Megdobogtatta a Greenpeace múlt heti budapesti akciója Bokorovics Balázsnak, a Pannonplast igazgatósági elnökének szívét. A sárga ruhás aktivisták ugyanis azért lógatták le magukat a Lánchídról, hogy a magyar kormányfő Brüsszelben ne csak 20, hanem 30 százalékkal kevesebb üvegházhatást okozó gázkibocsátást és ugyanennyivel több megújuló energiát szorgalmazzon 2020-ig. A nagyobb arány pedig a jelenleg vártnál is kedvezőbb iparági környezetet teremtene a Pannonplastnak, amely a műanyagprofilt éppen most készül a zöldenergia-üzletre felcserélni. A holding műanyagipari cégeiben legfeljebb kisebbségi részesedést tartanának meg.
Bokorovics Balázs, a PannonPlast elnöke. Az idén 11 milliárd forint körüli bevételt és 500 millós nagyságrendû üzemi eredményt terveznek. Fotó: Dömötör Csaba
Bokorovics szűkszavú, ám a cégvezetők korábbi nyilatkozataiban már előbukkantak e terv egyes elemei. Így tőzsdei elemzők szerint az üzleti terv arra épül, hogy 2008-ig várhatóan legalább 16 bioetanol-gyárat építenek Magyarországon, mintegy 300 millió eurós (75 milliárd forintos) beruházással, és a Pannonplast ennek az üzletnek a jelentős részét szeretné a magáénak tudni. Eleinte arról volt szó, hogy a társaság a létesítmények kivitelezője és üzemeltetője lenne. Ám egy, a cégnél időközben meghonosított, rendkívül előnyös technológiának köszönhetően a Pannonplast háttérbe szorította a korábbi tervekben szereplő biomassza- vagy bioüzemanyag-gyártásban betöltendő kivitelezői szerepet, értesüléseink szerint feltehetően inkább saját erőművel, üzemeltetőként lépne az energiapiacra, méghozzá már 2008-tól. A Figyelő információi szerint az üzletet egy külföldi partnerrel készítik elő, amely egy magyar találmányt hasznosít.
„Meglepő a gyökeres irányváltás” – fogalmaz a Pannonplastnál mind nyilvánvalóbban körvonalazódó új stratégiáról Fehér Erzsébet, a cég egykori nagytekintélyű elnök-vezérigazgatója. Ugyanakkor ő is elismeri, hogy a műanyagiparban szerény a növekedés lehetősége, a verseny pedig nagy. Az iparág elkötelezettjeként legföljebb azt furcsállja, hogy az egykor 20 cégből álló csoport egységeinek száma mára fél tucatra olvadt, miközben az új tulajdonosok több egykori leányvállalatot (cső-, tubus- és polifoam-gyártás) nyereségesen üzemeltetnek, és szépen fejlesztenek is.
A nagy Pannonplast-átalakítás
A STRATÉGIA PILLÉREI
• Költség-racionalizálás
■ Vállalati kultúraváltás
■ Új vezetői ösztön-zési rendszer
■ Kontrolling szigo-rítása, átszervezése
• Hatékonyság-fókusz: fedezeti arányok látványos javulása
A LEÉPÍTÉS FÁZISAI
2004. A Kaposplast, a Recyclen és a Multi-card cégek eladása ■ A Műanyagipari Kutatóintézet bezárása
2005. A Pannonpipe Kft.-ben meglévő 50 százalékos üzletrész eladása ■ A Pannon-plast Műszaki Mű-anyagok Zrt. (az egykori Moldin) termelőeszközeinek értékesítése ■ A Poli-foam Kft. többségi üzletrészének el-adása
2006. ■ A tubusokat gyártó TU-Plast eladása
2007-2008. ■ A még meglévő utolsó nagy műanyagipari érdekeltség, a Pann-union-csoport többségi pakettjének várható értékesítése ■ Az erősáramú szigetelőket gyártó FCI Furukawa Kft. többségének várható eladása
„Az EU-nak elemi érdeke, s ezt meg is fogalmazza egységes energiapolitikájában, hogy a fosszilis energiahordozóktól, s elsősorban Oroszországtól való függőségét csökkentse, az alternatív energia részesedését pedig megduplázza. Jelenleg is folynak az előkészítő munkák” – mondja az értesüléseket kommentálva Bokorovics. Mint hozzáteszi, konkrétumokat a szigorú tőzsdei szabályok miatt legkorábban 2007 őszén tud bejelenteni. Elemzők szerint az új üzletág beindításhoz szükséges tőke jó részét az említett műanyagipari érdekeltségek többségi részesedésének értékesítéséből, illetve hitelekből és tőkebevonással finanszíroznák, így nem véletlen, hogy az előkészületben lévő cégértékesítések (a többségi részesedések eladása) és az új projekt beindulásának tervezett időpontja közel esik egymáshoz.
