Bozay Attilának a napokban bemutatott operája szó szerint a kezdet és a vég persziflázsa, az élet kíméletlen betüremkedése az operaszínpadra. Az operaházi pályázaton első helyezett mű mindazonáltal Az ember tragédiájának csak az utolsó öt színét aktualizálja mai világunkra; ez eléggé kézenfekvő, hiszen a véres párizsi események után következő londoni szín az iparosodás okozta környezetpusztulás, elembertelenedés napjainkig húzódó világméretű problémáit villantja fel már az eredeti műben is. Bozay abból indult ki, hogy Madách műve operaszínpadon terjedelmi okok miatt feldolgozhatatlan, ezért kiválasztotta azt a részt, amelyik drámaiságban, kortalanságban a legjobban illeszkedik korunkhoz. Mégsem egy gazdasági kényszer szülte kamaraoperát látunk Kerényi Miklós Gábor rendezésében, hanem egy sokszereplős, látványos színpadi show-t, amelynek legfőbb eleme Bozay valóban modern, olykor egyenesen slágerszerű kompozíciója. A kivételes mű az operaműfaj legjobbjait mozgósította: Gyarmathy Ágnes remek díszletei között fiatal tehetségek bizonyíthatják érettségüket a kortárs opera műfajában, a muzsika pedig Medveczky Ádám kitűnő dirigálása mellett csendül fel. Az eredeti madáchi végkicsengés akár a hazai modern operairodalom önigazolása is lehetne: a küzdelem és a bizakodás, úgy tűnik, lassan meghozza első gyümölcseit. –