Egy amerikai film büdzséjének mintegy felét a színészi gázsik teszik ki, míg Magyarországon ez valahol 2-4 százalék körül mozog – jellemzi a szakma itthoni körülményeit Szűcs Gábor, a tavaly februárban alakult Mozaik Művészegyesület elnöke.
Vasvári Csaba (balra) egy darabban. A színészekért agitál.
Évek óta tart a szakmai és egzisztenciális ellehetetlenülés, ám mostanra olyan méreteket öltött, hogy az egyesületbe rövid idő alatt száznál is többen jelentkeztek. Pedig Szűcs és alapítótársai – Vasvári Csaba színész és Kriza Zsigmond jogász – nem elsősorban az eddig színházi társalgókban elpanaszolt egyéni sérelmek gyors orvoslását ígérik, hanem olyan szakmai önkormányzat felállításáért lobbiznak, amely lehetőséget teremt a színházban és az ahhoz kapcsolódó területeken (film, szinkron) dolgozó színészeknek arra, hogy a szakmájukat érintő problémák megoldását a saját kezükbe vegyék. Ez ügyben már jártak Bárándy Péter igazságügyi miniszternél.
KISZOLGÁLTATOTTAN. “Nem tartható fenn az a jelenlegi helyzet, amelyben a színészek teljes mértékben kiszolgáltatottan lépnek olyan jogviszonyokba, amelyek szabályait a művészi tevékenység sajátosságaira tekintet nélküli általános jogszabályok határozzák meg” – vélekedik Vasvári, az egyesület elnökhelyettese. A többek között Bessenyei Ferenc, Rátóti Zoltán, Gálffi László, Haumann Péter, Udvaros Dorottya, Végvári Tamás és Ónodi Eszter nevével fémjelzett Mozaik elsősorban rendet szeretne teremteni a káoszban és megszüntetni azt a dzsungelharcot, amelyben véleményük szerint immár nehezen képzelhető el magas színvonalú művészi munka. Sajnálatos gyakorlattá vált ugyanis, hogy a hozzáértésüket esetleg hosszú évtizedek óta bizonyító színészek mellőzésével lehet – nemegyszer kizárólag a minél olcsóbb, annál jobb elv alapján – “szereplőgárdát” toborozni.
Szűcs Gábor szerint egyre kevésbé fogadható el az az álláspont, amely szerint az adott produkció létrehozóinak szabadsága az, hogy azoknak és annyit fizessenek, akiknek és amennyit akarnak. A produkció megrendelői, finanszírozói oldalán ugyanis többnyire olyan szervezetek, intézmények állnak, amelyek közvetve vagy közvetlenül, részben vagy egészben közpénzekből gazdálkodnak. A valóban elismert művészek és a magas színvonalú képzésben nem részesült “színészek” díjazásának különbsége oda vezetett, hogy a szakma nagy nevei is méltatlanul alacsony honoráriumért kénytelenek munkát vállalni.
A bajok gyökere persze mélyebbről eredeztethető – állítják az alapítók. Az elmúlt közel másfél évtized társadalmi, politikai változásai nyomán ugyanis megváltoztak a kultúra, a kulturális értékek közvetítésének finanszírozási szabályai és lényegesen átalakultak a művészi hivatás gyakorlásának feltételei. Így egyebek közt semmilyen kritérium nem szabályozza a diplomaosztó szerepkörben tetszelgő magán színiiskolák tevékenységét, miközben ezek a “vállalkozások” olykor havi 30-40 ezer forintos tandíjakat számolnak fel.
A rendszerváltást követő, a színházi világot is mélyen érintő változások – ma már úgy tűnik – nem elsősorban az alkotót, a művészt és a művészet által közvetített valódi értékeket istápoló intézményrendszert eredményeztek. Az állami szerepvállalás csökkenésével, továbbá a gazdasági kényszerek hatására a működési feltételek biztosítása érdekében mindennapossá vált a lehetőségekkel való megalkuvás, a rossz kompromisszumok kötése – állítják a Mozaik szellemi atyjai. “Bennünket, színészeket ezek a változások felkészületlenül értek – mondja Vasvári -, mi ugyanis a főiskolán, illetve az egyetemen nem önmenedzselést, gazdasági és jogi ismereteket sajátítottuk el, hanem olyan tudást, amely művészi hivatásunk gyakorlása szempontjából hasznosítható. Vártunk tehát arra, hogy azok, akik feladatuknál fogva erre hivatottak, megteremtsék számunkra a nyugodt alkotómunka feltételeit, művészi, egzisztenciális fejlődésünk, boldogulásunk lehetőségét.”
TOM CRUISE PÉLDÁJA. A Mozaik megszületése is bizonyítja, hogy a szakma nagy részének csalódnia kellett ebbéli várakozásában s bizony a színházi dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet sem képes egymagában a jelen pillanatban felmerülő problémákat megfelelő módon artikulálni. “Az a fajta szolidaritás hiányzik a szakmából és a társadalomból egyaránt – fogalmaz Vasvári -, amely például Amerikában cselekvésre sarkall egy Tom Cruise-t, ha teszem azt, megpróbálják lefaragni egy színészotthon büdzséjét.”
Más téren persze itt van Amerika, hiszen a színészügynökségek szépen virágzanak, csak éppen – így a Mozaik – rendre a megrendelő érdekeit képviselik. A gyártók, a reklámügynökségek ugyanis akkor honorálják igazán a munkáját, ha minél olcsóbban szerzik meg az általuk képviselt színész “szolgáltatását”. A fenti problémákat orvosolandó, a Mozaik Művészegyesület elnöksége tárgyalásokat kezdeményezett Hiller Istvánnal, a nemzeti kulturális örökség miniszterével a Magyar Színművész Kamara felállításáról. A tárca vezetője e törekvéseket pozitívan fogadta, az ezzel összefüggő feladatok koordinálása érdekében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Mozaik Művészegyesület szakmai-operatív együttműködést határozott el. Az igazságügyi miniszter pedig a személyes konzultációk alkalmával biztosította a Mozaik elnökségét, hogy e törekvések megvalósítása beilleszthető a kormány jogalkotási tervébe.