„Ebben az üzletben nagyobb tőkeáttétellel, azaz várhatóan az adott tőkét tekintve nagyságrendekkel nagyobb nyereség mellett működhet a megújuló cég” – indokolja a merész váltást Bokorovics, aki a Lazarus Zrt. vezérigazgatójaként a Pannonplast-részvények 9,5 százaléka felett rendelkezik. Igaz, elmondása szerint ő nem tulajdonos a Lazarusban. (A cégbírósági adatok szerint a Lazarus mögött három nagytulajdonos áll: az Abberley Investment Ltd. -egy külföldi tulajdonú, Seychelles-szigeteki bejegyzésű off-shore cég -, valamint a magyar kézben lévő Soltút Kft. és Prevenció Bt.)
Bokorovics magánemberként a jelenlegi árfolyam mellett csaknem 400 milliós nyereséget érhetne el a részint korábban, részint a menedzsmentopciós program keretében vásárolt, összesen 135 ezer Pannonplast-részvényének eladásával, de ezt még nem tervezi. Fontosabbnak tartja, hogy a menedzsmentben bízó befektetők mindegyike nyert, miután a cég részvényeinek árfolyama a két évvel ezelőttinek mintegy négyszeresére nőtt. Ez egyrészt természetesen a holding gyökeres átalakításának köszönhető, de azért jócskán belejátszott a cég sajátrészvény-vásárlási programja is (lásd külön).
Pedig 2004-ben még fizetésképtelenség fenyegette az akkorra 8,5 milliárd forintnyi hitelállományt felhalmozó holdingot, amelyet Karsai Béla műanyagipari nagyvállalkozó, illetve a Kulcsár-ügyben érintett Britton-csoport egyaránt kiszemelt magának – mellesleg a társaság részvényeinek intenzív adásvétele körüli vizsgálat fontos szerepet játszott a brókerbotrány kirobbanásában. Már 2002 óta folytak a közgyűlési csatározások, hogy ki irányíthassa az elaprózott tulajdonosi struktúrájú, 18 leánycégből álló méretes csoportot. Két éven át tartott a 10-10 százalék körüli részvénycsomagot birtokló nagytulajdonosok pozícióharca, közben pedig már a harmadik menedzsmentet nyűtte a Pannonplast. Egy viharos közgyűlés végül Bokorovics Balázs győzelmét hozta. Kiegyezett a Berenberg Budapest Fund alapkezelővel, ezzel megszerezte a csoport irányítását. Tőkepiaci körökből származó információk szerint Karsai több mint félmilliárd forintos veszteséget szenvedett el a két év alatt. A negyedik vezetést már Bokorovicsék jelölték. Mint mondja, a sírból hozták vissza a céget.
