósí-tania, ahány százalék-ponttal meg akarja haladni a 2013-ra megcélzott 7 százalé-kos hazai megújuló energiaarányt. Tehát a 20 százalékos szint eléréséhez 390 milliárd forintnyi beruházás kellene. Ráadásul a jelenlegi technológiák mellett a megújuló forrásokból származó energia drágább a hagyo-mányos megoldá-soknál. Nem véletlen, hogy a kormányfő még a csúcs előtt azzal haragította magára a környezetvédőket, hogy kerek perec kijelentette: Magyarország nem járul hozzá az uniós célkitűzés jogilag kötelezővé tételéhez.
Budapest – bár Prágával, Varsóval és Pozsonnyal együtt hosszú ideig ellenállt – végül mégsem mondott ellent az uniós alkunak. A kormányfő utólag így magyarázta látszólagos meghátrálását: csupán azzal a feltétellel adta be a derekát, hogy a csúcson elfogadott szöveg egyértelművé tette, az Európai Bizottság csak uniós szintű döntéseket hozhat, nem élvez majd szabad kezet a nemzeti „kvóták” megállapításában.
Más kérdés, hogy az unió mindössze 10 százalékban felelős az üvegházhatású gázok globális kibocsátásáért. Vagyis a klímaváltozás megfékezéséhez a legnagyobb energiafogyasztóknak, Kínának és az Egyesült Államoknak is számottevően csökkenteni kellene a légszennyezését. Ellenkező esetbe az EU csak tovább rontja versenyképességét mind az Egyesült Államokkal, mind Ázsia feltörekvő ipari hatalmaival szemben. Az uniós csúcson tett vállalástól mindenesetre az Európai Bizottság azt reméli, hogy az jókora lökést adhat egy teljesen új iparág – a környezetvédelmi ipar – kialakulásának. Ez pedig egy eddig szinte ismeretlen területen a technológiai fejlődés élére helyezheti, hatalmas lökést adva az európai versenyképességnek.
Való igaz, az elképzelések szerint a Kaszpi-tenger környékéről származó földgázt az ausztriai végállomásig öt ország érintésével eljuttató Nabucco-vezeték terve már 12 évvel ezelőtt megfogalmazódott az unióban. A cél pedig éppen az volt, hogy az akkori tizenötök csökkenteni tudják – elsősorban Oroszországgal szembeni – importfüggőségüket, és ezáltal is javítsák az ellátásbiztonságot. A beruházás megvalósítására néhány évvel ezelőtt összeálltak a térség vezető olajvállalatai – a többi között a magyar Mol és az osztrák OMV -, érdemi előrelépés azonban mindmáig nem történt. Eközben a Gazprom gőzerővel dolgozik a Nabuccóval jórészt párhuzamos Blue Stream vezetéken, amihez a Mol tavaly júniusban – Alekszej Miller Gazprom-vezér budapesti látogatása során – szintén csatlakozott.
Nem tudni, a magyar olajtársaság döntését mennyiben befolyásolta, hogy a kormányzat a 2006 januárjában Oroszország és Ukrajna árvitája miatt kirobbant mini gázválságot követően a lehető legjobb viszonyt igyekszik fenntartani Moszkvával. Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök alig két hónappal később, 2006. február végén Budapestre utazott, immár hivatalosan is zöld utat kapott például a Gazprom régi terve: egy magyarországi földgáztároló építése. Az orosz gázóriás hosszú évek óta szeretett volna valami hasonló jellegű beruházást megvalósítani nálunk, ettől a projekttől azonban a korábbi budapesti kormányzatok határozottan elzárkóztak. Ma viszont a kommunikáció így szól: a kormány büszke rá, hogy a Gazprom a regionális logisztikai központ szerepét szánja az országnak.
Visszatérve a Blue Stream kontra Nabucco ügyhöz, párhuzamosan futó vezetékekre nyilván nincs szükség. Valószínű ugyanakkor, hogy az állami kézben lévő, mégis sok szempontból magántársaságként viselkedő Gazprom hamarabb lefekteti a saját csőrendszerét, mint ahogyan a Nabucco-vezetéket politikai kérdésként (is) kezelő uniós tagországok végre a tettek (gáz)mezejére lépnek. Különösen azok után, hogy a végleges uniós álláspont kialakítása a legújabb hírek szerint 2007-ről 2008-ra csúszik. Az optimistábbak – például az osztrák OMV energiaipari társaság egyik, a Reutersnek nyilatkozó igazgatósági tagja – szerint ez egy évvel tolja ki a szállítások 2011-re tervezett startját. Mások viszont úgy vélik, hogy az újabb késedelem végzetes lehet a Nabucco-programra nézve, amelynek pedig éppen az lenne – vagy lett volna – a célja, hogy csökkentse az orosz gázimporttól való függést.
