Monsieur Sarkozy mindenkit ölel. Elsősorban a magyarokat. Ezt Brice Hortefeux, a jobboldali jelölt legközelebbi tanácsadója (egyben a Nicolas Sarkozy vezette párt, az UMP főtitkára) hozta tudomására az előadását hallgató kéttucatnyi közép- és kelet-európai újságírónak. Hortefeux éppen a közvélemény-kutatásokat elemezte, amikor megszólalt a mobiltelefonja. „Ő az” – mondta lakonikusan, és a néhány percnyi kényszerszünetért elnézést kért hallgatóságától, majd röviden konzultált főnökével. „Jól szerepeltél a tévéműsorban” – ennyi szűrődött át a két politikus dialógusából. Telefonbeszélgeté-sük végére érve Hortefeux főnöke jókívánságait tolmácsolta a hallgatóságnak.
Elnökjelölt-maszkok egy franciaországi karneválra. Sok múlik az imázson. Fotó: AFP
Sarkozy itt, Sarkozy ott, Sarkozy mindenütt, az UMP elnöke utazik, beszél, telefonál, óriási lendülettel kampányol. Ám, hogy mindez elég lesz-e a győzelemhez, azt ma még nem tudni. Az eddigi közvélemény-kutatások mindenesetre a kezére játszanak: ingadozó különbséggel ugyan, de hosszú hetek óta ő áll a felmérések élén. A franciákat azonban ma mégsem Sarkozy pozíciója izgatja elsősorban, hanem Francois Bayrou, a centrista UDF jelöltjének néhány hét alatt végbement üstökösszerű emelkedése. Az Ifop-intézet legutóbbi közvélemény-kutatása szerint (Franciaországban hat intézet méri hétről hétre a politikusok népszerűségét) Bayrou 19 százalékon áll Sarkozy 31 és a szocialista párt (PS) jelöltje, Ségolène Royal 26 százalékával szemben. Az utóbbi hetekben csökkent a különbség Royal és Bayrou között, ami akár utóbbi meglepetésszerű második fordulós szereplését is előrevetítheti. Ma mindenki az úgymond Bayrou-jelenséget próbálja értelmezni Franciaországban.
„Kezdjük egy kicsit távolabbról” – mondja Gilles Viénot, a Société Générale többségi tulajdonában lévő pénzügyi szolgáltató cég, a Salvepar egykori első embere. A nyugdíjas üzletember elegáns párizsi, tizenhatodik kerületi lakásában meggyújtja szivarját, és azt magyarázza a Figyelő tudósítójának, hogy a franciák eddig többször is a változásra szavaztak a választásokon, ami Royal malmára hajtaná a vizet. Másfelől, a gallok politikailag inkább konzervatívak, ami viszont Sarkozynek kedvez. Most akkor ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a közvélemény-kutatások szerint az első két helyen álló jelölt – ahogy a népnyelv mondja: Sarko és Sego – közül melyikük lesz a befutó. De mi köze mindennek a Bayrou-jelenséghez?
Francois Bayrou hívei körében. Nevető negyedik?
IDEOLÓGIAI BARKÁCSOLÁS. „Bayrou népszerűségének növekedése azért következhetett be, mert a franciák ideológiailag baloldaliak, a politikai lehetőségeket tekintve azonban inkább jobbra húznak” – ezek már Stéphane Rozes, az egyik legnagyobb közvélemény-kutató, a CSA vezetőjének szavai. Hogy ez mit is jelent pontosan? Elemzői körökben elterjedt nézet, hogy a franciák magukénak vallják a bő kétszáz évvel ezelőtti forradalom hármas jelszavát (szabadság, egyenlőség, testvériség), ám ezek szavatolását továbbra is az államtól várják. A politikai elitből való kiábrándultság egyik oka éppen az, hogy az állam e hagyományos értékeket nem mindenkinek tudja biztosítani. „Ellentmondás feszül a kívánatos és a lehetséges között” – állapítja meg Rozes, aminek következtében a politikai ideológiák a felismerhetetlenségig eltorzultak. „Ideológiai barkácsolás folyik” – teszi hozzá a politológus.