REPÜLŐRAJT. Abban, hogy szót tudott érteni a befektetőkkel, Bokorovicsot nyilván segítette bróker múltja. Szeles Nóra Tőzsdesztorik című könyvében azt írja róla, hogy vegyészmérnök hallgatóként egy utcai fülkéből kezdett telefonálgatni a brókercégekhez. A harmadik helyen ismeretlenül hívták be állásinterjúra. A Buda-Cash Brókerháznál rögtön a mélyvízbe dobták 1996-ban: a nyílt kikiáltásos határidős kereskedésben brókerként állt csatasorba. A műszaki egyetemet így hanyagolni kezdte, ezért ott csupán a főiskolai diplomáig jutott. Amikor évfolyamtársai a szigorlatokra készültek, Bokorovics már éppen első millióit kereste meg tőzsdei határidős üzletek közvetítésével. Időközben pedig, párhuzamosan a vegyészmérnöki karral, a Közgázt is elkezdte, ám ott mindössze öt szemesztert végzett el.
A cég műanyagprofilt éppen most készül a zöldenergia-üzletre felcserélni.Fotó: Dömötör Csaba
Mint mondja, közgadász diploma nélkül is jól meg lehet ismerni az alapokat, főleg a számvitelt, a finanszírozást és a cégértékelést. Az üzletben fontos játékelméletet pedig abban az időben nem tanították. „Az egyesülések és akvizíciók levezénylése nem olyan folyamat, amit az iskolapadban el lehet sajátítani” – állítja Bokorovics, aki 1997-ben az Albrecht Ottó által vezetett és tulajdonolt Cashline-hoz (Figyelő, 2005/48. szám) szegődött, ahol Albrecht „kedvenc tanítványából” hamarosan társtulajdonos lett. Az 1998-as orosz rubelválság utáni rendkívül nehéz időszak miatt azonban véget ért a diadalmenet. A nyílt kikiáltásos kereskedés megszűnt, és még cégtársával, Albrecht Ottóval is összekülönbözött.
Bokorovics Balázs – akit a szakmában „Bokor” néven emlegetnek – ma úgy érzi, bróker múltja miatt néha gyanakvással néznek rá a partnerei. És akkor ott van még az annak idején jelenlegi cégét, a Pannonplastot is érintő Kulcsár-ügy. „Ez az emberek szemében összefolyik néha, ezért évek munkájába került a pár hónap alatt elvesztegetett üzleti bizalmat visszaszerezni” – panaszolja.
TŰZÖN-VÍZEN ÁT. „Sokan megijedtek, hogy lerabolják a Pannonplastot, amikor átvették a céget, de végül nem ez történt, éppenséggel rendbe hozták. Bokor elképesztően kitartó stratéga, apait-anyait belead a munkába” – mondja egy őt közelebbről ismerő piaci szereplő. A Pannonplastnál lezajlott hatalomátvétel is elképesztő makacsággal véghezvitt stratégia része. A műanyagipari „polipból” karcsú vállalatcsoportot faragtak. Az árbevétel 30-ról 11-12 milliárd forintra olvadt ugyan, ám a nyereségtermelő képesség még abszolút értékben is javult: a mintegy 2500 fővel dolgozó mozaikcég egymilliárdos üzemi veszteségével szemben a mai 750 fős Pannonplast mintegy 1,5 milliárd forintnyi nyeresége áll.
Jellemző történet, hogy a 2004-ben még 1700 négyzetméteres központi irodaházban 35 fős központi irányító gárda dolgozott, évi egymilliárdos költséggel. A hatalmas épületet 2005 végén értékesítették, az év elején pár szobába költöztek egy új, színvonalas, de olcsó külvárosi irodaházban. Bokorovics még arra is pontosan emlékszik, hány eurósra alkudta le az új cégközpont négyzetméterenkénti bérleti díját. Az új helyen 11 fővel kezdte meg a munkáját a holding, és abban az évben sikerült mintegy 450 millió forinttal csökkenteni a központi irányítás költségeit. Tavaly óta a 9 tagvállalatból álló csoport központi irányítását már csak 5 ember végzi, és a költségek 300 milliós nagyságrendnél megállnak, pedig ebben már benne vannak az ügyvédi és a cégértékelési kiadások is.
