Háromszázmilliárdot spórolunk a bürokrácián – hangzott a miniszterelnök felvezetése a jövő évi költségvetés beharangozó sajtótájékoztatóján. „Inkább spóroljátok meg a dupláját és hagyjátok a bürokráciát a fenébe” – reagált rá csípőből egy neve elhallgatását kérő közgazdász, miközben korántsem a bürökpoharat emelte éppen az ajkához.
Így sem tűnt azonban olyan elbódultnak, mint azok a politikusok, akik a pr vélt vagy valós hatása alatt minden gazdaságpolitikai döntés – akár a költségvetés mögé is – megpróbálnak a választók által érthető, egyszerű üzeneteket állítani. A jövő évi büdzsé kényszerpályáját azonban bürokráciacsökkentésnek beállítani finoman szólva sem sikergyanús kreatív munka. A determinációk béklyójában vergődő államháztartásnak ugyanis reform kellett volna, nem spórolás. Nem megszorítani kell, kellene, hanem kisebb, egészségesebb szerkezetet létrehozni, s ahhoz igazítani az államháztartás finanszírozását. Ez a hajó azonban az MSZP-SZDSZ kormány első évében már elúszott, a koalíció azóta tolja maga előtt az első száz nap költekezésének terhét. Marad tehát a spórolás, meg a kimutatásokkal és a szlogenekkel folytatott játék.
Az állam nem a bürokrácián spórol, hanem az apparátus kiadásain. Ám az apparátus szerkezetátalakítás nélkül nem bír ki nagyobb megszorítást, ezért van az, hogy az eddigieket sem sikerült maradéktalanul végrehajtani. Abból, hogy az adott szerkezetben lényegesen kevesebb forrás lesz, nem az következik, hogy csökkenne a bürokrácia, hanem az, hogy a szűkös forrásokért eddig is nagy erőbedobással folytatott küzdelem felerősödik. Aki a körön kívülről akar pénzhez jutni, annak nehezebb dolga lesz, még inkább beindul az érdekkijáró, kapcsolati tőkén alapuló politikai lobbizás. A körön kívül levők elriasztásának pedig a legegyszerűbb és leginkább hatékony eszköze maga a bürokrácia.
A kormányfő által emlegetett 300 milliárd forint egyébként két fő tételből áll; az áfacsökkentés 200 milliárddal, a 100 lépés programja pedig becsülhetően 100 milliárddal terheli meg a költségvetést. Elemzők szerint ahhoz, hogy a jövő évre megcélzott 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél teljesüljön, legalább 500-600 milliárd forint (a jegybank szerint egyenesen 800 milliárd forint), a várt GDP 3,5 százalékát kitevő kiadáslefaragásra lenne szükség. A kormányfő nem közölte, hogy a megvonások milyen minisztériumokat érintenek leginkább. Kiszivárgott hírek szerint a legnagyobb vesztes a gazdasági és az agrártárca lehet, ez utóbbit azonban a kormányzati tervek alapján az uniós támogatások bővülése kihúzza a vízből.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy nem választási költségvetés készült – furcsa is lett volna, ha ennek az ellenkezőjét mondja. Ennek ellenére az idei büdzsé prioritásai – a lakás-, család- és agrártámogatások növelése – színtiszta szavazathozó intézkedéseknek minősíthetők. Nem is beszélve az áfa 25 százalékos kulcsának csökkentéséről. A jövő évre befejezni tervezett, összesen 260 kilométer autópálya minél nagyobb részét is még a választások előtt megpróbálják átadni.
Kommentár
Rossz példát mutatnak
Még, még, még, ennyi nem elég – dudorásszák a gazdasági újságírók a népsze rű slágert, miközben a 2004-es államháztartási hiányról szinte naponta újabb, és egyre magasabb értékek látnak napvilágot. A hivatalos kommentárok ugyan élnek a pénzügyi, illetve eredményszemléletű kimutatás, továbbá a nyugdíjreform elszámolhatósága kínálta játéklehetőséggel, ám az Európai Unióval nem tehetik meg azt, amit a közvéleménnyel. Most éppen azt jelentették az Eurostatnak, hogy a GDP 6 százalékát érte el tavaly a deficit, ami törvényjavaslat korában, amikor még kicsi volt, 4,5 százalékról kezdett el növekedni.
