Palotás János szempontjából a lehető legjobban zárult az ellene indított büntetőeljárás. A nagyvállalkozót két tárgyalási nap után, alig 48 óra leforgása alatt bűncselekmény hiányában jogerősen felmentették a háromrendbeli adócsalás és magánokirat-hamisítás vádja alól.
Jóllehet, az utóbbi években több nagy gazdasági per is indult – így például az Agrobank-üggyel és a Lupis-botránnyal kapcsolatban, illetve a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) volt vezetői ellen -, a polgárok már hozzászokhattak a hatóságok fiaskóihoz. Hiszen az MVA két vezetőjét, Slosár Gábort és Holló Zsuzsannát felmentette a bíróság, s ugyanez a sors várt az Agrobank két irányítójára, Kunos Péterre és Kovács Mihályra is. Lupis József bróker pedig olyan mértékű pénzbüntetést, illetve felfüggesztett börtönt kapott milliárdos értékű visszaéléseiért, hogy az kvázi felmentésnek számít az emberek szemében. (A kép árnyaltabbá tétele érdekében megjegyezzük: az Ybl Bank és az úgynevezett Tribuszer-ügyben letöltendő börtönbüntetést is kiszabott a bíróság, igaz, az utóbbival összefüggő csalás két fő elkövetőjét azóta sem tudták rács mögé juttatni.)
Érdekes módon valamennyi fiaskóval végződött eljárás szinte azonos koreográfiát követett: a botrány kipattanása után az államigazgatási és a nyomozóhatósági vezetők markáns nyilatkozatokat tettek; viszonylag hosszú időn keresztül nyomoztak; nem csekély időt szántak a vádirat megszerkesztésére; majd a bírósági szakaszban – még mindig nagy kezdeti felhajtás közepette – egyszer csak megszületett a felmentő (illetve Lupis kapcsán az igen enyhének is mondható elmarasztaló) ítélet.
Nem történt ez másképpen a Palotás-perben sem, hangsúlyozzuk azonban, a vállalkozót a bíróság ártatlannak mondta ki. S ellentétben például az Agrobank-üggyel, ahol hosszú hónapokon keresztül “nem adta meg magát” a vádhatóság képviselője, s az első fokú felmentő ítélet után azonmód fellebbezett, itt két tárgyalási nap alatt minden eldőlt.
Az egyik vádpontot például csupán a bírósági tárgyalás első napjáig tartotta Erdős Tamás, az ügyész. E szerint Palotás János 1992. április 16-án kötött szerződést a pályázatot kiíró Állami Vagyonügynökséggel (ÁVÜ) a Pharmatrade Kft. 824 millió forint névértékű, 100 százalékos tulajdoni hányadú üzletrészének megvételére. Az egykori állami vállalat tulajdonában lévő, V. kerületi, József nádor téri klasszicista stílusú épület tulajdoni lapjára augusztus 14-én vezették rá a vállalkozó tulajdonjogát. Igaz, magát az alapszerződést már két hónappal korábban, június derekán módosították, amikor az ÁVÜ Palotástól “visszavásárolt” egy 17 millió forint névértékű üzletrészt. Palotás még ugyanezen a napon – helyreállítási költség és elmaradt bérleti díj megtérítése címén – beadványban kérte 9,9 millió forint, továbbá 2,4 millió forint kiutalását. Az ÁVÜ ezt elfogadta, s egy héttel később át is utalta ezt az összeget, a 17 milliós vételárral és annak 623 ezer forintos kamatával egyetemben. A nyomozóhatóság szerint azonban Palotás nem fizette be a szóban forgó összeg után az áfa-t, s ezzel 2,4 millió forinttal csökkentette az állami adóbevételt. Emellett a bevételnek minősülő költségtérítést, valamint az elmaradt bérbeadásból származó jövedelem pótlására kiutalt 9,9 millió forintot az 1992. évi adóbevallásában elhallgatta, s ezzel jogtalanul 4,2 millió adóval rövidítette meg az államot. Ezt a vádpontot azonban a perbeszédében ejtette az ügyész. Azt azonban nem tudni, hogy miért változott meg a véleménye. Az igazságügyi adószakértők ugyanis – miként végig az eljárás során – a bírósági szakban ugyancsak egymásnak és saját maguknak is ellentmondóan nyilatkoztak, s olyan lényeges új szempontot sem tártak fel e tárgyban, amelyet ne lehetett volna tudni a vádirat megszerkesztése, illetve benyújtása idején, vagyis 1996 őszén. A bíróság mindenesetre későbbi ítéletében megállapította: a 17 millió forint után Palotásnak az akkor hatályos jogszabályok szerint nem kellett áfa-t fizetnie. Ezt az üzletrészt azért vásárolta vissza az ÁVÜ, mert az önkormányzathoz tartozó belterületi föld nem kerülhetett a vállalkozó tulajdonába. Ami pedig az első vádpont második részét illeti – miszerint Palotás a 9,9 millió forintos jövedelmét elhallgatva 4,2 milliós adóhiányt okozott – a bíróság Csepi Lajos, volt ÁVÜ-vezető tanúvallomását is figyelembe véve megállapította: az összeg kártérítésként járt vissza Palotásnak a 824 milliós vételárból, akinek ez után nem kellett személyi jövedelemadót fizetnie.