Az Európai Bizottságnál cáfolják, hogy a vezetékterv vesztett volna a jelentőségéből, és ebből adódna a késedelem. „A Nabucco egyike annak a négy prioritást élvező energiaprojektnek, amelyet a Transz-európai Hálózatok program keretében hagytak jóvá a tagállamok” – emlékeztet Ferran Tarradellas Espuny, Andris Piebalgs energiaügyi biztos szóvivője. Ráadásul a négy kiemelt beruházás között ez az egyetlen gázprojekt. A vezeték egyébként a március eleji EU-csúcs következtetéseiben is szerepelt, s az Európai Bizottság arra készül, hogy hamarosan kinevezik azt a személyt, akit a projekt koordinálásával bíznak meg. „A Nabucco a tökéletes példa az EU nagyobb diverzifikációra irányuló politikájának” – húzza alá Ferran Tarradellas Espuny.
MOSZKVA HARAGJA. Amikor Magyarország bizonytalankodik a Nabucco-kérdésben, akár az az ágazati körökben – különösen a volt szocialista tábor országaiban – általánosan elterjedt nézet is befolyásolhatja lépéseit, amely szerint Moszkva megharagszik mindazokra, akik alternatív földgázbeszerzési lehetőségeket próbálnak meg kiépíteni. Ezzel szemben Eörsi Mátyás, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának szabad demokrata elnöke szerint az, aki ettől tart, alaposan félreismerte az orosz diplomáciát. „Moszkva nem várja el senkitől, így Magyarországtól sem, hogy saját józan szempontjait félretéve, orosz energetikai érdekeket szolgáljon.” Az SZDSZ-es honatya szerint Oroszország kifejezetten méltányolja „a saját érdekeiért kiálló, kiszámítható, ám nem konfliktuskereső politikát”. Az importforrások számát pedig Eörsi szerint még akkor is érdemes bővíteni, ha végső soron valamennyi csőből orosz gáz érkezik. A műszaki biztonság ugyanis ezen infrastrukturális fejlesztések eredményeként mindenképpen erősödik.
A hosszú távú ellátásbiztonság érdekében mindazonáltal hazánknak szüksége van egy erős szövetségesre, miután az a kivételezett státusunk, amely Moszkva szemében fontossá teszi a térségben Magyarországot, Eörsi szerint mulandó. Oroszország számára a magyar kapcsolatok ugyanis leginkább azért értékelődtek fel, mert rendkívül megromlott a viszonya a térség más államaival, leginkább Lengyelországgal, így Moszkvának alapvető érdeke, hogy legalább egy olyan volt KGST-országot fel tudjon mutatni, amellyel jó a viszonya. Ez mindaddig nekünk kedvez, amíg Varsó nem konszolidálja a viszonyát a Kremllel. Nem kizárt viszont, hogy azt követően Moszkva stratégiai érdekei egészen más közép-európai kapcsolatrendszert diktálnak majd. Eörsi szerint ez estben szükség lesz egy nagy és befolyásos szövetségesre, amely elsősorban Németország lehet.
A szabad demokrata honatya gondolatmenetét támasztja alá, hogy a német energiacégek már ma is számos szálon kötődnek oroszországi partnereikhez. Elég csak arra gondolni, hogy miközben az E.ON 6 százalékban tulajdonos a Gazpromban, az orosz gázóriás még az idén átvesz több 25 százalékos – sőt, egyes esetekben 49 százalékos – pakettet a német társaság európai áram- és gázszolgáltató érdekeltségeiben, így egyebek mellett a Moltól 2005-ben megvásárolt gázellátó és gáztároló társaságokban. Cserébe az E.ON közvetlenül hozzáférhet egy óriási szibériai gázmezőhöz.
Amikor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy januári interjújában úgy fogalmazott, hogy „tegyük világossá: nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni”, e mondata félreérthetetlenül jelezte pártja álláspontját: a minimálisra kell szűkíteni az orosz-magyar energiaipari együttműködést. Egy Orbán vezette kormány esetében feltehetően ismét mélypontra kerülnének a kétoldalú kapcsolatok, míg a másik véglet képviselője egyes elemzők szerint a szocialista többségű kormányzat, amely szemmel láthatóan az Oroszországgal szembeni nagyfokú lojalitásban látja az energiabiztonság garanciáját.
