– Előbb Délkelet-Ázsián, majd LatinAmerikán söpört végig pénzügyi válság. Később Oroszország jelentett be fizetésképtelenséget. Németországban számottevően lassult a növekedés. Végül de facto háborúba keveredtünk Jugoszláviával. Ezt tetézte a természeti csapások sora: hóvihar, ár- és belvíz sújtotta az ország legszegényebb régióit. Mindezek a külső okok nem szolgáltatnak elegendő indokot arra, hogy a kormány bejelentse: programjához képest alapvetően romlottak a magyar gazdaság kilátásai?
– Nehéz számszerűsíteni az egyes válságok hatását. Összességében azonban úgy tűnik, ezeket elég jól átvészeltük. A tőzsde ugyan jelentősen visszaesett, mindazonáltal az orosz válságnak közel sem volt akkora hatása a növekedésre, mint azt eredetileg gondoltuk. A koszovói háborúról nem tudjuk, hogy még meddig tart – eddig azonban olyan rettenetesen nem befolyásolta kilátásainkat. Közvetett hatása révén azonban drágábban jutunk hitelhez, kevesebb befektető jön Magyarországra. Ha sokáig elhúzódik a háború, akkor komolyan hathat helyzetünkre. Sok tehát a bizonytalanság. Ám amit az idei első negyedévről tudunk az az, hogy 7 százalék körüli volt az ipari termelés növekedése – ez egyáltalán nem rossz eredmény. Hároméves prognózisunkban egyébként alapvetően kedvező nemzetközi környezettel számolunk.
– Nem tart az amerikai tőzsdei boom kipukkanásától sem?
– Körülbelül három éve jelentek meg az első jóslatok arról, hogy össze fog omlani a New York-i tőzsde, mert akkor már 6 ezer pont fölött volt a Dow Jones-index, amely azóta már 10 ezer fölé került. Tavaly az amerikai gazdaság több mint 6 százalékkal növekedett, és a válságok ellenére kiválóan teljesít. Nemzetközi kilátásaink tehát nem rosszabbak, mint néhány évvel korábban voltak.
– Ön a jegybankelnökkel együtt folyamatosan optimizmust sugároz a gazdaság szereplői felé. Éppen az előbb taglalt bizonytalanságok miatt, nem hibás ez az üzenet?
– Nem gondolom, hogy 4-5 százalékos növekedés – akár erre az évre, akár jövőre – túlságosan derűlátó prognózis volna. Egyszerűen nehéz hozzászoknunk ahhoz, hogy végre nem panaszkodnunk kell, hanem tényleg jól megy a magyar gazdaság. Persze a kedvező tendenciák akkor folytatódnak, ha a tőkebeáramlás nem torpan meg. Márpedig egyelőre az a helyzet, hogy a tőkeimport januárban és februárban nagyobb volt, mint bármikor. Hogy ez tendencia-e vagy csak a véletlen műve, annak megítéléséhez több időre van szükségünk. Növekszik a befektetői érdeklődés Közép- és Kelet-Európa – mindenekelőtt Lengyelország – iránt. Ezzel szemben csökkent a Délkelet-Ázsiába irányuló tőkeáramlás.
– Nem látja-e fenyegetőnek a kihasználatlan délkelet-ázsiai termelőkapacitásokat, amelyek lefelé mutató árspirálba kényszerítik bele a versenytársakat?
– Egyelőre mi a globális defláció haszonélvezői vagyunk. Ráadásul abban a ritka gazdaságtörténeti időszakban élünk, amikor a gyors növekedéshez gyorsan csökkenő infláció párosul. A kettő általában ki szokta oltani egymást. Ennyiben lehet, hogy túlságosan optimisták vagyunk, hiszen a gyors gazdasági növekedés mellett továbbra is erőteljesen lassuló inflációval számolunk. Viszont rá kell ébresztenünk az embereket, hogy az áremelkedések nem feltétlenül olyan nagyok, mint amilyenekhez korábban hozzászoktak.
– Az sem rontja majd a magyar versenyképességet, hogy a forint csúszóleértékelésének újabb 0,1-0,1 százalékpontos csökkentését – azaz a nemzeti valuta enyhe reálfelértékelését – jelentették be jó előre?
