Mindenkit meglepett Marcello Bottoli, amikor három éve leköszönt a francia Louis Vuitton vezérigazgatói posztjáról, hogy átvegye az amerikai Samsonite irányítását. Karrierje csúcsán a világ egyik legnagyobb luxusmárkáját hagyta ott egy olyan cég kedvéért, amellyel sokáig mostohán bántak magánbefektetői, és amely még mindig nem tért magához a 2001. szeptember 11-ét követő visszaesésből, sőt, valójában igen közel állt ahhoz, hogy története során éppen másodszor csődbe menjen. A korábban a Procter & Gamble-nél dolgozó, kozmopolita mentalitású Bottoli afféle alvó szépségként jellemezte a Samsonite-ot. A terve pedig – mint azt maga is elismeri – teljesen kézenfekvő: azt akarja, hogy a márka találja meg a helyét a megengedhető luxus egyre bővülő világában.
A közel száz éve, Jesse Shwayder által Denverben alapított vállalatnak az utóbbi évtizedekben igencsak hányattatott sorsa volt. A hetvenes évek elejéig a Shwayder család irányítása alatt állt, később viszont egymást követték a nagyon eltérő üzleti filozófiát valló tulajdonosok. A Samsonite 1973-ban a főként élelmiszereket gyártó Beatrice Foods érdekeltségi körébe került, és rövidesen súlyosan eladósodott. Aztán a nyolcvanas évek második felétől különböző magánbefektetők tulajdonában volt, akik egy ponton csődbe is vitték, majd a tőzsdére került, de pár év után kivezették onnan. Jelenleg három magánbefektetői csoport, az Ares Management, a Bain Capital és az Ontario Teacher’s Pension Plan (az ontariói tanárok nyugdíjalapja) ellenőrzi – Bottolit már ők szerződtették -, de 10 százalék erejéig a menedzsment is tulajdonos.
Marcello Bottoli a Louis Vuitton vezérigazgatói székét cserélte az általa csak „alvó szépségként” jellemzett Samsonite irányítói pozíciójára. Fotó: RedDotCorbis
TÁVOL AMERIKÁTÓL. Bár a Samsonite az amerikai vállalati ikonok egyike, a valóságban nagyon is globális cég. A kilencvenes évek végén megítélése az Egyesült Államokban nem volt jobb, mint az autók között a Chevroleté; korábbi alkalmazottai ma is fejcsóválva emlegetik, hogy táskáit „még a Wal-Martban is” lehetett kapni. Európában viszont mindmáig prémium márkának számít, s legnehezebb időszakaiban valószínűleg csak az öreg kontinensen elért üzleti sikereinek köszönhetően tudott talpon maradni. Egymilliárd dolláros forgalmának 60 százalékát a cég az Egyesült Államokon kívül bonyolítja le. Részben emiatt hozta létre Bottoli a londoni központot, amelynek 50 munkatársa 12 különböző országból érkezett. A tulajdonosok ismét tőzsdére akarják vinni a céget – talán már tavasszal -, ám ezúttal Londonban. Ha megvalósul ez a terv, a Samsonite azon amerikai társaságok szűk csoportjába fog tartozni, amelyek elsődleges jegyzése az Egyesült Államokon kívül van. Bottoli ugyanakkor hangsúlyozza, hogy büszkék az amerikai örökségre, és ragaszkodnak is hozzá.
A 45 esztendős elnök-vezérigazgató számára éppen ilyen fontos, hogy a Samsonite megint felkapott és trendi legyen. Ezért hívott a céghez neves designereket, köztük a híres haute couture tervező Alexander McQueent, aki megalkotta a Black Label táskakollekciót. Bottoli kinevezett egy kreatív igazgatót is – korábban ilyen tisztség nem létezett a vállalatnál -, akit egyebek közt azzal bízott meg, hogy retro stílusú termékekkel egészítse ki a kínálatot. A Samsonite a táskákon kívül nemsokára elkezd tárcákat, írószereket és cipőket is értékesíteni (utóbbiakat mellesleg Olaszországban már évek óta árulja). Bottoli megkétszerezte a marketing-költségvetést, és rávette Richard Bransont, a Virgin-birodalmat irányító örökmozgó angol üzletembert, hogy népszerűsítse a cég termékeit. Ezek az újítások nem igényeltek különösebb találékonyságot. „A Louis Vuittonnál az ilyesmi bevett gyakorlat” – jegyzi meg Bottoli.
Ha a terv nem is rendkívüli, az az előnye megvan, hogy népszerű az alkalmazottak körében, és a márkaszakemberek többsége is jónak ítéli. Hasonlóan sok más vezérigazgatóhoz, aki nehéz helyzetben lévő vállalatot vett át, Bottolinak mérlegelnie kellett, mennyire borítsa föl a status quót. Úgy döntött, csak mérsékelt változtatásra van szükség. „Kellett néhány ember, aki felrázza a dolgokat. De meg akartam őrizni az egyensúlyt régi és új között” – mondja. Nos, az eredmény: 2006 első kilenc hónapjában az árbevétel az előző év azonos időszakához képest 9,3 százalékkal, 784,4 millió dollárra nőtt. A Samsonite már olyan jól teljesít, hogy a tulajdonosok tavaly decemberben sikerült meggyőzni: elérkezett a jutalmazás ideje. Jóváhagyásukkal az igazgatóság 175 millió dollár bónuszt osztott szét – más kérdés, hogy ennek egy részét új hitelből kellett finanszírozni.