Ördögi körben

A romák a rendszerváltás igazi vesztesei – így indítja Kertesi Gábor A társadalom peremén című nagy ívű, vaskos tanulmányát. Hogy pedig világosan lássuk, miről is van szó, eligazít az alcím: Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Az elismerésre érdemes, tudományos alapossággal végzett elemzések főbb megállapításai ugyan a téma kitűnő kutatója, Kemény István – és mások – munkássága ismeretében nem túl sok újdonsággal szolgálnak, mégis számos vonatkozásban hézagpótló munkát olvashatnak mindazok, akik tisztábban kívánják látni a cigánykérdést. Társadalmunknak ugyanis ez a tévhitekkel terhes, súlyos gondja megkívánja a vele kapcsolatos félreértések és félremagyarázások eloszlatását.

Arra, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, éppen ez a dolgozat szolgál jó néhány példával. A diagnózis tekintetében csaknem teljes az egyetértés a szakértők és a laikusok között. Mármint abban a sommás megállapításban, hogy a cigányság foglalkoztatási és kereseti lehetőségeit három tényező rontja: az iskolai lemaradás, a területi hátrányok és a diszkrimináció. Fontossági sorrendet azonban már nem könnyű meghatározni, miként azt sem, hogyan érvényesül a kölcsönhatás az egymást erősítő tényezők között – úgymint a szakképzettség hiánya és a munkanélküliség. Szerzőnk – jórészt joggal – a felemelkedés kulcskérdésének a romák továbbtanulási feltételeinek, lehetőségeinek megteremtését tartja. Akadályként említi meg a tartós szegénység mellett iskolarendszerünk fogyatékosságait is.

Kertesi Gábor: A társadalom peremén. 532 oldal • Osiris Kiadó, 2005 Ára: 3480 forint

Ki is tehet valójában arról, hogy most itt tartunk? A dolgozat fő következtetése: „A cigányság súlyos problémáit tekintve az ország politikai vezető rétege, az államapparátus és a magyar középosztály szánalmas teljesítményt produkált.” Ez talán túl szigorú ítélet, merthogy ahhoz, hogy szétszakítsuk „a szegénység-iskolázatlanság-munkanélküliség-szegénység” cigányságot sújtó ördögi körét, nem elegendő a bölcs kormányzat, sőt a jóval több pénz sem, hanem mindennél inkább egy előítéletektől mentes, a diszkrimináció minden formáját elítélő társadalmi támogatás az, ami nélkülözhetetlen. Ezt a kívánt célt azonban még nagyon szorgos munkával is csak hosszú-hosszú évek múlva érhetjük el. Ám addig sem tétlenkedhetünk.