Nem számít ritkaságnak Jugoszláviában, hogy egy gyártulajdonos ütött-kopott Zastavával jár, panellakásban lakik, s esetleg a villany- és fűtésszámláját sem tudja már hónapok óta kiegyenlíteni. A milosevicsi időkben megkezdődött privatizáció ugyanis ezrével termelte a gyártulajdonosokat: az akkor “privatizált” 1,5-2,0 ezer gazdasági egység tulajdonának 70-90 százaléka került közvetlenül az ott dolgozókhoz. A beosztás és a munkaviszony ideje alapján minden egyes munkavállalónak alanyi jogon jártak részvények, illetve pénzért, többnyire erős állami támogatással is vásárolhattak maguknak további tulajdonrészeket. Kikötés volt, hogy a részvények 10 százalékát a nyugdíjalap kapja. További korlátozó feltételként az újdonsült tulajdonosok nem kereskedhettek papírjaikkal.
Interjú a Szerb Privatizációs Ügynökség vezetőjével – Egyenlő esélyekMi az éppen aktuális legforróbb ajánlat – kérdeztük Vladimir Csupicsot.
– Talán a Beopetrol áprilisi tendere most a legizgalmasabb. A cég üzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozik, 203 töltőállomásával a hazai piac 20 százalékát uralja. Nagy érdeklődésre számítunk, az OMV, az olasz Agip, az orosz Lukoil és a görög Hellenic Petroleum már jelezte érdeklődését, de örömmel nyugtáztuk, hogy a magyar Moltól is érkezett megkeresés. A Mol egyébként a NIS, a nagyobbik olajipari vállalat iránt is érdeklődik. A NIS kenőanyag-üzemét és a belgrádi olajfinomítót hamarosan meghirdetjük. Nagy verseny lesz.
– Milyen magyar részvételre számítanak még?
– Elsősorban az aukciókon várjuk magyar partnerek jelentkezését. Különösen az agrárgazdaság és az építőipar lehetnek vonzóak magyar befektetők számára, de nyilván más területen is lesz érdeklődés. Teljesen logikus egyébként, hogy a magyarok részt vegyenek a szerb privatizációban. Az önök gazdasága fejlett; normális, hogy a vállalatok terjeszkedjenek. Aztán fontos a földrajzi közelség, és az “előretolt hadosztály,” a vajdasági magyarok, akik ismerik a helyi viszonyokat és mindkét nyelvet beszélik.
– Milyen tanulságokat szűrtek le a magyarországi privatizációiból?
– A térség gazdaságilag sikeres államait, elsősorban Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot vizsgálva egyértelművé vált, hogy a privatizáción túl a zöldmezős befektetések szerepe is kiemelkedő. Mi is szeretnénk idevonzani ilyeneket.
– Hogyan védik a külföldi befektetéseket?
– Mi minden befektetést egyformán szeretnénk védeni. Nincsenek külön, csak a külföldiekre vonatkozó adószabályok. Viszont fontosnak tartjuk a profit kiáramlásának áttekinthető, tiszta szabályozását. Ezekről éppen a napokban született meg a törvény, amely több nyelven is hozzáférhető weblapunkon.
– Mi történik akkor, ha valaki egy még meg nem hirdetett vállalat iránt érdeklődik?
– Küld egy e-mailt nekünk, s én ígérem, hogy azonnal elkezdjük vizsgálni az adott vállalat privatizációjának lehetőségét.
Szekeres W. István, (Közreműködött: Jelena Radulovics)
FELSZABADÍTVA. “Ez nem volt privatizáció, inkább csak a tulajdonosok nevesítése, hiszen semmilyen plusz pénzforrás nem került a vállalatokhoz, a kormány viszont nem kívánja a korábbi döntéseket felülbírálni. Tiszteletben tartjuk tehát a tulajdoni viszonyokat” – mondta a Figyelőnek Mirko Cvetkovics, szerb privatizációs miniszter-helyettes. A szerb kormány ugyanakkor igyekszik segíteni a “kényszertulajdonosokat”: a friss privatizációs törvény értelmében immár szabadon kereskedhetnek részvényeikkel, amitől Cvetkovics a belgrádi tőzsde feléledését is várja.
Az új jugoszláv privatizációs törvény egyébként kötelező jelleggel írja elő az állami vállalatok négy éven belüli átlátható privatizációját. Míg a korábbi jogszabály úgy rendelkezett, hogy a tulajdon 60 százalékát a dolgozók kapják meg, az új törvényben ez már nem szerepel: a részvények 70 százalékát az állam stratégiai befektetőknek adja el, de a dolgozók is részvényekhez jutnak, miután a többségi tulajdon vevőre talált. Állami tulajdonú vállalatok esetében a teljes tőke 15 százaléka egy központi privatizációs alapba kerül, amelynek vagyonából 2005 végén minden nagykorú lakos kuponos rendszerben részesül.
A szerb privatizációs minisztérium fő célja a még teljesen állami kézben levő vállalatok magánosítása. A feladat óriási: a júniusban elfogadott törvény értelmében 2005 végéig 7 ezer gazdasági egységet kell magánkézbe adni. “Az életképes vállalatok privatizációja már el is kezdődött – közli Cvetkovics -, ezeket tenderen vagy árverésen értékesítjük.”