Gyurcsány Ferenc az idei davosi Világgazdasági Fórumon az amerikai AP hírügynökségnek nyilatkozva azzal a véleményével lepte meg az uniós vezetőket, hogy a tagállamoknak, nemzeti érdekeikre tekintettel, önálló energiapolitikát kell folytatniuk. Kijelentését a miniszterelnök nyilván nem a Makó környékén talált mintegy 600 milliárd köbméternyire becsült földgázkincsre (lásd keretes írásunkat) alapozta, ami pedig évtizedekre fedezné a hazai szükségletet. Azzal folytatta ugyanis, hogy Magyarország – az Oroszország túlzott energiaipari befolyásáról szóló európai félelmek ellenére – kétoldalú keretben akar megállapodásokat kötni Moszkvával a kőolaj- és a földgázexportról, legalábbis mindaddig, amíg nincs olyan egységes uniós energiapolitika, amely csökkentené az Oroszországtól való függést ezen a téren.
Hazai elemzők azonnal kétségeiknek adtak hangot. „A magyar gazdaságnak nagyon szűk mozgástere van, hogy önálló energiapolitikát alakítson ki” – sommázza véleményét a Figyelőnek Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. Magyarázatként hozzáteszi, hogy miután az infrastrukturális kapcsolatok eddig kizárólag Oroszország és Magyarország között épültek ki, a változtatás rendkívül forrás- és időigényes. Szerinte ebben a helyzetben a kormánynak reálisan kell mérlegelnie a lehetőségeinket. Mint mondja, az a fajta felvetés, hogy „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni” bombasztikus, de sajnos ez nem kívánságműsor, hanem adottság, amivel hosszú távon számolni kell. Annál is inkább, mivel a magyar háztartások 90 százalékának a fűtése közvetve vagy közvetlenül a földgázalapú, miként arra épül az áramtermelés túlnyomó része is.
A kiszolgáltatottság lazításának azonban Hegedűs szerint is van módja, például politikai oldalon, vagy az alternatív források hozzáférésének megteremtésével, ezek azonban csak hosszabb távon hozhatnak eredményt. Ennél gyorsabb megoldás lehet a hatékonyság javítása. A még 2005-ben, az új magyar energiapolitika szakmai megalapozására felállított szakmai bizottságnak is ez az egyik legfontosabb javaslata. Ma ugyanis egységnyi nemzeti termék előállításához az uniós átlagnál másfélszer több energiát használunk fel. „A hatékonyság javításával évente 40 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ami 600-700 millió köbméter földgáz felhasználását teheti feleslegessé. Ez egy Miskolc vagy Debrecen méretű város ipari és háztartási fogyasztóinak éves igénye” – nyilatkozta Kóka János gazdasági miniszter nemrég az InfoRádióban.
PAKS, BARÁTSÁG-VEZETÉK. Hasonlóan az orosz gázfüggőséghez, a magyarországi energiarendszerben az ország áramfelhasználásának 40 százalékát adó paksi atomerőmű is adottság – ráadásul a fűtőelemeket ez esetben is Oroszországból szerezzük be -, miként az orosz kőolaj dominanciája is a földgázéhoz hasonló mértékű a magyar piacon. A Mol százhalombattai finomítójában szinte kizárólag orosz olajat dolgoznak fel, az pedig a Barátság-vezetéken érkezik, a földgázhoz hasonlóan Ukrajna érintésével. (Kijev és Moszkva tavalyi földgázháborúja után az ez év eleji orosz-belarusz árvita immár ennek a beszerzési csatornának a sérülékenységére is egyértelműen rávilágított.) A kőolaj esetében azonban mégsem olyan mértékű a kiszolgáltatottságunk, hiszen az Adria-vezetéken keresztül a horvátországi Omisalj kikötőjéből gyakorlatilag bármikor pótolható az orosz irányból kieső mennyiség. A legnagyobb európai energiafogyasztók pedig még ennél is kényelmesebb helyzetben vannak a nyersolaj beszerzését illetően, hiszen tengeri úton gyakorlatilag korlátlan mennyiségben és tetszőleges forrásból vásárolhatnak. Nem véletlen, hogy Brüsszel is kizárólag a földgázbeszerzési források diverzifikálására koncentrál.