A vádirat második tényállása szerint a József nádor téri palotát Palotás János 1994 januárjában 520 millió forint értékben apportálta az egymillió forintos törzstőkéjű Casa Ingatlanforgalmazási és Befektető Kft.-be, amelynek szintén ő a tulajdonosa. Az egykori Pharmatrade székház átszállását 1994 tavaszán jelzik a tulajdoni lapon. Az ügyészség állította: Palotás az apportálásról valótlan tartalmú, 1994. december 24-ére keltezett számlát helyettesítő okmányt állított ki, míg a számlát az apport utáni áfa befizetésénél, illetve amikor a Casa eladta az ingatlant, a visszaigénylésnél felhasználta. A vádirat szerint, mivel a vállalkozó a kiállítás és a teljesítés időpontját a decemberi időpontban jelölte meg, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) 1994. januárra 124 millió, decemberre pedig 130 millió forint adókülönbözetet állapított meg.
A vádirati tényállásnak azonban csak az ominózus számla volt a tárgya, s nem foglalkozott például az apportálással. Ezzel szemben az üggyel összefüggő legutolsó, tavaly nyáron készült szakvélemény a József nádor téri épületnek 520 millió forint értékben a Casába történt apportálását értékesítésként kezelte, s úgy vélte: Palotás az ügylet során adóköteles jövedelemhez jutott, ám ezt nem vallotta be, mert az elszámolható költség mintegy húszszorosát, 534 millió forintot tüntetett fel költségként.
Az ügyészség feltehetően tudta mit csinál. Bár ezt megkérdőjelezi az a tény, hogy a magánokirat-hamisítás vádpontját már a legelső nap visszavonta Erdős Tamás. Palotás János pedig végig következetesen állította a bíróság előtt, hogy az apportálásról szóló számla 1994 decemberében keletkezett, s teljes egészében a valóságot tartalmazza. Vagyis a törvényi tényállás ez esetben egyszerűen nem állja meg a helyét, hiszen a Büntető törvénykönyv azt mondja: az követi el ezt a bűncselekményt, aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ.
A vádirat harmadik pontja azzal a 446 milliós árfolyamnyereséggel foglalkozik, amelyhez a vállalkozó a József nádor téri ház eladásával jutott. Palotás még 1994. január 27-én “irodaház értékesítési ajánlat hiteltartozás kiváltásával” címen ajánlatot tett a Postabanknak. A Pharmatrade privatizációjához ugyanis korábban a vállalkozó ezzel a bankkal kötött E-hitel szerződést, s az első törlesztőrészletet hamarosan fizetnie kellett volna. Vételre ajánlotta fel tehát a bank által bérelt – és a bank jelzálogával terhelt – József nádor téri palotát, kiürített állapotban. Ez a következőképpen történt: 1994. február 8-án Palotás a Casában lévő 521 millió forint névértékű üzletrészét 230 százalékos árfolyamon, 1,2 milliárd forintért eladta egy tanácsadó cégnek, a J and Zs Kft.-nek. Ez a cég az ő és felesége tulajdona, 50-50 százalékban. A szerződés szerint a J and Zs Kft. átvállalja az eladó Casa Kft. Postabankkal szembeni 833 millió forint tőke- és kamattartozását, valamint a szintén a Palotás tulajdonában lévő Hungária Golf Kft. 154 millió forint tőke- és kamattartozását, azaz összesen 987 milliós hiteltartozást. A szerződés azt is rögzíti, hogy a J and Zs Kft. a tartozásokat 1995. február 8-ig köteles kifizetni, azok átvállalásához pedig a Postabank hozzájárulása szükséges.