Kétségtelen, hogy a jelöltekre aggatott bal- és jobboldali jelző számos kampánytéma esetében értelmezhetetlen. A sokszor túlzott keménykezűséggel vádolt Sarkozy például szeretné visszahozni a különleges „polgárőrséget”, amely a Franciaországot 1997 és 2002 között irányító baloldali Jospin-kormány időszakában működött. Ez a külvárosi, többnyire bevándorlók által lakott negyedekben felállított testület – a fegyvert viselő rendőrök helyett – békés, nevelő munkát végzett. Ki gondolná továbbá azt, hogy Ségolène Royal, az 52 éves, sármos, négygyermekes családanya a fiatalkorú bűnözőket katonai internátusba adná?! És hogy még jobban összekuszálódjon a kép: az illegális bevándorlókkal szemben néha keményen fellépő Sarkozy az oktatásban – amerikai mintára – pozitív diszkriminációt vezetne be a hátrányos helyzetű franciák javára, amiről a szocialista párt hallani sem akar. A minap számos, eddig magát baloldalinak valló értelmiségi jelentette be: Sarkozyt támogatja az elnökválasztáson, amit a Le Nouvel Observateur című hetilap máris az értelmiség jobbratolódásaként értelmezett.
A programpontokból egy „jobbra húzó baloldal” és egy „balra is nyitott jobboldal” rajzolódik ki. „Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen kampányuk kezdetén Sarko és Sego is először a saját táboruktól különböztették meg magukat” – véli Jacques Rupnik professzor, a CERI kutatóintézet vezetője, a Le Club Grande Europe alapítvány elnöke. A jobboldal elnökjelöltjének legfőbb belső ellenfele a jelenlegi elnök, Jacques Chirac, illetve az ő általa képviselt eszmék voltak. Vele szemben is határozta meg magát: az alacsony adókra, vállalkozásközpontú gazdaságpolitikára, Amerika-párti külpolitikára és pozitív diszkriminációra épülő elképzelései köszönő viszonyban sincsenek a chiraci megközelítéssel. Sokat elmond a tizenkét év után tavasszal leköszönő államfő nézeteiről, hogy nemrégiben egy lapinterjúban a liberalizmust a kommunizmushoz hasonlította, azt állítván, hogy mindkettő az emberi gondolkodás perverz formája…
A baloldalon kísértetiesen hasonló folyamatok játszódtak le. Ségolène Royalnak néhány hónapja a szocialista párt veteránjaitól (francia szóhasználatban: „elefántjaitól”) kellett megkülönböztetnie magát, és a választások megnyeréséhez kevésnek tűnő hagyományos baloldali politika helyett mást kellett a zászlajára tűznie. Adódott a blairi harmadik útnak a brit politikában már kipróbált, bár többek szerint mára meghaladott eszméje. „A gazella gyorsabb az elefántoknál” – vallja büszkén Jean-Louis Bianco, a PS kampányigazgatója, hozzátéve: „A szocialista elnökjelölt a szocializmus új szintézisét kívánja megvalósítani.” Laurence Parisot, a nagyhatalmú francia vállalati érdekvédő szervezet, a Medef vezetője is elismeri: a három legfontosabb jelölt programjában egyaránt szerepel a vállalkozás-központú gazdaság igénye. Erre korábban nem volt példa. Mindhárman felismerték, hogy szükség van a versenyképesség fokozására, és ennek érdekében megpróbálják rehabilitálni a franciák fülében rosszul csengő „verseny” és „piac” szavakat. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen egy nemrégiben készült felmérés szerint az ország lakosságának kétharmada (!) nem híve a piacgazdaságnak.
Menni vagy maradni?
