Kelet-Európa kétes kimenetelű slágere az egykulcsos adó. Magyarországon az SZDSZ után az MDF programjában is megjelent anélkül, hogy a bevezetéshez szükséges alapos szakmai elemzések elkészültek, vagy nyilvánosságra kerültek volna. Ez azért veszélyes, mert ha valamely szakkérdés a politika fogságába kerül, még mielőtt a politikacsinálók megismerhetnék a hosszú távú következményeket, olyan csapdahelyzet alakulhat ki, amelynek költségeit generációk fizethetik meg. A mai napig hiányzik az egyébként sikertörténetnek beállított egyszerűsített vállalkozói adó (eva) széles körű vizsgálata, amely nemcsak a növekvő bevételeket mutatná, de szembeállítaná ezzel az elmaradt bevételeket is. Az eva-rendszer – nem elvitatva a bevezetéséhez fűzött jó szándékot – alapvetően felelős azért, hogy a magyar középosztály nem a gazdasági teljesítőképességének megfelelően járul hozzá a közterhekhez, ezáltal lehetetlenné téve az egyébként kívánatos általános adómérték-csökkentést.
Dezsõ Attila, ügyvéd
TISZTÁZATLANSÁGOK. Az egykulcsos adó esetében már a fogalom sem egyértelmű. Sokan ezen a személyi jövedelemadózásban (szja) mindenkire azonosan alkalmazandó adókulcsot értik, pedig nem csak erről van szó. A „világsikerként” aposztrofált szlovákiai esetben mind a három fő adónem mértékét, azaz a személyi jövedelemadót, a társasági nyereségadót és az általános forgalmi adót (áfa) egyaránt 19 százalékban határozták meg. Az egykulcsos adóhoz fűzött illúziók nagy része is a szlovák példából származik, figyelmen kívül hagyva annak egyediségét. Kétségtelen, északi szomszédunknál meglódult a befektetési kedv. Ennek azonban az adórendszer csak ösztönzője, nem pedig okozója volt. A befektetőket ugyanis a három adónemből az általános forgalmi adó általában nem érdekli, hiszen azt úgyis csak a fogyasztó fizeti meg, ami annak levonása miatt a termelő számára semleges. A minden termékre vonatkozóan – a gyógyszerektől a gyermekételeken keresztül a luxusautókig – egységes, 19 százalékos forgalmi adó ráadásul igazságossági aggályokat is felvethet. A befektetőket önmagában az szja mértéke sem különösebben érdekli, hiszen a munkaerő összköltsége számít, amely a szlovák példa esetében még a magasabb szja-val is a legalacsonyabb volt egész Közép-Európában.
Szlovákia valójában egy komplett adóreformot hajtott végre, amelynek következtében a személyi jövedelemadó-bevétel az éves GDP 0,7 százalékával, míg a társasági adó és társadalombiztosítási bevétel az éves GDP 0,4, illetve 1,5 százalékával csökkent. Ezeket éppen csak kompenzálni tudta a jelentősebb áfaemelés. Végül a szlovák sikertörténethez tartozik, hogy a megkésett privatizációt és valódi piacnyitást jó időzítéssel egybekapcsolták a háromszor 19 százalék világraszóló kommunikációjával. Szlovákia gazdasági sikerei ma is megtöltik a médiát, az adórendszerben azóta nyilvánvalóan megmutatkozó zavarokat viszont már nem verik nagydobra.
Némi gyanúra adhat alapot az is, hogy az egykulcsos adó jelenleg – az akár városállamoknak is tekinthető és ezért mintául nem szolgáló balti államoktól eltekintve – Romániában, Grúziában, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban működik. A balti államok által alkalmazott egykulcsos adózás, amelynek bevezetése a kilencvenes évek első harmadára esett, a korábban meglévő szja-kulcs felső harmadában szabta meg az általánosan fizetendő adót, ellentétben az e konstrukciót a „második hullámban” választó Oroszországgal és Ukrajnával, ahol az adó mértékét az adótábla alsó kulcsában szabták meg. Az egykulcsos adórendszerek (angolszász zsargonban flat tax) legfontosabb közös jellemzője, hogy nem létezik az egyik országról a másikra automatikus adaptálható tanulság. Nyitott kérdés az is, hogy az egykulcsos adórendszerben az egy kulcs vagy a korábbinál alacsonyabb adómérték a döntő.