Ellátás-biztonsági szempontból egyébként már önmagában annak is kedvező hatása volna, ha lenne Magyarországnak elfogadott energiapolitikája, ami világossá tenné a hosszú távú célokat, amihez a befektetők igazodni tudnának. Ismert, hogy a következő években számos régi, rossz hatásfokú erőművet le kell állítani, a helyükre új kapacitásoknak kell – vagy legalábbis kellene – lépni. Befektetői körökben ma általános a vélekedés, hogy energiaipari kérdésekben a mindenkori kormány folyamatosan rögtönözött az utóbbi másfél évtizedben. A legtöbb intézkedéshez nem készült hatásvizsgálat. Emlékezetes, hogy 2005-ben a megújuló forrásokból származó áram kötelező átvételi árát különösebb számítások nélkül, mintegy „hasra ütéssel” állapították meg. De 2000-ben az ipari földgázfogyasztók 42 százalékos áremelését is utólag kellett az energiahivatal szakértőinek megindokolniuk, miután a kormány megállapodott a Mollal gázüzletági veszteségeinek részleges csökkentéséről.
Leginkább egyébként a megújuló források fejlesztésében érdekelt cégek szeretnének tisztán látni. Az Európai Unió márciusi csúcstalálkozóján elfogadott, jogilag a huszonhetek szintjén kötelező 20 százalékos megújuló energiaforrás felhasználási arány (lásd a keretes írást a 31. oldalon) teljesítéséhez kevés a politikai elszántság. Tudni kellene egyrészt, hogy a 2020-ig terjedő időszakban a kormány milyen forrásokat és milyen mértékben kíván támogatni. Az energiahatékonysági beruházásokban és megújuló energiaforrásokra alapuló fejlesztésekben érdekelt Callis Zrt. vezetői szerint azonban még ez is kevés lenne. Uhlmann Attila igazgató úgy véli, Magyarország a mai 4 százalék körüli szintről 2020-ra rendkívüli erőfeszítések árán is legfeljebb 9-11 százalékra lesz képes feltornászni a megújulók részesedését.
Akárhogyan is, az ország adottságaihoz igazított energiapolitika már régen hiányzik. Ám ha megszületik, a végrehajtása ugyanúgy kétséges, mint az uniós elvárások teljesítése. A jelenlegi belpolitikai környezetben nehéz ugyanis elképzelni, hogy az energiapolitikájában szemmel láthatóan Moszkva-barát jelenlegi kormányzat hozzáállását egy esetleges kormányváltást követően a jobboldali kabinet ne módosítaná. Pedig a leginkább egy konszenzusos megoldásra volna most szükség, máskülönben maradnak a politikai alapú rögtönzések.
Speciális magyar energiahelyzet
Ha az Európai Unió 27 tagját vesszük, ma Magyarországon a legnagyobb az energiaimport aránya, s ezen belül is kiemelkedő az orosz importtól való függőség. Az áramtermelésben jelenleg felhasznált energiaforrások – beszámítva a paksi atomerőmű nukleáris üzemanyagát is – háromnegyed része külföldről, azon belül 80 százalékban Oroszországból érkezik. A helyzet számottevő változására nem is nagyon van esély, hiszen fosszilis energiahordozókból a kitermelhető készleteket nézve meglehetősen rosszul állunk. Hazánk egyedül lignitből rendelkezik számottevő, legalább 200 évre elegendő vagyonnal, a Mátra lábánál Visonta és Bükkábrány térségében, illetve a Dunántúlon, Torony község közelében. Előbbi területeken már van múltja a külszíni bányászatnak; a visontai lignitre épült az ország második legjelentősebb erőműve. A Mátrai Erőművet szeretnék ugyan bővíteni, de légszennyezési szempontból a lignittüzelés igen kedvezőtlen. A füstgáztisztításhoz szükséges egységek tetemesen megdrágítják az ilyen jellegű fejlesztéseket. A toronyi lignitvagyon kitermelésére az utóbbi években voltak kísérletek, környezet- és tájvédelmi okokból azonban a térség lakossága megakadályozta a bányanyitást. A lignit mellett ismert, hogy komoly feketeszéntelepek vannak a Mecsekben, ám a kitermelésük hagyományos módon ma nem volna gazdaságos. Hazai és külföldi cégek azonban dolgoznak a mecseki szén jövőbeni hasznosításán.
A Makói-árokban a közelmúltban felfedezett, nem hagyományos földgázkészlet kitermelése ugyan alaposan megváltoztatná a helyzetünket, egyelőre azonban még nem ismert, hogy a 600 milliárd köbméternyi becsült gázvagyonnak mekkora része hozható a felszínre (az ott kutató amerikai Falcon cég szakértői szerint akár 1200 milliárd köbméternyi földgáz is lehet a mélyben). Magyarország ma évente mintegy 14 milliárd köbméternyi földgázt használ fel, ebből 9-10 milliárd köbméter az import.