A J and Zs Kft. ugyanezen a napon, 1994. február 8-án kötött üzletrész-átruházási szerződést a Postabankkal, amelynek értelmében a bank hozzájárult ahhoz, hogy Palotás János tartozása megszűnjön. A szerződés kitér arra is: a vevő a szerződéskötés napján fennálló 154 milliós tartozását átvezeti a hitelszámlán, ezzel kiegyenlíti a Hungária Golf Kft.-nek a vevővel fennálló tartozását. Az ügyészség ezzel kapcsolatban megállapította: Palotás az 1994. február 8-án így elért 446 millió forintos árfolyamnyereséget nem szerepeltette az adóbevallásában, s az ez után járó 93 milliós forrásadót nem fizette meg. A vállalkozó egyébként végig hangsúlyozta az eljárás során, hogy nem vitatja, az ügyletből nyeresége keletkezett, ám minden törvényes volt, adófizetési kötelezettségének pedig maradéktalanul eleget tett.
A szóban forgó vádpontot az ügyész perbeszédében megváltoztatta, s az eredeti 446 milliós árfolyamnyereséget 679 millióra növelte. Azt azonban ma sem tudni, hogy a másfél éven keresztül készülő vádiratban szereplő összeg egyik napról a másikra miért ugrott meg 233 millióval, miként azt sem, miért engedett az ügyész abból az eredeti álláspontból, hogy a nyereség 1994-ben keletkezett – a perbeszédében ugyanis elfogadta a védelem érvét, hogy az csak 1995-ben realizálódott. Ha ugyanis a nyereség 1994-ben keletkezett, akkor a bevallásra köteles jövedelmet az 1994-es évről szóló adóbevallásban kellett volna szerepeltetni, míg Palotás csak az 1995-ös évről szóló bevallásában tüntette fel az összeget. Ennek a kérdésnek azért volt jelentősége, mert az árfolyamnyereség után fizetendő forrásadó mértéke 1995 januárjától csökkent 20 százalékról 10 százalékra.
A vádiratból ekkor már csupán egyetlen kérdés volt nyitott, nevezetesen: van-e a 10 százalék tekintetében 67,9 milliós adóhiány (hiszen a vállalkozó az ennek megfelelő összeget 1995-ben befizette). Erdős eredetileg úgy vélte, hogy igen, s ezért próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte. Ezt azonban Szebeni László bíró elutasította, az ítélet indoklásában kifejtvén: az ügyészség egy pénzügyminisztériumi, valamint egy adóhatósági belső utasításra hivatkozik, amikor a 20 százalékos forrásadót veszi alapul. Ugyanakkor megállapítható, az adózó nem ismerhette ezeket az állásfoglalásokat. Éppen ezért Palotás az adóbevallásában nem hallgatott el jelentős tényt vagy adatot, a 10 százalékot pedig befizette. Ráadásul ebben az esetben az igazgatási jogszabályok, illetve a belső utasítások nem ismerete, vagy téves feltevése megalapozza a büntethetőséget kizáró ok fennállását. Már csak azért is, mert például az adóbevallással kapcsolatos előírásokat nyílt jogszabályban, törvényben kell közzétenni, hogy minden állampolgár tudja, miként kell adóznia. Ezzel szemben egy szervezeten belüli belső utasítás semmiképpen sem tekinthető nyílt jogszabálynak, s ezt nem is kell ismerniük a polgároknak.
Adódik a kérdés: láthatta-e előre az ügyészség, hogy a vád kártyavárként fog összeomlani? Amennyiben nem tudta ezt felmérni, saját magáról állított ki “szakvéleményt”. Ha pedig előre látta a vád tarthatatlanságát, akkor miért kockáztatta ország-világ előtt a felsülést, amely szakmai szempontból egyébként nem kevésbé kényelmetlen?
