Andersen városa

Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket – vetette papírra egykoron Hans Christian Andersen (1805-1875). Koppenhágában, legyen bár gyalogos turista az ember, avagy buszon, hajón „vezetett idegen”, számos épület, szobor, plakát emlékezteti az arra járót a 200 esztendeje született, világhírű meseíróra. A bicentenáriumról az Unesco sem feledkezett meg, így a dán fővárosba – ahol az 5,2 milliós skandináv állam lakósságának 10 százaléka él – valósággal özönlenek a vendégek. S nem kell csalódniuk!

A Balti-tenger mentén, vizekben-csatornákban gazdag, pazar, hangulatos és fiatalos mini metropolis fogadja a kalandra vágyókat. Jómagam két évtizede láttam – élveztem – utoljára Dánia romantikáját. Az ékszerdoboznyi cityben, akárcsak a nyolcvanas években, sok a bicikli és kevés a kutya(piszok). A XVII. századi, gigantikus, de gyönyörű, sárkány-tornyos tőzsdéjét ma is a világ legrégebbi börzéjeként emlegetik. A medvekucsmás királyi testőrgárda déli őrségváltása 2005-ben is a turisták „kötelező” programjához tartozik, miként le kell fotózni a bájos Hableányt is. A sziklára ültetett kedves bronz sellő – Edvard Eriksen alkotása – H. C. Andersen emléke előtt tiszteleg, s 1913-tól Koppenhága legismertebb szimbóluma.

A kisebb-nagyobb kikötők, a parányi vitorlások, elegáns jachtok és többemeletes tengerjáró hajók éppúgy jellemzik Skandinávia legdélebbre fekvő fővárosát, mint a már-már mediterrános lazaság, derű. A kávéházak, fagyizók, szendvicsbárok, haléttermek terasza – igaz, gyakorta plédekbe burkolózott – bel- és külföldiektől hangos, akik, fittyet hányva a furcsa nyárra, szívják magukba a város édes-sós levegőjét. Környezet- és turistabarát ötlet, hogy 20 koronáért (3 euróért) kerékpárt kölcsönözhetünk szinte minden utcasarkon. Nyeregbe pattanva aztán felfedezhetjük magunknak a januárban átadott, vízparti, lenyűgöző új operaházat és a királyi könyvtár „fekete gyémántnak” becézett, frissen elkészült robusztus épületét, amelynek falait zimbabwei márványlapok borítják, egyesítve Afrika és Európa kultúráját.

Meglepő, de megszabadulva drótszamarunktól még fémpénzecskénket is visszakapjuk, s abból akár egy fél korsó sörre is futja a Tivoli környékén. Innen a fa- és fémszerkezetes, százesztendős főpályaudvarról „ugorhatunk át” 35 perc alatt Malmöbe, a 2000-ben felavatott Öresund-hídon. Fantasztikus építészeti-ideológiai teljesítmény összekötni az európai szárazföldet Svédországgal. Alagúton, s tenger fölött suhanva békesség és optimizmus fogja el az embert. Retúr. Hát így is lehet élni – sóhajtok fel, midőn a 130 éve elhunyt Andersen meseszép városának repterén „fapadosra” várok, hogy visszautazzak az öreg kontinens zaklatott, stresszes szívébe.