Mintha Ingmar Bergman rendezői képzelete szülte volna, olyan komor a kép. Napról napra egyre kiábrándítóbb hírek látnak napvilágot az Ericssonról. Miután a távközlési berendezéseket gyártó svéd óriáscég a költségek csökkentése végett tavaly elbocsátotta 20 ezer alkalmazottját – az összlétszám egyötödét -, máris azt tervezi, hogy 2004-ig újabb 20 ezer embertől válik meg. Ebből 5 ezer főt Svédországban bocsátanak el még a jövő év vége előtt. “Összefutsz egy barátoddal az utcán, aki az Ericssonnál dolgozik, aztán amikor másnap megint találkoztok, már kirúgták” – jellemzi a helyzetet Christer Palmgren, a svéd Spinbox távközlési szolgáltató vezérigazgatója. “Teljes a pánik” – teszi hozzá egy másik stockholmi vállalatvezető.
KIÁBRÁNDULÁS. Csakugyan megdöbbentő látni, milyen mélyre zuhant a svéd technológiai ágazat csillaga. Abban ugyan kevesen kételkednek, hogy a Wallenberg-klán kiterjedt birodalmán belül meghatározó érdekeltségnek számító Ericsson túl fogja élni a távközlési ipar globális válságát, ám a befektetők nagyon szeretnék tudni, vajon meddig romlanak még a dolgok, mielőtt jobbra fordulnának. A 2002-es év kiábrándítóan indult. Április 22-én az Ericsson bejelentette, hogy első negyedévét az egy évvel korábbi 40 millió dolláros adózott nyereség után közel 300 millió dollár veszteséggel zárta, miközben árbevétele 21 százalékkal, 3,7 milliárd dollárra esett vissza. Kurt Hellström vezérigazgató egyszersmind azt jósolta, hogy a mobil eszközök piaca az idén több mint 10 százalékkal zsugorodik, aminek részben a harmadik generációs szolgáltatások beindulásának csúszása az oka. “A közeli jövőben nem várható fellendülés” – szögezi le az 59 esztendős Hellström. Emiatt az Ericsson ebben az évben valószínűleg újra veszteséges lesz, még ha a tavalyi 2 milliárd dolláros mínuszhoz képest javít is eredményén. Per Lindberg, a Dresdner Kleinwort Wasserstein brókercég elemzője 18 milliárd dollár árbevételt és 357 millió dollár veszteséget prognosztizál.
Hellström borúlátása megerősíti azokat a félelmeket, hogy a távközlési szektor az idén nem fog magához térni, sőt talán még jövőre sem. A hatalmas adósságokat felhalmozó, emellett a növekedés lassulásával és az ágazat konszolidációjával szembesülő távközlési cégek a lehető legkevesebbet költenek, és csak várnak, várnak. Ami azt is jelenti, hogy a tervezettnél sokkal lassabban fejlesztik a harmadik generációs szolgáltatásokat. Miután csak Európában együttesen 120 milliárd dollárt fizettek ki 3G-koncessziókért, a mobilszolgáltatóknak becslések szerint további 150 milliárdot kellene fordítaniuk az új hálózatok kiépítésére.
A fékezés hatásait az Ericsson szenvedi meg a legjobban. A vállalat az első helyen áll a mobilhálózati eszközök világpiacán: részesedése 33 százalék. Most viszont azzal számol, hogy 2002-ben árbevételének kevesebb mint egytizede származik majd 3G-rendszerek értékesítéséből. Ezért nemigen van más választása, mint a lehető leggyorsabban csökkenteni a költségeket. Tavaly az elbocsátások, a mobilkészülék-gyártás leválasztása és egyes tevékenységek outsourcingja révén üzemi szinten 2 milliárd dollárral fogta vissza kiadásait. Az áprilisban bejelentett leépítésekkel hasonló nagyságú megtakarítást kíván elérni 2004-re.
Bármily nyomasztó is az összkép, akadnak apró jelek, amelyek már a javulást ígérik. Az első negyedévben a kiszállítások 26 százalékkal elmaradtak ugyan az egy évvel korábbitól, ám a második és harmadik generációs mobilhálózatokra beérkező megrendelések a tavalyi utolsó negyedhez képest 10 százalékkal nőttek, ami egy év óta az első pozitív változás. A Sonyval indított vegyes vállalat a nullszaldónál valamivel jobb eredményt ért el, köszönhetően a rendkívül népszerű, színes kijelzős T68-as készüléknek. S ami a leglátványosabb fejlemény: az Ericsson 4 százalékkal tudta javítani bruttó nyereségrátáját. Elemzők szerint amennyiben ez a tendencia folytatódik, a vállalat 2003 során újra nyereségessé válhat.
