Ázsia egyik nagy reformegyénisége komoly vereséget szenvedett. Kim De Dzsung dél-koreai elnök azt sugallta a választóknak: mélyreható gazdasági reformjai folytatásához erős mandátumra van szüksége. Az üzenet azonban nagyrészt süket fülekre talált. Az áprilisi parlamenti választásokon a koreaiak – szokásukhoz híven – regionális hovatartozásuk szerint szavaztak, megerősítve ezzel az ellenzéket és a második helyre utasítva Kim pártját.
A választók elfordulása politikailag megbéníthatja a kormányt, éppen akkor, amikor újabb jelentős reformintézkedésekre volna szükség. Szöul látványosan magához tért a válságból, ám a fellendülése tele van rejtett buktatókkal. Az ország pénzügyi rendszere változatlanul mintegy 100 milliárd dollárnyi minősített hitelállomány szorításában fuldoklik.
A chaebolok (az ország gazdaságát meghatározó óriáscégek) továbbra sincsenek tekintettel a részvényesek jogaira, noha az alapító családok “hűbérbirtokuknak” legfeljebb 7 százalékát vagy még kisebb részét ellenőrzik.
A kérdés az, vajon Kim képes-e átalakítani a rendszert még az előtt, hogy egy újabb pénzügyi válság kirobbanna. Ez a veszély nem is olyan távoli, mint amilyennek látszik. A reformok ugyanis annyit már elértek, hogy a dél-koreai tőkepiacok szinte teljesen megnyíltak a külföldi befektetők előtt. Így egy nagyobb külső sokkhatás, mint például egy tartós bessz a Wall Streeten vagy egy jelentős kamatemelés az Egyesült Államokban, alapjaiban rendítheti meg a dél-koreai gazdaságot, amely még nem elég erős – és nincs is kellően megreformálva – ahhoz, hogy gond nélkül átvészeljen egy ilyen krízishelyzetet. Amennyiben a befektetők kivonnák pénzüket, a dél-koreai tőzsde valószínűleg összeomlana. A jelentős összegeket értékpapírokba fektető pénzintézetek arra kényszerülnének, hogy visszafogják a hitelezést, és számos vállalat csődbe menne.
Kim dilemmája részben abból fakad, hogy a reformok egymás után hozzák a felszínre a helyi befektetőket és a részvénypiacot egyaránt elbizonytalanító kellemetlen híreket. Ott van például a korábban második legnagyobb chaebol, a Daewoo. Miközben a kormány által támogatott feldarabolása egyértelműen azt az üzenetet hordozta, hogy a nagyvállalatok többé nem számíthatnak az állami mentőövre, egyúttal a cég pénzügyi válságának valódi mélységére rávilágított. Független könyvvizsgálók megállapították, hogy a Daewoo teljes adósságállománya nem 70, hanem 80 milliárd, vagyona pedig a vállalat által hangoztatott 83 milliárd helyett csupán 54 milliárd dollár.
Az ehhez hasonló leleplezések megnehezítik Kim számára a bankszektor rendbetételét. A befektetők most bármi áron szabadulnak azoknak a pénzintézeteknek a papírjaitól, amelyek a Daewoohoz hasonló vállalatoknak hiteleztek, a pánikszerű eladás pedig tovább gyengíti a bankokat. Egy évvel ezelőtt Dél-Korea második legnagyobb hitelintézetének, a Hanvit Banknak a részvényei még 13 dollárért cseréltek gazdát, nagyrészt azért, mert a Kim-kormányzat által felállított Korea Asset Management vagyonkezelő vállalat felvásárolta 3,4 milliárd dollárnyi rossz kintlevőségét. Ugyanez a részvény ma legföljebb 1,70 dollárt ér, és a Hanvitnak időközben 2 milliárd dolláros – a Daewoo felé fennálló kötelezettségeinek 60 százalékával egyenértékű – céltartalékot kellett létrehoznia. Most könnyen új mentőövre lehet szüksége.
A kormány elszántságának fontos mércéje lesz az, hogy a Daewoo vezetői és könyvvizsgálói által a vállalatcsoport valós mérlegének eltitkolása érdekében végzett “kreatív” könyvelés miatt végül mennyire súlyos büntetést szab ki. Egy másik próba pedig július elsején indul, attól a naptól kezdve ugyanis a nehéz helyzetben levők a befektetési alapkezelőktől megkövetelik, hogy a piacra bízzák kötvényállományuk értékének meghatározását. Ez az értékpapírok könyvelésének becsületes módja, még ha ez ki is szolgáltatja Dél-Korea egyéni befektetőit a piac szeszélyeinek. A gazdaságnak szüksége van ezekre a szigorú lépésekre, ám ez ma alighanem politikai öngyilkossággal érne fel. A koreaiak már belefáradtak a reformokba – és talán nagy reformerükbe is.