Az akkor még csupán 30 éves stratéga nem sokkal igazgatósági elnökké választását követően maga is igyekezett megfogni minden fillért. Személyesen tárgyalt például az irodák függönyeinek tisztítását vállaló takarító cég szerződéséről, és e szolgáltatás árából is sikerült 200 ezer forintot lefaragnia. Ez a mentalitás talán a szerény anyagi körülmények közt telt gyermekkor öröksége. Bokorovics egy miskolci panel lakótelepen nőtt fel, édesanyja egy bankfiókban, édesapja pedig vegyészmérnökként dolgozott. Talán ugyanerre az indulásra vezethető vissza az is, hogy a Pannonplast elnökeként napi 12-14 órát dolgozik.
Illusztráció: Soproni Béla
A hétvége viszont szigorúan a családé. Amikor feleségével tavaly Spanyolországban jártak, annyira megtetszett nekik az ottani élet, hogy a téli hónapokra kibéreltek egy nagyobb apartmant, s párjával és a gyerekekkel ott élnek. Hétköznaponként Spanyolországból intézi a cég ügyeit, (s csak ha feltétlenül szükséges, akkor repül Magyarországra), így már délután öttől a családnak szentelheti idejét. „A többletköltség minimális” – állítja Bokorovics. S rögtön hozzáteszi: a Pannonplast sem a lakását, sem a repülőjegyeket és más spanyolországi költségét sem fizeti.
BETELT A POHÁR. A Pannonplastnál korábban az egyes leánycégek vezetői a várható árbevételre és a nyereségre olyan ajánlásokat tettek a csúcsvezetésnek, amelyet azután meg sem tudtak közelíteni. A vezetőkhöz képest szemtelenül fiatal Bokorovics erre – az üzleti tervekben szereplő árbevétel, bruttó fedezet, üzemi eredmény és rendkívüli tételek figyelembevételével – egy mutatószámot képzett a 2005-re tett vállalásokból. Az új ösztönzési rendszer lényege az volt, hogy aki az így képzett teljesítménymutató 85-90 százalékát hozza, az megkapja a teljes fizetését, s ha e felett teljesít, a többlettel arányos bónuszt is hazavihet. Amennyiben viszont ez alá csúszna a mutató, akkor akár 15 százalékkal is csökkenhet az alapfizetés. „Hónapokig kellett győzködni a vezetőket, mert senki sem akarta vállalni a saját üzleti terve alapján kialakított feltételeket. Akkor azt mondtam, ilyen nincs, betelt a pohár” – emlékszik a küzdelmes kezdetekre Bokorovics. Pár hónap elteltével mégis akadtak vezetők, akik a drasztikus racionalizálási elképzelések mellé álltak.
A legfőbb gondot a műszaki műanyagok okozták: csoportszinten 2003-ban 1,8 milliárdos veszteség jött össze, aminek a kétharmada ezen üzletágnál keletkezett. Hatalmas termékskálát gyártottak minimális nyereséggel, csak azért, hogy a konkurenciaharcban helyt álljanak, illetve lekössék a hatalmasra duzzasztott kapacitásokat. Az elgondolás a kilencvenes évek végén, amikor még a nagy elektronikai gyártóknak szállítottak készülékházakat, jónak tűnt. Csakhogy az ezredforduló környékén két hatalmas ügyfél is elpártolt: a HP bezárta nyomtató-összeszerelő üzemét, mert Ázsiába vitte termelésének egy részét, s a Philips is mind kevesebb készülékházat vásárolt. Más lehetséges nagy vevők szintén az olcsóbb távol-keleti beszerzési források felé fordultak. Így a sokmilliárdból felépített műanyaggyártó kapacitás mind alacsonyabb kihasználtság mellett működött. S ha ez nem lett volna elég, az erős árverseny közepette az alapanyagok ára is egyre emelkedett. A kö-
vetkező évben, 2004-ben ismét 1,8 milliárd volt a csoport vesztesége, amiből már 1,3 milliárdért felelt a műszaki műanyagok üzletág. Két évvel ezelőtt azonban nem csupán a holding, hanem a teljes csoport karcsúsítása is mind nagyobb lendületet vett: sorra adtak túl a műanyagipari érdekeltségeken. Így a legutóbbi egy évben az egykori üzemméret csaknem harmadára karcsúsított csoport már kitűnően teljesített.