Az új uniós tagállamok szempontjából is fontos témája a kampánynak a vállalatok telephely-áthelyezése. A tőke nyugatról (Franciaországból) keletre áramlását eltérően ítélik meg a szocialistáknál és az UMP-nél. Meglepő módon a franciaországi munkahelyek elvesztése miatt a jobboldal inkább aggódik, mint az erős szakszervezeti kötődésű baloldal. Az UMP-ben úgy vélik: a telephely-áthelyezést meg kell akadályozni. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az unió új tagállamai egyfelől euró milliárdokhoz jussanak hozzá a közösség strukturális és kohéziós alapjaiból, másfelől alacsony adókkal magukhoz akarják vonzani a tőkét. „Nem lehet egyszerre sajtot és desszertet is fogyasztani” – szögezte le a Figyelőnek plasztikus hasonlattal Brice Hortefeux, az UMP főtitkára, akit nyilván nem zavar, hogy – a közgazdasági érvrendszertől függetlenül – sokszor immár a francia étkezési szokások is ellentmondanak szavainak. A szocialisták szerint viszont a telephely-áthelyezés a globalizáció természetes velejárója, nem lehet és nincs is értelme Franciaországot külön szigetként kezelni. Pierre Moscovici, a szocialisták elismert Európa-politikusa és volt minisztere szerint a francia protekcionizmus az unióban megengedhetetlen. „Mindemellett a társasági adó harmonizációját mi is szívesen vennénk, de persze csak akkor, ha erről uniós döntés születik” – árnyalja tovább a képet az adóverseny megszűnését szorgalmazva Jean-Louis Bianco, a szocialista elnökjelölt kampányigazgatója.
Mindenesetre Sarkozy és Royal – saját pártjaik főáramához képest – új agendával indultak a kampányban, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy mintegy két hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt stratégiát váltsanak: Sarkozy a túlsó, hagyományos baloldali térfélre kirándulva a munkásokat próbálja meg maga mögé állítani, míg Royal mérsékelt piacpárti retorikáját felváltotta az állami beavatkozást sürgető diskurzus. A minap az Airbus több ezer dolgozójának bejelentett elbocsátása kapcsán a szocialista elnökjelölt úgy fogalmazott, hogy az államnak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is beavatkozni ilyen esetekben. „A választás tétje az lesz, hogy Franciaországnak erős vagy tehetetlen állama lesz” – mondta Royal, aki ezzel lényegében visszatért a hagyományos baloldali politika színterére. Nem véletlenül – mondják a néhai elnököt, Francois Mitterrand-t idézve szocialista politikusok -, hiszen az első fordulóban be kell gyűjteni az egész baloldali tábor voksát, és csak a másodikban nyithat a politikai közép felé. Nem szabad megismételni Lionel Jospin öt évvel ezelőtti szarvashibáját, amikor a PS akkori jelöltje középre húzó retorikájával számos szavazatott veszített a szélen, ami végső soron a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére, Jean-Marie Le Pen második fordulóba jutásához vezetett.
BAYROU KULCSMONDATA. Elemzők szerint ma nem Le Pentől kell tartaniuk a szocialistáknak. A többség ugyan továbbra is Sarko-Sego párharcot vár az Élysée-palotáért, ám az a bizonyos Bayrou-jelenség e számításokat keresztülhúzhatja. A centrista, de mindeddig inkább jobbra sorolt UDF vezetője jelenleg a harmadik helyen áll, biztosan megelőzve Le Pent. Utóbbi választási eredményét a sok titkolózó Nemzeti Front-szavazó miatt nehéz előre jelezni. Le Pen a nyíltan idegengyűlölőkön kívül a mintegy négymillió munkanélküli és a munkások körében népszerű, és – Bayrou-hoz hasonlóan – számíthat a politikai rendszerből kiábrándult szavazók voksaira is.
