David N. Farr, a St. Louis-i székhelyű Emerson Electric ipari csoport vezérigazgatója folyamatosan nyomon követi az európai piaci fejleményeket. Van is rá oka, hiszen az Emerson 15,6 milliárd dolláros éves árbevételének hozzávetőleg egyötöde származik Európából, s ott található a társaság összvagyonának 16 százaléka is. Farr azonban egyre kevésbé elégedett azzal, amit lát. A nyugat-európai eladások hónapok óta stagnálnak, mivel a vállalati megrendelők halogatják a villamos hálózatok, ipari légkondicionáló rendszerek és más, az Emerson által gyártó nagy értékű eszközök beszerzését. E piacon már évek óta alig van valami élet. „A nyugat-európai gazdaságok egyre csak betegeskednek” – sopánkodik Farr. A helyzetet csak rontja, hogy az euró erőssége és a szigorú elbocsátási szabályok miatt nehéz csökkenteni a költségeket.
Az Emerson mostanra meg is elégelte a dolgot. Úgy döntött, nem kezd új nyugat-európai beruházásokba, ehelyett a volt szovjet blokk gyorsabban növekvő és kevésbé szabályozott gazdaságaiba irányítja át forrásait. A nyugaton megürülő állásokat sem tölti be többé. „Ha többletkapacitásra van szükségünk, azt Közép-, illetve Kelet-Európában hozzuk létre” – mondja Edward L. Moser, az Emerson pénzügyi igazgatója.
Tüntetés a németországi GM-leépítések ellen. Lengyelország vonzóbb az amerikaiaknak.
NEHÉZ IDŐK. Sok újdonság nincs abban, hogy Nyugat-Európában ma nehéz boldogulniuk a vállalatoknak. Az eurózónában a GDP növekedése az idén várhatóan 1,5 százaléknál alacsonyabb lesz, azaz nem éri el az amerikai és az ázsiai tempó felét sem. A munkanélküliség átlagosan 8,9 százalék, a kiskereskedelmi eladások a legtöbb országban stagnálnak vagy csökkennek, az áprilisi feldolgozóipari beszerzési menedzserindex pedig a szektor teljesítményének gyengülését jelezte. A magas olajár csak tetézi a bajokat. A McDonald’stól a Caterpillaren át a Wal-Martig számos amerikai multinacionális cég arról panaszkodik, hogy nyugat-európai – különösen németországi – érdekeltségeik gyengélkedése lerontja árbevételüket és nyereségüket. De miután a gazdasági pangás immár az ötödik éve tart, néhány amerikai társaság végre arra a belátásra jutott, hogy a robusztus fellendülés nem fog egyhamar bekövetkezni – már ha egyáltalán bekövetkezik valaha. Az Emersonhoz hasonlóan karcsúsítják érdekeltségeiket, és más, ígéretesebb beruházási célpontokat választanak. Egész a legutóbbi időkig sok amerikai vállalat habozott leépíteni Nyugat-Európában, mivel az ottani jogszabályok bonyolulttá és drágává teszik az elbocsátásokat. Újabban azonban egyre több cég gondolja úgy, hogy megéri vállalni a zűröket. Az IBM a május elején bejelentett 10-13 ezer fős globális létszámcsökkentés zömét Nyugat-Európában kívánja megvalósítani, ám eközben Magyarországon és Szlovákiában új munkahelyeket teremt. A General Motors (GM) 2006-ig 12 ezer állást szüntet meg Nyugat-Európában, ugyanakkor bővíti lengyelországi gyártását.
A számokból világosan kirajzolódik a kép. Az Európai Unió tizenöt régebbi tagországába irányuló működőtőke-befektetések (FDI) összértéke tavaly csaknem 50 százalékkal, 165 milliárd dollárra zuhant, és Nagy-Britannia kivételével az összes nagy gazdaságban visszaesett az FDI. Ezzel szemben az EU-hoz újonnan csatlakozott nyolc közép- és kelet-európai országban a harmadával, 36 milliárd dollárra nőtt az FDI. Az Egyesült Államokba szintén jóval több működő tőke érkezett, mint 2003-ban. Tény persze, hogy az Egyesült Államokból is nagy számú feldolgozóipari és szolgáltatási állást telepítenek át a cégek alacsonyabb bérköltségű országokba. A nyugat-európai vállalatok ugyancsak intenzíven élnek e módszerrel, olyannyira, hogy az amerikai TPI tanácsadó cég felmérése szerint tavaly a jelentősebb outsourcing-szerződések 49 százaléka jutott rájuk, míg az amerikai társaságokra csak 44 százalék.
