A Kispál és a Borz nem egy szorgalmas társaság, viszont következetes. A ritkán megjelenő albumok egymásutánja egyfajta időtlenségbe emeli Lovasi Andrásékat, ahol a jó kis zene nem csak kvalitás, hanem úgymond műfaji meghatározás is egyben. A szeptember közepén megjelentetett Velőrózsák című CD-jük például ugyanazt a verbális és zenei tréfálkozást hordozza, mint az előző álnosztalgikus korongok. Az ember azt hihetné, olykor mellényúlnak a muzsikusok, pedig ezek a falsok csak a nem túl bonyolult, mégis másságot hordozó szövegek kiemelésére szolgálnak. A bizarr, a hétköznapi abszurd adja meg az alaphangulatot, amit csak feltuningol a hatvanas évek szegényes polbeat-hangzása. Kispálék eddigi pályafutása egyébként társadalmi önismereti fokmérőként is kezelhető: úgy tűnik, a rétegzenék nemcsak hogy megélnek, de egyre nagyobb tábort hódítanak a house-ba belefáradt zsengébb korosztályokból is. –