Az országosan is jelentős egységekre tendert írnak ki, a pályáztatás megszervezését – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előírásaival összhangban – nemzetközi befektetési bankokra bízzák. A tenderek nyíltak, de a szervezők meg is hívhatnak potenciális érdeklődőket. Összesen 200-300 tender kiírását tervezik; jellemző a privatizáció lendületére, hogy az idei első negyedév végére már 70 beindított eljárással számolnak. Cvetkovics szerint ezek a tenderek legkésőbb egy éven belül a vállalatok teljes átadásának fázisába jutnak.
A kisebb vállalatokat árverésen értékesítik. Az aukciók alapjául a privatizációs minisztérium honlapján (www.mpriv.sr.
gov.yu) megtalálható lista szolgál. Ide gyűjtik össze az árveréssel privatizálandó vállalatok összes releváns adatát.
LEÉPÍTÉSEK. Az életképtelen, csődközeli vállalatokat vagy likvidálják, vagy megpróbálják átalakítani és előkészíteni a sikeres privatizációra; a projektet a Világbank finanszírozza. “Enyhítjük a vállalatok adósságterheit vagy akár teljesen jóváírjuk tartozásaikat, átalakítjuk a vállalatok struktúráját, menedzsmentjét, optimalizáljuk a dolgozói létszámot” – sorolja Cvetkovics az intézkedéseket. Példaként a kragujevaci Zastava műveket hozza fel. A járműgyártó cég a néhány évvel ezelőtti 30-40 ezres dolgozói létszámot mára 3,5 ezerre csökkentette (Figyelő, 2001/26. és 2001/36. szám).
Elsősorban ez utóbbi törekvés, a “dolgozói létszám optimalizálása” okoz társadalmi feszültségeket Jugoszláviában. Az átlagkereset ugyan alacsony, havi 100 dollár körüli, de az emberek annál jobban félnek munkahelyük elvesztésétől, minél kisebb a jövedelmük. A várakozások szerint csak az idén 60 ezer fővel emelkedhet a munkanélküliek száma.
A kormányzat éppen ezért indított felvilágosító kampányt. A Pocsetak za imetak (A gyarapodás kezdete) szlogenű műveletbe az óriásposzterek, szórólapok, médiahirdetések mellett a miniszterek, sőt Zoran Gyingyics szerb miniszterelnök állandó országjárása is beletartozik, aminek során személyesen érvelnek a privatizáció mellett.
A már lezárult három tender eredménye kifejezetten kapóra jött a privatizáció melletti agitációban. Elsőként három cementműre (Beocin, Kosjeric és Novi Popovac) írtak ki pályázatot, és a nyertesek (sorrendben a francia Lafarge, a görög Titan és a svájci Holcim) igazán kitettek magukért. “Őszintén szólva már az is siker, hogy egyáltalán ekkora volt az érdeklődés – mondja mosolyogva Cvetkovics -, ráadásul minden tekintetben előnyös szerződések születtek: a vételár és a vállalt befektetés is magasabb lett várakozásainknál, ráadásul nem kerül sor létszámleépítésre, sőt, a dolgozók 10 százalékkal magasabb fizetést is kapnak. A vevők a városokat is segítik: van, ahol uszodaépítést, máshol templomfelújítást szponzorálnak.”
Cvetkovics szerint kizárólag az éles versenynek köszönhetőek a kiváló ajánlatok, de azt is hozzáteszi, hogy a pályázatok elbírálásánál később sem kizárólag a felajánlott vételár lesz az elsődleges szempont. “Hajlandóak vagyunk egy dinárért is odaadni egy vállalatot – magyarázza -, ha a vevőjelölt fejlesztési, befektetési tervei, valamint szociális- és környezetvédelmi programja vonzóak.”
A privatizálandó vállalatok között minden iparág képviselteti magát, leszámítva a közüzemi tevékenységeket. “Hosszú távon persze ezek is magánkézbe kerülnek, de még nem érett meg rá a helyzet” – fejtegeti Cvetkovics. A szociális feszültségek csökkentése végett a szolgáltatók egyelőre a piaci ár alatt számláznak. A gazdaság egészének növekedésével sor kerülhet az árak liberalizációjára és ekkor lehet olyan intézkedéseket hozni, amelyek megszüntetik ezeknek a vállalatoknak a természetes monopóliumát.
TISZTÁZÁS. Érdekes a Telekom Srbija (TS) helyzete. A távközlési vállalatot még Milosevics privatizálta: a görög OTE-val és az olasz Telecom Italiával folytatott tárgyalás végén a két külföldi cég 918 millió dollárért kapta meg a TS 49 százalékát. “Erre is vonatkozik, hogy nem bíráljuk felül a korábbi privatizációs döntéseket – mondja Cvetkovics -, azonban úgy tűnik, a két cég nem teljesíti ígéreteit: mind a befektetési tevékenységük, mind a technikai, technológiai segítségük elhanyagolható. Feltétlenül tisztázni kell a pozícióinkat.”