A lustaság dicsérete

Menedzser hölgy dicséri ezúttal a lustaságot. Írók, filozófusok korábban már többször megtették. Munkaeszközüket védték. Szürrealista költő például ajtajára írta, mikor aludni ment (mit gyakran tett): „ne zavarj, dolgozom”. S művei egy részét abból az anyagból alkotta meg, mellyel álmában találkozott. Az egy főre jutó GDP változatlanul ott a legmagasabb – az úgynevezett „nyugati világban” -, hol a gürcölés mellett méltányolták e szellemi fényűzést. Ezt védelmébe most menedzser veszi. A hölgy francia, s könyve a megjelenés után amerikai lapok címoldalára került, (a magyar fordítás, úgy tudom, készül).

A New York-i krónikások felemásan mulattak olvasás közben. Az európaiból lett amerikai morál küldte ugyanis vissza a vén kontinensre az „etikát” és a „kapitalizmus szellemét” – az új-menedzsment formájában. A szerző ebből a küldeményből profitál. Gyakorlatilag is, mert szülési szabadsága után csak részfoglalkozásban ment vissza a francia áramszolgáltató művekhez, jól fizetett munkahelyére. S elemzőként is, mert így támadt szabadidejét könyvére fordította.

A szokott és vonatkozó szakkönyvek görbe tükre a mű. A nagyvállalatot a látszatok szervezett magasiskolájának tartja. Ehhez mérten adja tanácsait. A tanácsok majd’ mindig mulatságosak, gyakran felületesek, s egyhuzamban és derűsen cinikusak. Jelzik: irodánkat csakis vaskos dossziékkal hagyjuk el, mutathatjuk így, mily odaadóak vagyunk, látszólag. A dicsért lustaságról mint emberi kötelességről viszont semmiképp se feledkezzünk meg. Aközben esetleg eszünkbe juthat, merre is a kivezető út.

Corinne Maier: Bonjour paresse • Michalon, Párizs (zsebkönyv-kiadás: Gallimard/Folio)