Számtalan illúzió létezik a gazdaságösztönzés és az adórendszer kapcsolatáról. A vállalatvezetőkkel kitöltetett felmérésekből az derül ki, hogy a beruházási prioritások között az adó mértéke legfeljebb a harmadik-negyedik helyen van, a gazdasági stabilitás, a piaci lehetőségek és az olcsó termelési tényezők megelőzik azt. Makacs tény, hogy a világ leggazdagabb országaiban a legmagasabb az adó mértéke, és ennek ellenére ezekben valósul meg a legtöbb beruházás.
Az egykulcsos adóról külföldi szakmai berkekben is megoszlanak a vélemények. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2006 szeptemberében publikált vizsgálati anyaga megállapítja, hogy hiányoznak az egykulcsos adó működéséről szóló értékelhető tapasztalatok. Az adórendszernek azonban a minimális társadalmi konszenzus elérése érdekében elsősorban igazságosnak (fair) és nem egykulcsosnak (flat) kell lennie.
NEMFIZETŐ TRADÍCIÓ. Magyarország esetében feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az adó-nemfizetés tekintetében több évszázados nemzeti konszenzus van (minden magyar történelemkönyvben benne van a kuruc magyarok önérzetes áldozatvállalása, amikor életüket és vérüket felajánlották a császárnénak, de adót nem fizettek). Ez a tradíció olyan mélyen gyökerezik a társadalomban, hogy az állami és költségvetési szervek is élnek a fél-illegális adótervezési módszerekkel (legyen az színlelt foglalkoztatás vagy vagyonátruházási illeték megtakarítása). Az adóhatósági eljárások elenyésző esetben végződnek feljelentéssel, holott, ha megtörténne a szemléletváltás – anélkül, hogy a büntető jogszabályokat módosítani kellene -, akkor minden harmadik esetben lehetne büntetőfeljelentést tenni. A társadalomból és a médiából hiányzik az az alapvető felismerés, hogy egy modern államot szinte kizárólag az adóbevételekből lehet fenntartani. (Az ingatlanadó jövő évi bevezetése kapcsán több országos napilap máris „sarcról” beszél.)
Az egykulcsos adózásról folytatott nemzetközi viták közös jellemzője, hogy – elemzés és bizonyítékok helyett – a vágyak és a retorika dominálnak. A rendelkezésre álló kevés tapasztalat alapján is kérdés, vajon fenntarthatóak-e a bevezetett rendszerek. Az egykulcsos adózást alkalmazó Románia, Grúzia és Szerbia nem a modern szociális piacgazdaságáról híres. Sajátos módon szinte kizárólag a szegény országok remélnek sikereket az egykulcsos adó gazdaságfejlesztő szerepétől. Egyik felsorolt állam sem rendelkezik számottevő adótradícióval. Ezért a kormányok örültek, ha polgáraik egyáltalán hajlandók bármiféle adót fizetni. Az egykulcsos adó az egyszerűségre való törekvés okán átmenetileg jó eszköz lehet adóbevételek növelésére (bár a tények sokszor ennek is ellentmondanak, mivel több országban csökkentek a bevételek), de alkalmatlan a szociális piacgazdaság felépítésére.
Az adórendszer átalakítása társadalmi földrengéssel jár, ezért a tervezett lépések előtt tisztában kell lenni azok hosszú távú kockázataival is. Ha jó szándékkal, de az alapos szakmai vizsgálatokat mellőző módon az adórendszer átalakítása pártpolitikai kérdéssé válik, akkor a jövőnk a mai világban túltengő, populizmustól sem mentes pártpolitika csapdájába esik.
Szakkérdésekben nem célszerű népszavazást tartani.