Ennek tükrében vajon mire számíthatunk az idei és a jövő évi hiánnyal kapcsolatban? Ezek csak kétszer változnak majd, vagy ismételten háromszor-négyszer? Mikor lesz végleges adatunk az idei hiányról? Két vagy három év múlva? Igaz, tudjuk, hogy a jövő mindig állandó, csak a múlt változik, de az folyamatosan…
Egyáltalán: milyen alapon vár el adófizetési fegyelmet polgáraitól az az állam, amely a saját kasszáját sem képes nemhogy egyensúlyba hozni, de rendesen még lekönyvelni sem? Milyen morális alapon ítéli el a pénzügyminiszter az adójogszabályok kiskapuit kihasználni igyekvőket, amikor az állam is ugyanezt csinálja a saját elszámolásaival – nagyban?
Ha valaha is kialakul Magyarországon az adótudatosság, azt biztos, hogy nem az állam jó példáján keresztül tanulja meg az állampolgár. Hanem a saját kárán. Ha rájön például arra, hogy a lakásvásárlási hitelének kamata mondjuk azért emelkedik, mert a pazarló, vízfejű állammal szemben a monetáris politika a kamatemelés szigorával kénytelen fellépni. Ha ráébred arra, hogy az infláció a saját megtakarítási döntéseitől és inflációs várakozásaitól is függ. Ha a külföldi nyaralás előtt megérti, hogy a forint árfolyamának váratlan alakulása milyen nagymértékben függhet a kormány intézkedéseitől.
Több sört a papának, több fagyit a gyereknek! Alacsonyabb jelzálogkamatot, kisebb hitelkamatot! Ezek az egyszerű dolgok vezetik el az embert ahhoz a felismeréshez, hogy amit tőle megkövetel az állam, azt ő is megkövetelje az államtól. Hiszen az adóbevalláson se lehet következmények nélkül utólag változtatni.
DÓZSA GYÖRGY, a Figyelő munkatársa
A 2006-os tervek hitelét azonban az elmúlt évi teljesítések nem alapozzák meg, s feltehetőleg nem lesz ez másként az idei büdzsével sem. A kormány továbbra is azt hangsúlyozza, hogy tartja az idei évre előirányzott 3,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt. Elemzők azonban erős kételyeket fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban, az elmúlt három évben egyszer sem sikerült hozni a célt. „Sebaj, majd a zárszámadásban korrigálnak” – mondta egyikük, utalva arra, hogy a kormány által beterjesztett 2004-es zárszámadási törvényjavaslatban 5,8 százalékra emelkedett a 4,5 százalékra tervezett, majd 5,4 százalékosként elismert hiány. A Pénzügyminisztérium statisztikai elszámolási problémákkal magyarázta a módosítást. Mindenesetre a költségvetési számok folyamatos korrekciója szinte már komikusnak hat. Az idei és a jövő évi büdzsét illető kételyek beigazolódása esetén az a helyzet állna elő, hogy az ötödik egymást követő évben volt képtelen tartani a kormány a hiánycélt.
Egy másik kényes pont a privatizációs bevételek ügye. Kóka János gazdasági miniszter lapunknak adott múlt heti interjújában határozottan elutasította, hogy a Budapest Airport Rt. eladásából származó, várhatóan rekordbevételt esetleg a költségvetés folyó kiadásainak finanszírozására használja fel a kormány. Ehhez képest Veres János a Reutersnek adott interjújában már arról beszélt, hogy a privatizációs bevétel egy része az idén, egy része pedig jövőre csökkentheti a büdzsé pénzforgalmi hiányát. Mintha nem is egy kormányban lennének.
ISMÉTLŐDIK A TÖRTÉNELEM? .A privatizációs bevételek folyó kiadásokra való elköltésére a rendszerváltás utáni magyar gazdaság történetében már volt egy kísérlet. Az energiaipari privatizációt követően a Horn-kormány néhány tagja már szinte előre elköltötte az összesen 500 milliárd forint körüli bevételt. Volt is nagy felhördülés, amikor az államháztartási törvényhez beadott, Gaál-Keller törvény néven híressé vált – s az Országgyűlésben szinte csak véletlenül megszavazott – módosítás előírta: privatizációs bevételből csak államadósságot lehet csökkenteni, ezt diktálja ugyanis a közgazdasági racionalitás. Nagyon olcsó fordulat lenne, ha feltennénk most a költői kérdést: lesz-e hasonló javaslat az Országgyűlés előtt ősszel? De hát végül is tényleg ez a kérdés.