Árfelhajtó erő
A Pannonplast igazgatósága a 2004-es tavaszi közgyűlésen részben árfolyam-karbantartási céllal kapott felhatalmazást sajátrészvény-vásárlásra, részben azért, hogy a papírokat menedzsmentopciós programra használják fel. Az igazgatóság a vásárlást részben határidős konstrukcióban valósította meg, amelynek előnye, hogy a tőkeáttétes modell okán kisebb a tőkeigénye, mint az azonnali piacon történő vételnek.
A módszer megértéséhez tudnunk kell, hogy a Budapesti Értéktőzsde határidős részvénypiacán igen ritkán találkozik spontán módon kereslet és kínálat, az ott születő kötések döntő többségét a felek előre egyeztetik, s csak maga a megvalósítás történik a tőzsdén. Ha a spekuláns a határidős részvénypiacon vételi pozíciót kíván felvenni, találnia kell egy partnert az ellenoldalra. Senki sem akar viszont kockázatot vállalva eladni, azaz esésre játszani. Ezért az eladói oldalon finanszírozó bankok állnak, amelyek a határidős eladási pozíció mellé a kockázat csökkentése érdekében az azonnali piacon ugyanakkora mennyiségben részvényt vásárolnak.
Azt, hogy egy adott időpontban milyen árfolyamon lehet határidős pozíciót nyitni, a bankok határozzák meg, amikor eldöntik, milyen szinten hajlandók beállni eladónak. Olyan árat szabnak, amely biztosítja számukra a hasznot. Díjazásuk tehát az a különbözet, amennyivel a határidős kötés árszintje magasabb az azonnali piaci árfolyamnál. Egy példával illusztrálva: 20 ezer forintos azonnali árfolyamnál a spekuláns vesz a határidős részvénypiacon 100 ezer darab Mol-papírnak megfelelő kontraktust decemberi lejárattal, míg a bank elad neki ugyanennyit az általa meghatározott 22 ezer forintért. E mellé a bank vesz 100 ezer papírt az azonnali piacon 20 ezer forintért. Így kiküszöbölte a kockázatot, mert a spekuláns köteles lesz tőle decemberben 22 ezren megvenni a 100 ezer részvényt, akkor is, ha ennél alacsonyabb lesz az árfolyam. Az üzleten tehát a banknak 10 százalékos biztos haszna van, de a spekuláns is nyer, ha az árfolyam 22 ezer forint fölé emelkedik.
Ami a Pannonplastot illeti, a cég sajátrészvény-vásárlása következtében a finanszírozó bank az azonnali piacon folyamatos keresletet teremtett, s a papír árfolyama elindult felfelé. A Pannonplast határidős vételi pozícióján nyereség képződött. Ebből újabb vételi pozíciókat lehetett finanszírozni, ami újabb vásárlásokat indukált a részvény piacán a finanszírozó részéről. Az emelkedő ár nyomán pedig tovább hízott a cég nyeresége a határidős pozíción, s ezzel a kör bezárult.
Elméletben, ha lettek volna nagyobb eladók, akkor – főleg a játék kezdetén – be tudták volna borítani az azonnali árfolyamot. Sőt, a finanszírozási költségek miatt a vételi pozíciók már stagnáláskor is hamar veszteségbe fordultak volna. Ezért a brókerek azt gyanítják, hogy a Bokorovics-csapat elmagyarázta a nagyobb részvényeseknek a szisztémát, ők pedig nem nagyon jelentek meg az eladói oldalon. Az elmúlt időszakban a Pannonplast már egyre kevesebb határidős vételi pozíciót tartott, ezek árfolyamra gyakorolt hatása így lényegesen csökkent.