Az Ericsson mérlegét javítandó, Hellström ellentmondásos lépésre határozta el magát. Április 22-én közölte, hogy még a harmadik negyedév vége előtt 3 milliárd dollár friss tőkét kívánnak bevonni részvénykibocsátás útján. A jelenlegi tulajdonosok árengedménnyel juthatnak az új papírokhoz. A pénzre nem a napi működés finanszírozásához van szükség: ez egyértelműen kétségbeesésről árulkodna. Az összeget az Ericsson részint 5,5 milliárd dolláros készpénzállományának növelésére, részint adósságai törlesztésére akarja fordítani. Alapkezelők viszont attól tartanak, hogy a kibocsátás miatt felhígul a társaság tőkéje. Nehezményezik továbbá, hogy az ügylettel a legkevésbé sem javul a bonyolult tulajdonosi szerkezet, amelyben a Wallenberg-család és a Svenska Handelsbank befektetési cége a részvénytőkének csupán 7, a szavazati jogoknak ellenben 67 százalékával rendelkezik. Hellström mindenesetre védelmébe veszi a kibocsátást, mondván: “okos” lépést tesznek a pénzügyi pozíció erősítése érdekében.
Önmagában az a tény, hogy a vezérigazgató magyarázkodásra kényszerül, fájdalmasan mutatja, hova jutott a 126 éves, sokáig a svéd koronaékszerek egyikének tartott Ericsson. A vállalat az ország hazai össztermékének 10 százalékát adja. Piaci értéke 2000 márciusában volt a csúcson, meghaladva a 190 milliárd dollárt, ami a stockholmi tőzsde teljes akkori kapitalizációjának 37 százalékát tette ki. Mára a cég értéke 20 milliárd dollárra apadt. Nem csoda, hogy amikor a tőzsde tavaly szabadesésbe kezdett, az egyik bulvárlap olyan fotómontázst közölt, amelyen Hellström egy rendőrségi “körözési plakáton” volt látható. “Nagy csapás ez Svédország számára” – kesereg az Ericsson sorsán Magnus Melander, a BrainHeart Capital kockázati befektetési alap ügyvezetője.
A történtek persze Hellström reputációjának is jócskán ártottak. A 18 éve az Ericssonnál dolgozó veteránt Svédországban nem is oly régen még hősnek tekintették, aki hozzájárult a vállalat csillagának felíveléséhez a múlt század utolsó két évtizedében. Elnökké 1999-ben nevezték ki – mint maga is elismeri, kellett némi unszolás az igazgatóság részéről, hogy a posztért feladja a hongkongi részlegnél betöltött kényelmes tisztségét -, majd nem egészen másfél év múlva vezérigazgatóvá avanzsált. Ismerősei nem titkolják, hogy a svédek nagy részére jellemző, visszahúzódó mentalitása miatt még ma is kínosan érzi magát a reflektorfényben. “Nem az az ember, aki kiáll a barrikádra, és azt ordítja, kövessetek” – jellemzi őt Ulf Avrin, az Ericsson volt menedzsere, jelenleg a McBeon e-mail-szolgáltató főnöke.
KEMÉNY PARTNER. Hellström nemrég új partnert kapott, hogy együtt próbáljanak rendet tenni az Ericsson háza táján. Márciusban az 59 esztendős Michael Treschow, az Electrolux volt vezérigazgatója lett az igazgatóság új elnöke a tavaly októberben lemondott Lars Ramqvist helyett. A Wallenberg-családdal szoros kapcsolatban álló Treschow az Electroluxnál annyira a költségek lefaragására összpontosított, hogy kiérdemelte magának a “Michael, a Gyalu” gúnynevet. Noha a távközlési ágazatban még nincsenek tapasztalatai, várhatóan itt is ugyanezt a stratégiát alkalmazza majd.
Pusztán lefaragásokkal azonban nem lehet megoldani az összes problémát. Megfigyelők szerint a társaság továbbra is bosszantóan lassú a döntések meghozatalában és végrehajtásában. Az elbocsátások például gyakran négy-öt hónapig húzódnak, így az alkalmazottak a tartós félelem állapotában kénytelenek dolgozni. Fennáll továbbá a veszély, hogy a gyalukés túl mélyre szalad. Az Ericsson előbb arról biztosította a befektetőket, hogy a kutatás és fejlesztés szent és sérthetetlen, majd nemsokára 20 százalékkal – hozzávetőlegesen évi 800 millió dollárral – megkurtította K+F-kiadásait. Hellström azt hangoztatja, hogy az intézkedés részint nem központi, részint már beszüntetett projekteket érint. De az Ericsson nem kockáztathatja a jövőjét, ha megerősödve akar kikerülni a mostani krízisből. Hogy visszafordíthatatlan átalakuláson megy keresztül, az nem kétséges; kérdés viszont, lesz-e oka utóbb győzelmi ünnepet ülni.