• Gazdaság

KOVÁCS DÉNES RECENZIÓJA – A diktátor fecseg

• admin 2001. 01. 03. 00:00

Kezdjük azzal, mit is mond ez a magányos népvezér – aki még hízelgő talpnyalóiban sem bízhat – a családi élet szépségeiről. Nem sokat. “A legkevésbé sem vagyok családias lény. Nincs hozzá érzékem. Csak népem közösségéhez tartozom.” (De szép!) “Korábban azt sem tudtam, hogy vannak rokonaim.” “Szerencsés vagyok, hogy nem nősültem meg, az katasztrófa lett volna!” “Gyötrelem számomra olyan nő, aki beavatkozik a politikába. Nő még a legkisebb tisztséget sem viselheti a Párt egyetlen szervezetében sem.” Ez a fanatikus népvezér nemcsak a nőktől idegenkedett, hanem a “húszabálóktól” is, megtűrte, de elítélte a vadászatot, és kijelentette: “az új világ vegetáriánus lesz.” Nem ivott szeszes italt és nem dohányzott, míg nagy állatbarátként különösen a kutyákat szerette, mert “erősek, ragaszkodnak gazdájukhoz, bátrak és szépek”.

Saját szerepéről és beteges önértékeléséről, féktelen hiúságáról néhány gyöngyszem: “Akaratom ellenére lettem politikus. Ha akadt volna másvalaki, soha nem léptem volna politikai pályára. Művész vagy filozófus lettem volna.” “Csak azért foglalkozom katonai ügyekkel és lettem hadvezér, mert nincs jobb nálam.” “Nem mondhatnám, hogy a háborús években erősödött volna a benyomásom, hogy nélkülözhető vagyok. Ha az volnék, nem születtek volna meg azok az elhatározások, amelyeknek ma a létünket köszönhetjük!” (Tegyük hozzá: meg embermiliók pusztulását is.)

MONOMÁNIA. Még egy magvas gondolat: “Háborúk jönnek és elmúlnak, ami megmarad, az egyedül a kulturális alkotás. Ebből fakad a művészetek, a zene és az építészet iránti szeretetem.” Erről csak annyit, hogy sokat emlegetett képzőművészeti ízlése és ismerete “nem volt az igazi”. Göring sokkal nagyobb szakértelemmel és hozzáértéssel rabolta ki a megszállt Európa múzeumait.

De menjünk tovább. A valódi kérdés ugyanis az: ennek az elköszönt századunk történelmét nagyban meghatározó népvezérnek milyen is volt a helyzetfelismerő képessége? Erről a monológok számos adalékkal szolgálnak. Az nem újdonság, hogy Hitlernek – Mórickától eltérően – mindenről a világ összes bajainak okozói, a zsidók jutnak az eszébe, akik a háborút kirobbantották és ezért (is) bűnhődniük kell. Nyilván puszta véletlen, hogy a wannsee-i “végső megoldás” konferencia idején a főhadiszállásán imígyen szólt: “Én csak ezt mondom, távozniuk kell (ti. a zsidóknak). Csak egyet látok: a teljes kiirtást, ha nem mennek önszántukból.” (De ekkor már nem lehetett.) Kevésbé ismert viszont az, hogy a Führer mélységesen gyűlölte az egyházat, a papokat, a vallást. Kis ízelítő durva kirohanásaiból. “Az emberiséget sújtó legnagyobb csapás a kereszténység; a bolsevizmus a kereszténység zabigyereke; mindkettő zsidó találmány.” És tovább: “A papok feladata kezdettől fogva az, hogy aláássák a birodalmi hatalmat. Most csak elnézem, hogy mit tesznek. Ha azt hinném, hogy veszélyesek, halomra lövetném őket.” Még egy mellbevágó mondat: “Krisztus árja volt, de Pál felhasználta tanítását, hogy mozgósítsa az alvilágot és megszervezze a bolsevizmus előfutárát.” (!?)

Na és akkor hogyan is állunk a háborúval? A zagyva fejtegetések egyértelműen bizonyítják: a nagy hadvezér ellenfeleit messzemenően lebecsülte.

TORZ VILÁGKÉP. Téves (távlati) helyzetértékelésében szerepe volt Churchill iránti feneketlen gyűlöletének. Mutatóul: “Nem beszéltem még angol emberrel, aki ne utasította volna el Churchillt. Mind azt mondták: ez az ember elmebeteg.” “Ő hajszolta bele Angliát ebbe a háborúba.” “Churchill a korrupt újságírás legromlottabb típusa, igazi politikai ringyó. Erkölcstelen, visszataszító lény.” Annál érdekesebb viszont, hogy bizonyos tisztelettel (?) szólt Sztálinról. (Hiába, a rokon vonások!) Íme: “Sztálin egyrészről bestia, másrészről viszont óriás”, “nagy formátumú ember”, “páratlan jelenség”, “a világtörténelem egyik legkülönösebb alakja”. Amerikát, belső viszonyait, gazdasági potenciálját, várható lépéseit a “nagy taktikus” egyáltalán nem ismerte és alábecsülte. A szovjetek megtámadása után nem sokkal mondta: “Anglia és Amerika között egyszer majd háború lesz, amelyet a lehető legnagyobb gyűlölettel fognak megvívni.”

Mindent összevéve: e monológok olvastán a jámbor olvasó számára egy meglehetősen provinciális gondolkodású nyárspolgár alakja rajzolódik ki, aki töretlenül hisz balga és veszélyes eszméiben, világmegváltó küldetésében. Felemelkedésének rejtélyét, “bűverejét”, diplomáciai, politikai sikereinek titkát e vallomások sem világítják meg. Az emberiség szerencséjére ez a sötét boszorkánymester eltűnt a történelem süllyesztőjében, ámbár még a mi égtájunkon is akadnak, akik mítoszát és hóbortos eszméit fel akarják támasztani. Óvakodjunk tőlük!