A francia szavazók pártszimpátiája igencsak ingadozik, de ez 6 héttel a voksolás előtt akár Bayrou kezére is játszhat. A kampányig a francia politikai osztályból inkább visszafogottságával kitűnő jelölt emeli a tétet. „Ha nyerek, nemzeti egységkormányt hozok létre” – mondta a minap egy Le Monde-interjúban. Ez annyit jelent, hogy a két oldal „legjobb erőit” hívná a kormányba, ezzel is felülemelkedve a hagyományos bal- és jobboldali megosztottságon. Bayrou – pozíciója megerősítésére – az UDF helyén új pártot is alapítana, valamint kikiáltaná a hatodik köztársaságot. Kulcsmondata: „Én vagyok az egyetlen az országban, aki legyőzheti Sarkozyt”, ami kétségtelenül megdobogtatja egyes – Royalt nem elég átütőnek tartó – baloldali szimpatizánsok szívét. És valóban: minden közvélemény-kutató egyetért abban, hogy az április 22-én rendezett első forduló utáni május 6-i második körben bárki is lenne Bayrou ellenfele – akár Sarkozy, akár Royal – a centrista, liberális jelölt biztosan nyerne. „Kár, hogy nem a második fordulóval kezdődik az elnökválasztás…” – mondják némi malíciával politikai elemzők.
Hervé Morin, az UDF parlamenti frakcióvezetője mindenesetre már a „rendszerváltás” programját vázolja a Figyelőnek. Szerinte mindkét oldal populista válaszokat ad a felmerült problémákra, ráadásul az UMP és a PS is ígérgetési spirálba hajszolta magát. Sarkozy 35, Royal 50 milliárd eurót utalt ki szavakban a választóknak, miközben megfeledkeznek arról, hogy az ország már most is súlyosan eladósodott. Bayrou az alkotmányban rögzítené az egyensúlyi költségvetés követelményét („ezt különben ajánlanám magyar barátainknak is” – jegyezte meg Morin), kiterjedt leépítést tervez a közigazgatásban, és ezt, a változó nyugdíjrendszerrel együtt, népszavazással szentesítené. Gazdasági programjában csökkentené az élőmunkát terhelő adókat, valamint növelné a hozzáadott-értékadót (áfát), és bevezetné a környezetterhelési adót. Az utóbbi évek vitatott vívmányát, a 35 órás munkahetet – amelyet a PS természetesen megtartana, az UMP viszont eltörölne – az UDF ágazati megállapodások tárgyává tenné. Gazdasági elképzeléseinek figyelemre méltó eleme, hogy azok a vállalatok, amelyek két új munkahelyet létesítenek, öt évig (a nyugdíjjárulékot leszámítva) tehermentesen alkalmazhatnák e dolgozókat.
Merthogy bal- és jobboldalon, valamint középen egyaránt egyetértés van abban, hogy a 4 milliónyi munkanélküli Franciaország legnagyobb problémája. A megoldásokat illetően azonban nagy a nézeteltérés. Munkahelyteremtés a terápia az egyik oldalon, míg az állam védőszárnyainak kiterjesztése – lásd az Airbus-ügyet – a másikon. És hogy mi az öles léptekkel balra tartó, és ezzel Sarkozy ellenében új többség létrehozását megkísérlő Bayrou álláspontja? „Engem az különböztetett meg a szocialistáktól, hogy a megoldási javaslataikat egyszerűen aberráltnak tartottam – de az értékek tekintetében mindig is közel álltam a baloldalhoz.” Íme a Bayrou-jelenség egy mondatban.
ÚJ UTAKON. Párizsi kávéházakban egyre többen beszélnek unalmas, hanyatló és depresszív Franciaországról. Egyre több fiatal hagyja el az országot. (A sötét képet szinte csak a születések magas száma színezi át valamelyest.) A polgárok és a politikai osztály tagjai nehezen találják a kapcsolatot egymással. A franciák kétharmada nem bízik politikusaiban. Változás kell – mondják sokan. Az elnökválasztás előtt 6 héttel a választások kimenetelét lehetetlen megjósolni. Egy biztos: akárki is lesz az elkövetkező öt évben Franciaország elnöke, a változás garantált. Francia standardok szerint mindhárom jelölt kifejezetten fiatal: ötvenes éveik elején járnak.
Lett légyen az elnök a blairi politikát programjába beépítő szocialista hölgy, a magyar-görög-zsidó származású, a hagyományos francia konzervativizmussal szemben fellépő jobboldali férfiú, vagy éppen az ideológiai káoszból kiemelkedő centrista jelölt, akinek elnökségéért néhány hete még egy fabatkát sem adtak volna, az ország egy másik úton indul el. A franciák változást akarnak.