A megvásárolt részvényeket a közgyűlési határozatnak megfelelően a Pannonplast részben menedzsmentopciós programhoz használta, amelynél a cég eredményességéhez (konszolidált Ebitda) kötve premizálják a vezetőket. Először a 2005-ös év eredménye után juthattak papírhoz a vezetők, s tavaly augusztusban már realizálták is nyereségüket: a program keretében 1,5 ezer forinton megvásárolható részvényeket bőven 3 ezer forint feletti szinten tudták értékesíteni a tőzsdén. A rendszer azonban olyan jól működik, hogy a részvényopciók révén kapott fizikai papírok eladásával egy időben újra határidős vételi pozíciót vettek fel a papírokra – így lényegében nem adtak el belőlük, de a tőkeáttét révén készpénzhez is jutottak.
Felügyeleti feddés
Bennfentes kereskedelem miatt két Pannonplast-vezetőt, továbbá egy igazgatósági tagot és annak közeli hozzátartozóját marasztalta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF); az ezt tartalmazó határozatokat február 28-án hozták nyilvánosságra. A felügyelet megállapítása szerint 2006 augusztusában Gyimóthy Dénes gazdasági igazgató és Szabó Balázs vezérigazgató a menedzsmentopciós program keretében vásárolt 84-84 ezer részvényét 3265 forintért értékesítette, és azok helyett azonos mennyiségű részvényre határidős vételi szerződést kötöttek, amely ugyanazt a vételi pozíciót jelenti, csak ebben az esetben a hitel mennyisége nagyobb. Az ügyletet követően néhány napon belül közölte a cég vezetése, hogy 4500 és 4700 forint közti értékre becsüli a cég részvényenkénti vagyonát. A PSZÁF szerint az érintetteknek erről tudniuk kellett, így bennfentes információ birtokában kötötték az ügyleteket. A két cégvezető 3-3 milliós bírsága mellett Juhász Attila igazgatósági tagot szintén 3 millió, míg közeli hozzátartozóját, J. B.-t 18 millió forintra bírságolta a PSZÁF. Az ominózus bejelentés előtt J. B. 29 ezer 648 darab Pannonplast-részvényt vásárolt, majd 29 ezer részvényt az értékbecslés bejelentését követő egy héten belül 3659 forintos átlagáron értékesített, ezzel bruttó 14,6 milliós árfolyamnyereséget érve el.
Bokorovics Balázs álláspontja szerint azonban az érintettek fellebbezni fognak, és a Pannonplast minden segítséget meg fog adni igazuk bizonyításához. Gyimóthy Dénes és Szabó Balázs esetében egyértelműen egy részvény vételi opció lehívásáról és az azonnali részvények határidős pozícióval való cseréjéről van szó, ennek oka a sajáterő hiánya volt. Ez a határidős ügylet pedig ugyanazt a pozíciót jelenti, csak magasabb hitelarány, így magasabb kamat- és költségterhek mellett. A Pannonplast vezetésének álláspontja szerint teljesen mellékes az időpont, mert az opciós vételi jogot 2006 januárjától gyakorolhatták a vezetők (ekkor érte el a részvényár a kellő mértéket), és ha nem hívják le azt, akkor is megmarad a joguk. Ez esetben pedig a részvényár emelkedéséből profitálnak. Juhász Attila esetében a hivatkozott vállalatértékelésben betöltött szerepe nem minősíthető, mivel Bokorovics Balázs adott megbízást Gyimóthy Dénesnek az anyag elkészítésére, ők ketten, saját gépeiken végezték ezt. A Pannonplast irodájában, illetve belső rendszerében a PSZÁF által hivatkozott anyagok nem voltak összeállítva. Ráadásul igazgatósági döntés sem volt az ügyben, ezért Juhász Attila nem rendelkezett bennfentes információval. Emellett a Pannonplast igazgatóságának elnöke kiemeli, hogy tudomása szerint J. B. saját, 100 százalékos tulajdonú cégének adta el a papírokat, ezért ez nem tekinthető érdekváltozásnak, így nem valósított meg bennfentes kereskedelmet.