Miért szeretjük a klasszikus krimiket? Azért, mert a bűn napvilágra kerül, a nyomozás sikerrel jár, a tettest elfogják, és elnyeri méltó büntetését. Hozzuk példának Agatha Christie kopasz, bajszos, mérhetetlenül hiú mesterdetektívjét. Hercule Poirot leleményesen felderíti a rejtélyes bűn hátterét, indítékait, módszerét, és a vétkest a törvény kezére adja. Ezzel megnyugvásunkra helyreáll az isteni és emberi igazságszolgál-tatás áhított rendje. A való világban azonban minden másként van. Amiképpen a brókerbotrány néven elhíresült csúfos ügy bizonyítja, amely még ki tudja, meddig fogja foglalkoztatni a közvéleményt, és jószerével állandó témája marad a médiának. Azonban minél több az információ, a valós és hamis hír, a jámbor polgár annál kevésbé érti: mi is történt valójában. A brókerbotrány maga ugyanis annyira kusza, zűrzavaros, hogy a tisztánlátás még a hivatásos szakértők számára is (kik azok?) csaknem reménytelen.
Vigaszt nyújthat azonban számunkra Mong Attila és György Bence Milliárdok mágusai című oknyomozó riportkönyve, amely – az alcím szerint – a brókerbotrány titkait szándékozik feltárni. Mindenekelőtt szóljunk érdemeikről, arról, hogy sikerült valamelyes rendet teremteniük az egymásnak ellentmondó homályos információk, a félrevezető híresztelések dzsungelében, kiemelve a tényeket, szétválasztva a lényeges és lényegtelen momentumokat. Szorgos munkával, riporteri nyomozással nem csupán a szereplőkről vázoltak fel reális képet, de néhány ez ideig ismeretlen eseményre, lényeges összefüggésekre, kétes kapcsolatokra is ráirányították figyelmünket.
VÁNDORÚTON. Ha csupán ízelítőt akarunk adni a gazdag tartalomból, szóljunk először Kulcsár Attila, a spiritusz rektor varázslatos pályájáról, és legfőképpen fortélyos pénzszerzési módszereiről, amelyekkel magánzsebekből, meg vállalati és állami pénzekből összeszedte a bonyolult pénzügyi műveleteihez, tőzsdei manipulációihoz szükséges sokmilliárdos pénzalapot. “Az általa kezelt pénz 2000-2001-re már több tízmilliárd forintra rúgott, amivel a piac egyik legjelentősebb szereplője lett” – olvassuk. Ámde hova is lett az egyre szaporodó pénz? Az összegyűlt dohány rejtélyes pályájáról mindazt, amit (egyelőre) tudni lehet, szerzőink a Pénz vándorúton című fejezetben mondják el. Értesülünk arról, hogy a milliárdok először egy jól szervezet rendszerben a K&H egy különleges technikai számláján landoltak, majd hazai vállalkozások, magánszemélyek átutalásai útján off-shore cégeken keresztül érkeztek két szír pénzváltóhoz, akik “a készpénzt továbbították a végcél felé”. A nagy utazásnak “készpénzes végállomása (azonban) egyelőre rejtélyes”. Azon persze aligha csodálkozhatunk, hogy Kulcsár eddig “arról nem kívánt nyilatkozni, hogy az elsikkasztott pénzt kinek vagy kiknek adta át”.
Azért pedig, hogy a brókerbotrányt körülvevő homály még sűrűbb legyen, sokat tett a politika. Már az is némi gyanúperre adott okot, hogy az egész ügy nyilvánosságra jutása azzal kezdődött: tavaly egy szép júniusi reggelen testedző úszására induló felelős köztisztviselőt (mindmáig) ismeretlen tettesek úgy megvertek, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az áldozat pedig még a kórházi ágyon, a sebtében összehívott újságíróknak szenzációs nyilatkozatot tett az elítélendő bűntett feltételezett indítékairól. Ezzel az ez idáig a köznép előtt teljességgel ismeretlen bankfelügyeleti főnök – a média szíves közreműködésével – országos hírnévre tett szert, és egy nagyszabású politikai színjáték középpontjába került.
PÁRTOK A RINGBEN. A főműsorrá vált brókerbotrányba pedig teljes mellszélességgel beszálltak a pártok, hogy bizonyítsák: a fokozatosan feltáruló disznóságokban a másik van nyakig benne. A mindent tudó Kulcsár persze jobbnak látta minél előbb lelépni, és egy svábbogaraktól mentes, kényelmes bécsi börtöncellában kipihenni fáradalmait. Itthon ezalatt parlamenti vizsgálóbizottság is alakult, tevékenysége legfőképpen útszéli veszekedésekben merült ki. S minden megy tovább a maga útján a nem éppen harmonikusan együttműködő nyomozó szervek tisztes részvételével.
Egy apró közbevetés: szerzőinket külön elismerés illeti meg a közpolgárok számára hozzáférhetetlen, felettébb izgalmas dokumentumok közléséért is. Köztük talán a leginkább elgondolkodtató az “Ismeretlen eredetű jelentés a PSZÁF működésével kapcsolatban és cselekvési terv Szász Károly eltávolítására” címet viselő, 2002. augusztusi keltezésű iromány volt.
|
A szerzőpáros szándéka végül is teljesült; sokat tettek azért, hogy “az emberek 2003 nyarán egy futó pillanatra beláthattak a pénz, a politika és az érdekek hatalmas játszmájába”. A játszmának azonban még messze nincs vége. A befejezésről legfeljebb a római madárjósok mondhatnának valami biztatót. Merthogy még azt sem tudjuk, pontosan mennyi pénz tűnt is el feneketlen zsebekben. Továbbá nemcsak az elcsaklizott dohány összege bizonytalan, hanem a végállomás is. Megdönthetetlen bizonyítás nélkül pedig a bíróság amúgy is tehetetlen. Ha pedig eszünkbe jut, hogy röpke hét év szükségeltetett a csupán 800 milliós, kevésbé körmönfont Tocsik-ügy befejezéséhez, akkor e sorok írója okkal javasolja: érdemes szerzőink már most készüljenek fel a brókerügyről szóló többkötetes izgalmas könyvsorozat megírására. Lesz sok olvasójuk!