– Tíz évvel ezelőtt ez még igaz lett volna: ha egy kicsivel megnőtt az eladási ár külföldön, akkor visszaesett az export. Vállalatvezetőkkel konzultálva azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy ez ma már közel sincs így: ilyen finom árfolyam-kiigazításra ma már egyáltalán nem reagál az exportjuk. Az árfolyamváltozásból eredő veszteséget messze kiegyenlíti az élőmunka-járulékok szintén előre bejelentett csökkentése. A két lépés eredőjeként nő a magyar versenyképesség.
– A költségvetési bizottság szocialista elnöke már az év első hónapjaiban felvetette, hogy pótköltségvetésre volna szükség. Kutatóintézeti vélemények szerint is aligha úszható meg kisebb-nagyobb korrekciók nélkül a pénzügyi év. Nem tartja szükségesnek a beavatkozást?
– Az első három havi költségvetési adatok kétségkívül nem kifejezetten megnyugtatóak. Az agrár- és az egészségügyi kiadásokon kívül más nagy kiadásnövekedés azonban nincsen. A szakminiszterekkel történt megállapodás alapján ígérhetem: éves szinten nem lépik túl az előirányzatokat. Másrészt a bevételek – mindenekelőtt az áfa és a társasági adó – elmaradnak a várakozásoktól, mivel a fogyasztás is alacsonyabb a tervezettnél. Elmaradtak a jegybanki befizetések is, sőt a Magyar Nemzeti Bank pénzt igényelt a költségvetéstől. Ez azonban természetes: az intervenciós igények szabják meg a jegybank pozícióját.
– A folyamatok kordában tartása érdekében tervez-e a közeljövőben költségvetési korrekciót?
– Amikor kellett, már eddig is léptünk: zároltuk az elkülönített tartalékokat. Ezzel nagyjából 50 milliárd forintot takarítottunk meg. Amennyiben további zárolásokra lesz szükség – ami nem elképzelhetetlen, főleg az ár- és belvízi károk miatt -, akkor erre az első féléves adatok megismerése, azaz június után kerülhet sor.
– Elképzelhető, hogy a megromlott költségvetési egyensúly fokozottabb nyomás alá helyezi a privatizációs szervezetet?
– Privatizációs bevételre mindenképpen szükségünk van. Egy sor magánosítási ügylet áll előkészítés alatt. Némelyikük ugyan közvetlenül nem hozna pénzt a központi kasszának, közvetve azonban bevételeket generál. Csak biztatni tudom a privatizációs szervezet vezetőit, hogy minél hamarabb adjanak túl azokon a vagyontárgyakon, amelyek egyébként is jobban működtethetők magántulajdonban, mind az állam kezében.
– Pár hónappal a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank feltőkésítése után nem látszik-e az, hogy ezekből a pénzekből több-kevesebb visszaszedhető, mert “feleslegesen” vagy “tévedésből” kerültek a hitelintézetekhez?
– Lényeges mértékben nem. Volt egy 1,5 milliárd forintot meghaladó összeg, amelyet véletlenül kétszer vettünk figyelembe a konszolidációnál – ezt az érintett bank vissza is fizeti. Ez azonban csak technikai, elszámolási hiba volt; ennél nagyobb visszafolyó ösz-szeg nem várható.
– Mikorra áll elő a Pénzügyminisztérium a 2000-re meghirdetett adó- és járulékreform végleges formájával?
– Javaslatunk napokon belül elkészül, ám az egyeztetések miatt végleges változat csak valamikor október körül várható. Annyi már bizonyos, hogy járulékcsökkentést, adóegyszerűsítést javasolunk, némi adószint-mérséklés mellett – bár ezt senki nem hiszi el nekem. Azokat az adókat és járulékokat kívánjuk csökkenteni, amelyek révén jobban tudjuk ösztönözni a gazdaság növekedését.
– Az állam bevételei és a gazdálkodók kiadásai szempontjából egyaránt megha-tározó az energiahordozók forgalmi adója. Ezt milyen adókulcs alá kívánják besorolni?
– Ha az energiahordozók áfa-terhét megemelnénk – vagy külön ökoadót vetnénk ki rájuk -, annak egyrészt infláció-serkentő hatása lenne, másrészt súlyos szociális problémákat vetne fel. A drágább energia kétségkívül hatalmas terhet róna azokra, akik már így is jövedelmüknek aránytalanul nagy hányadát kénytelenek energiára fordítani. Az is igaz viszont, hogy semmi sem ösztönöz jobban az energiatakarékosságra, mint az, ha maga az energia drága. A gazdaság összes szereplőjét húsbavágóan érintik az energiaárak, ezért az azokat terhelő áfa is szinte teljes egészében politikai kérdés.