Szigetvári Viktor

– Nem lett volna biztosabb a szocialista pártapparátusban maradni? Lám, az utódja már pártigazgató…

– Semmilyen objektív körülmény nem akadályozott abban, hogy az MSZP pártigazgatója legyek, ha arra vágytam volna. Kampányigazgatóként nagyobb hatásköröm is volt ennél. Saját döntésem volt, hogy kipróbálom magam a versenyszférában, Butor Klára pedig jó választás.

– Tehát „pandúrból rabló” lett, de nem tart attól, hogy nálunk politológusból lassan már több van, mint futballszakértőből? Hová pozícionálják magukat a kommunikációs piacon?

Fotó: Hartyányi Norbert

– Azt vallom, meg lehet élni stratégiai kommunikációs tanácsadásból úgy, hogy nem veszek részt a magyar politika mindennapi eseményeinek rutinszerű értékelésében. A nyilvánosság torz vonásának tartom, hogy vannak olyan emberek, akikhez az újságírók szinte kizárólagosan „outsource-olják” az összefüggéseket teremtő véleményalkotást. Mi arra vállalkozunk, hogy üzleti szervezeteknek, önkormányzatoknak, pártoknak, magánszemélyeknek bizalmas tanácsokat adunk, kommunikációs kampányokat menedzselünk.

– Gondolom, abban nem reménykedik, hogy Orbán Viktor lesz az első kliense?

– Jó személyes stratégiának azt tartom, ha az embert a politikai kapcsolatai révén megszerzett tisztességes munkái nem elkényelmesítik, hanem arra használja fel ezt az egzisztenciális biztonságot, hogy tudatosan építi további üzleti lehetőségeit a piaci szférában. Az a célunk, hogy működésünk harmadik évében bevételeink fele már klasszikus piaci kommunikációs, direkt marketingstratégiai megrendelőtől, vagy pedig külföldi kampánymegrendelő számára végzett politikai stratégiai tanácsadásból származzon. Ami pedig az elvi kötődéseket illeti, angolszász tapasztalat, hogy a stratégiai kommunikációs cégek hisznek egyfajta világban, és az azzal összhangban lévő politikát tudják csak tanácsadással segíteni. Ez ugyan korlátozza piacukat, de ki is nyit más lehetőségeket. Mi progresszív elveket vallunk a magunkénak. Emiatt nem dolgoznánk Orbán elnök úrnak, és nem azért, mert nem tudnánk segíteni.

– Jó, akkor maradjunk Gyurcsány Ferencnél, aki mostanában mintha új arculatát keresné. Mit gondol, tényleg el kell mozdulnia a táncos-komikus imázstól?

– Nem is ilyennek látják. Sokrétű, komplex kép él róla a választókban, mint minden politikusról: egy államférfié, akit vagy utálnak vagy szeretnek; egy dinamikus baloldalié, akinek a karakterkészletében benne van a „táncos”, vagy az Őszödön keresetlen szavakat használó szónok személyisége is. A súlyok, az arányok, a telítettségek az érdekesek. Szerintem jelenlegi megítélésében az említett elem, ha hátrány is, nem a legerősebb. Minden politikusban elfér a könnyedség, csak a helyén kell kezelni.

– Legyen ez már az új kommunikációs csapat feladata. Mit gondol róluk és a teendőikről?

– Az új stáb teljesítményéről szeptember-október előtt nem lehet véleményt mondani. Előéletük szerint alkalmasak a feladatra, bár a politika világában nehéz lesz eligazodniuk. Beállásuk talán megteremti végre a lehetőséget arra, hogy idővel a reformok tudatosabb társadalmi kommunikációja kerüljön előtérbe.

– Az új kormányszóvivővel mit kommunikáltatott volna az Alkotmánybíróság népszavazási döntése után?

– Minimálisnál kicsit nagyobb jogérzékkel hasonló döntésre lehetett számítani. Valószínűleg bizonyos kérdésekben rendeznek majd népszavazást, talán már az ősszel, de nem hiszem, hogy az egésznek akkora jelentősége és hatása lesz, mint amekkorát a bejelentésekor próbált neki tulajdonítani az ellenzék.

– S vajon március idusa valóra váltja-e a baljós szorongásokat?

– Városi polgárként bízom benne, hogy nem. Lehet, hogy mindenki túlféli az eseményt, miként tavaly november 4-ét is. Bízom abban, hogy a nemzeti ünnepek idővel visszanyerik a becsületüket, és normális városi, családi ünnepekké válnak.