Palotás János ellen az Apeh feljelentése nyomán (a hivatalnak bűncselekmény gyanúja esetén mérlegelés nélkül kötelessége feljelentést tenni) 1995 májusában kezdett el nyomozni az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya. Amennyiben a nyomozóknak kétségei voltak – ha voltak -, megkérdezhető, miért találták az összegyűlt anyagot alkalmasnak arra, hogy vádemelési javaslattal átküldjék azt az ügyészségre? Amennyiben pedig az ügyészségnek voltak kétségei a vád jogosságát illetően – ha voltak -, miért nem vette igénybe a számtalan, a büntetőeljárási kódexben biztosított lehetőségét? Például a rendőrségi anyagot visszaküldhette volna bizonyításkiegészítésre, vagy akár magát az eljárást is megszüntethette volna.
Bizonyítékok híján természetesen nem foglalkozhatunk azzal, hogy esetleg miféle mögöttes politikai szándékok lapulhattak meg a nagyvállalkozó ellehetetlenítése mögött. Ezzel kapcsolatban még az érintett Palotás János is körültekintően fogalmaz. Nem állítja például, hogy a büntetőeljárás politikai parancsra történt volna, azt viszont igen, hogy az államigazgatási intézmények presztízsharcot folytattak ellene. Először is az Apeh, amely az eljárás során gyakorlatilag végig szivárogtatta az információkat. Palotást például már kálváriájának kezdetén felhívták jó- és rosszakarói, mondván: “hallják”, hogy az adóhivatal milyen megállapításokat tesz majd a vállalkozó adóügyei kapcsán. Palotás már ekkor jelezte a hivatalnak, hogy szeretné, ha a megfelelő szinten – vagyis egy szakmai vitaként – kezelnék a kérdést. Palotás János ezzel összefüggésben a Figyelőnek elmondta: 1994-95-ben magas politikai szinten is megfogalmazták, hogy az alacsony gazdasági teljesítmény egyik fő oka a vállalkozók laza adózási fegyelme, s ekkor “adtak fogakat” az adóhatóságnak. Az államigazgatási szervek meg akartak felelni az elvárásoknak, s ennek a folyománya az ellene indított büntetőper is. A vállalkozó emlékeztetett: a vizsgálódás és a nyomozás során 10 érdekeltségébe tartozó társaságot és szervezetet ellenőriztek. Ennek során mintegy 30 ezer bizonylatot és átlagosan 7 év gazdálkodását nézték át. Összesen 11 tételről állapították meg, hogy “másképpen kellett volna csinálnia”. Az adóhivatal mind a 11 tétel kapcsán közigazgatási megállapítást tett, s szándékosság miatt fel is jelentette Palotást, ebből az ügyészség azonban csak 3 tétel esetében emelt vádat. A fennmaradó ügyek többségéről pedig a hivatalos szervek megállapították, hogy “teljes az adózási fegyelem” – mondta a vállalkozó.
A Palotás-ügyhöz hozzátartozik az is, hogy a büntetőeljárással párhuzamosan a vállalkozó és két cége közigazgatási pert is vívott a hatósággal. Ezek közül azóta egy a vállalkozónak jórészt igazat adva lezárult, Palotás azonban a teljes jogorvoslat reményében a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet. A másik két perben – az egyik Palotás személyével kapcsolatos, a másik pedig a Pharmatrade ellen folyik – még nem született ítélet. Palotás azonban abban bízik, hogy minkét esetben – hasonlóan a büntetőperhez – teljes mértékben neki ad igazat a bíróság.
A szemlélőben joggal felvetődhet, miképpen zárulhatott le ilyen rövid idő alatt Palotás büntetőpere, miközben ennél jóval kisebb súlyú ügyek hónapokon, sőt néha éveken keresztül elhúzódnak. A Figyelő ezzel kapcsolatban megkereste Szebeni Lászlót, a Palotás-ügy bíróját, ám ő nem kívánt a perrel kapcsolatban nyilatkozni. Más forrásból viszont úgy tudjuk, hogy eredetileg is két napra volt kitűzve a tárgyalás, s a második napra már az ítélethirdetés is be volt tervezve. Információink szerint más esetekben is megtörtént már, hogy a bíróság ilyen hamar döntött. Ráadásul sem a védelem, sem a vád előzetesen nem kérte tanúk meghallgatását. Gyakran amiatt húzódik évekig az ítélethozatal, mert a tanúk nem jelennek meg. Jelen esetben azonban a második tárgyalási napon már megjelent az időközben megidézett Csepi Lajos, így meghallgatása után végül is nem volt akadálya az ítélethozatalnak.
