A folyó fizetési mérleg hiánya olyan lék az ország hajóján, amely akár el is süllyesztheti a vízi járgányt – így szemléltette egy külföldi bankház Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő kötvény-kereskedője e mutató makrogazdasági jelentőségét.#
Ám ha a fizetési mérleget részeire szedjük, ennél árnyaltabb kép rajzolódik ki előttünk. Jóval kevesebb optimizmusra ad okot az is, ha nem pusztán az év végi egyenlegeket hasonlítjuk össze, hanem az esztendő közbeni tendenciákat is számba vesszük. Az áru- és szolgáltatásmérleg 1999 nyarától 2000 harmadik negyedévig folyamatosan javult, méghozzá olyan mértékben, ami bőven ellensúlyozni tudta a kamatok és hazautalt profitok egyenlegében bekövetkezett folyamatos romlást. Az áru- és szolgáltatásegyenleg javulása örvendetes tendencia volt, hiszen azt jelezte, hogy csökkent a gazdasági szereplők, pontosabban a három fő jövedelemtulajdonos – a háztartások, a vállalati szektor és az államháztartás – túlfogyasztásának mértéke. A növekvő profitrepatriálás ugyanakkor, bár kétségkívül némileg kellemetlen folyamat, természetes és tulajdonképpen örvendetes következménye az elmúlt tíz évben megvalósult működő- és portfóliótőke-beáramlásnak. A befektetők többnyire sikeres beruházásai most fordultak termőre, ami egyszersmind záloga lehet a további tőkebeáramlásnak.
IRÁNYVÁLTOZÁS. Megkaparva azonban a fényes felszínt, aggasztó tendenciák bontakoznak ki. A reálgazdasági teljesítményhez kötődő áru- és szolgáltatásforgalmunk szeptember óta folyamatosan romlik, amit nehéz egy vagy két tényező számlájára írni. Mind az áruforgalom, mind a szolgáltatások egyenlege egyre rosszabb, igaz, ez utóbbi hiány úgy nő, hogy közben az idegenforgalmi szaldó változatlanul kedvező képet mutat. Az export lassul, miközben a korábbi években is nehezen nyomon követhető nem idegenforgalmi szolgáltatások importja növekszik.
Olyan irányváltozás figyelhető meg a fizetési mérlegben, amitől 2000 decemberére akár a megvalósultnál jóval nagyobb hiány is kialakulhatott volna. Szerencsére segítségünkre sietett a várakozásokat jóval alulmúló profitrepatriálás. E mutató az 1999 decemberinek 23 százalékát, az 1998 utolsó havinak pedig 31 százalékát tette ki. A nyereség hazautalásának összege ráadásul akkor lett ilyen alacsony, amikor a gazdaság 5 százalék körüli mértékben növekszik, az ország exportteljesítménye az év átlagát tekintve még mindig kiemelkedő, és a beruházási volumenindexek sem arról tanúskodnak, hogy a megtermelt profitot új kapacitások előállítására fordítják. Tehát van nyereség, mégpedig itt az országban.
TÚLFOGYASZTÁS. A két hónapja likviditásban úszó bankközi forintpiac is arról tanúskodik, hogy a profittömeget nem utalták haza. Talán hosszabb távon is itt marad, talán távozik; ez néhány multinacionális vállalat döntésének függvénye, ami javarészt kívül esik a gazdaságpolitika által rövid távon befolyásolható folyamatok körén. A magyar gazdaságpolitikának ezt adottságként kell elfogadnia. Nem lehet viszont belenyugodni abba, hogy a fizetési mérleg másik komponense, azaz az áru- és szolgáltatásforgalom egyenlege a gazdasági szereplők túlfogyasztását mutatja.
Kár, hogy az idei, választások előtti évben az egyenlegromlás megfékezése láthatóan nem tartozik a gazdaságpolitika preferenciái közé. Az államháztartás szaldója 2001-ben mind pénzforgalmi, mind eredményszemléletben romlik, a nettó megtakarítói pozícióban bekövetkezett romlás többletkeresletet generál. A háztartások jövedelempozíciója javul, s bár ennek a javulásnak egy része lecsapódik a megtakarítások növekedésében, az aggregát kereslet ezen komponense is növekszik. A vállalati szektor 2001. évi beruházási-megtakarítási egyenlegét változatlannak feltételezve – ami az európai növekedés mérséklése nyomán vélhetően lassuló hazai GDP-bővülési ütem mellett nem tekinthető pesszimistának – az aggregát kereslet egyértelmű növekedése valószínűsíthető.
Magyarország kis, nyitott gazdaság, ahol a többletkereslet elsősorban nem az általános árszínvonalat növeli, hanem a megnőtt importon keresztül a külső egyensúlyt rontja. Ennek jelei már most láthatók a fizetési mérlegben. Csak remélni lehet, hogy a gazdaságpolitika is időben észbe kap, és igyekszik a belföldi fogyasztást – elsősorban saját háza táján, vagyis az államháztartás kiadásai terén – megzabolázni, mielőtt még túl költséges módon és sokkszerű hirtelenséggel kellene betömni az ország hajóján éppen nyíló félben levő rést.