Az Óvilágban ezzel együtt súlyosabbak a gondok. A fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalatok, mint a Kraft Foods vagy a Colgate-Palmolive az amerikai piacon számottevően növelni tudják eladásaikat, Nyugat-Európában viszont szenvednek, mert a fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a gyorsan bővülő diszkont áruházláncok, így például a német Aldi és Lidl saját címkés termékeit. Az amerikai Sara Lee nemrég bejelentette, hogy meg kíván válni készételeket gyártó európai részlegétől, amely képtelen versenyezni az olcsó láncokkal. Rossz a helyzet a hirdetési piacon is. A francia Publicis reklámcég árbevétele az első negyedévben Európában mindössze 1,8 százalékkal, míg Észak-Amerikában 4,8, Ázsiában pedig 7 százalékkal emelkedett. A Wall Street Journal európai kiadásának hirdetési bevételei szintén az első negyedévben 20,6 százalékkal zuhantak, ezért a lap tulajdonosa, a Dow Jones bejelentette, hogy csökkenti alkalmazottainak számát Európában és Ázsiában, s mindkét régióban áttér a tabloid formátumra.
A nyugat-európai gazdaság tartós gyengesége dacára a multinacionális amerikai cégek nem tehetik meg, hogy teljesen hátat fordítsanak e piacnak a maga 380 millió lakosával és megannyi, a globális élvonalba tartozó vállalatával. „Ott kell horgászni, ahol a halak vannak” – fogalmaz Stuart Wilson, a Kraft Nyugat-Európáért felelős alelnöke.
Ennek megfelelően néhány amerikai társaság igyekszik is visszanyerni a fogyasztókat. A McDonald’s – miután nyugat-európai árbevétele áprilisban az új éttermeket nem számítva 0,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest – Németországban leszállította árait, Nagy-Britanniában pedig reklámkampányt indított új menüinek népszerűsítésére. A Wal-Mart Stores, noha eddig nem sok babér termett számára a német szupermarket-hálózatok mellett, mégis új elosztó központot épít a nyugat-németországi Bingenben. Az ilyen esetek azonban nem tipikusak. Dirk Schumacher, a Goldman Sachs frankfurti közgazdásza szerint tömeges kivonulásról ugyan nincs szó, de sok vállalat úgy látja, hogy nem engedhet meg magának még öt ilyen évet.
Pontosan erre a következtetésre jutottak az Emerson vezetői is. A cég ez évre a nyugat-európai eladások stagnálását vetíti előre, ugyanakkor legalább 20 százalékos növekedésre számít Kelet-Európában, ahol az elmúlt öt évben tíz új gyárat létesített, miáltal immár 28 üzeme van ott. „Arra felé alacsonyabbak a bérek, rugalmasabb a munkaerő-piaci szabályozás, és gyengébbek a szakszervezetek” – jegyzi meg James C. Bergen, az Emerson elnöke. „Utálom ezt mondani – ismeri el -, mert nagyszerű leányvállalataink és embereink vannak Németországban, Franciaországban és Olaszországban, de nem szívesen veszünk föl alkalmazottakat ezekben az államokban, mert ha egyszer el kell bocsátanunk őket, az óriási költségekkel jár.”
KÉSZÜLŐDÉS. A Boston Consulting közelmúltban készült felmérése szerint a Nyugat-Európában jelen lévő amerikai társaságok közül minden ötödik tervezi azt, hogy tevékenységének egy részét áttelepíti alacsonyabb költségű és kevésbé szabályozott országokba. Noha Németország és más államok valamelyest lazítottak a foglalkoztatási szabályozáson, reformjaik korántsem elég mélyrehatóak ahhoz, hogy versenyképessé váljanak Kelet-Európával összevetve. Kevin Waddell, a Boston Consulting Varsóban dolgozó partnere szerint az autó- és autóalkatrész-gyártó cégek, valamint a háztartási eszközöket és bútorokat előállító vállalatok körében a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy keletre költöznek. Úgy tűnik, az Emersonnak jó néhány követője lesz.