Az már egy fogósabb kérdés, hogy az ügyész miért fogadta el már első fokon a bírói ítéletet. Ha ugyanis a jogszabályokat tekintjük, akkor az ügy ezzel gyakorlatilag le is zárult. S bár Erdős Tamást a fővárosi főügyész már az ügy tárgyalásának első napja után felszólította egy igazoló jelentés elkészítésére, s napjainkban már vizsgálják is, hogy Erdős milyen mértékben szegte meg a belső, hivatali eljárási szabályokat és az ügyészségi szolgáltai viszonyról szóló törvényt, ez még távolról sem jelenti azt, hogy az ügyészség perújítást fontolgatna. Elméletileg ugyan nincs kizárva ez a lehetőség sem, ám ehhez például be kellene bizonyosodnia annak, hogy az eljárás során valaki bűncselekményt követett el, vagy például olyan ténynek és bizonyítéknak kellene napvilágra kerülnie, amelyik azt valószínűsítené, hogy a felmentett vádlott ennek alapján elítélhető. Most azonban csak egy szakmai vizsgálat folyik arról, hogy az ügyész megfelelően képviselte-e az állam büntető igényét. Azt azonban, hogy az ügyész valóban érdemleges hibát követett-e el, csak akkor lehet megállapítani, ha már elkészül a tárgyalás hiteles jegyzőkönyve. Bócz Endre fővárosi főügyész a perrel kapcsolatban hangsúlyozta: a tárgyalás során – az eddigi ismeretek szerint – nem ténybeli problémák, hanem jogértelmezési kérdések vetődtek fel, s a felmentés is jogi alapon történt. Az ügyész is ezt vette fellebbezés helyett tudomásul, részben szembesülve így a vádbeszédében kifejtett saját álláspontjával is. Bócz Endre, mivel nem vett részt a tárgyalásokon, nem tudja megítélni, hogy fellebbeznie kellett volna-e Erdősnek. Azt azonban elmondta: nem szokott előfordulni, hogy ilyen ügyben az ügyész előzetes konzultáció nélkül fogadná el a jogi okra alapozó felmentő ítéletet. Bócz Endre a Figyelő kérdésére leszögezte: a megvesztegetés gyanúja sem az ügyésszel, sem Palotás Jánossal kapcsolatban nem vetődött fel, s nem is feltételezi egyikről sem, hogy ilyet tenne.
Az üggyel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni Pitti Zoltán, aki akkor volt az Apeh elnöke, amikor Palotás ellen megindult a büntetőeljárás. Nem kommentálta a bíróság ítéletét Monostori Lajosné, az Apeh ellenőrzési ügyekért felelős elnökhelyettese sem. A hivatal hallgatása azonban nem véletlen. A magyar törvények igen szigorúan védik az adótitkot, s igen tágan határozzák meg fogalmát. E szerint ennek körébe tartozik az “adózást érintő minden tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy más irat”. Ráadásul a titkot nem csak az alkalmazottaknak, hanem a volt munkatársaknak is meg kell őrizniük.
A Palotás-ügy azonban még a szigorú törvényi előírások és tiltások ellenére is túlnőtt az adóhivatal, a bíróság és az ügyészség épületén: a vállalkozó kérésére lefolytatott ombudsmani vizsgálat ugyanis megállapította, hogy több ponton is sérültek Palotás alkotmányos jogai. A vállalkozó egyébként egészen a tárgyalásig azért nem nyilatkozott a konkrét ügyletekről, mert nem kívánta ily’ módon áldását adni adó-, üzleti, továbbá magántitkainak feloldásához. Azon lehetne vitatkozni, hogy a történtek idején az egyik legtöbbet szereplő közéleti ember – volt országgyűlési képviselő és pártelnök – ügye mennyiben tarthatott volna nagyobb nyilvánosságra igényt egy átlagos állampolgári adóügynél, ám nem érdemes. A büntető bíróság ugyanis Palotás Jánost igazolta, akit nem tudni, mennyire kárpótol ez a jogerős ítélet. Hiszen még a tárgyalás után is azt nyilatkozta: elképzelhető, hogy indul a májusi országgyűlési választásokon, ám döntéséig megvárja az ügy visszhangját. Azt ugyanis, hogy ez milyen lesz, egy két és fél évig tartó büntetőeljárás után még megjósolni is lehetetlen.
