Részt vett az eddigi szervezet felépítésében, s furcsán nézne ki, ha az átalakítást is ő irányítaná – így kommentálta távozását Somogyi Zoltán, aki április 30-ával, közös megegyezéssel hagyja ott a Gazdasági Minisztériumot. Az átalakítás szükségességét azonban nem cáfolta, például egyetértett azzal, hogy a régiók nagyobb szerepet kapjanak. Ezzel indokolta ugyanis Chikán Attila gazdasági miniszter az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) átszervezését, amelynek lényege, hogy egyszerre négy Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) elnöke lesz tagja éves rotációban az OIB-nek, amellett, hogy a Balaton és Budapest egy-egy taggal állandóan képviselteti magát.
A regionális határok átalakításáról kormány-előterjesztés készül. A rendszer alapját továbbra is a hét statisztikai régió képezi; önálló programrégió lesz a Balaton és a Tisza-tó. Zala megye várhatóan három különböző régióban is képviselteti majd magát. Somogyi az utódjáról kifejezetten elismerően nyilatkozott. Emlékeztetett rá, hogy a harvardi végzettségű Kraft Péter olyan nemzetközi kitekintéssel rendelkezik, mint eddig senki. Kraft azért csak május elsejével foglalja el hivatalát, mert bár szülei magyarok, ő maga egyelőre venezuelai állampolgár. Somogyi pedig újraindítja ügyvédi irodáját.