Júniusban 8,5 milliárd dollár értékű dollárkötvény kibocsátása várható a nemzetközi kötvénypiacon, miközben a következő hónapra 17 milliárdos emisszió tervei váltak ismertté. Az év harmadik negyedévében pedig – elemzők szerint – legalább 30 milliárd dollárnyi dolláralapú hiteligény kielégítésére készülhetnek a piacok.
A piac magatartását mindenek felett az euró körüli növekvő bizonytalanság magyarázza; vagyis inkább a bizonyosság, hogy a kitűzött határidőre megszületik a közös európai valuta, ám az más, puhább lesz az eredetileg elképzeltnél. Az utóbbi napok eseményei, politikai nyilatkozatai azt valószínűsítik, hogy a francia és német politikai akarat ugyan kierőszakolja a monetáris uniót (EMU). Ennek azonban az az ára, hogy a maastrichti szigorú számok helyett a belépőt “szándéknyilatkozatokkal” is meg lehet majd váltani.
Franciaország új szocialista kormányfője a leghalványabb jelét sem mutatta hivatalba lépése óta az euró elvetésének. Azt azonban a világ tudtára adta, hogy egy kevésbé ortodox, könnyedebb és szélesebb, dél felé nyitottabb uniós elképzelés megvalósulását favorizálja, amelyben a költségvetési politika prioritása a gazdasági növekedés, és ily módon a munkanélküliség csökkentése a “szűkre szabott monetarista építkezés” helyett.
A Rajna túlsó oldalán a szigorú euró elkötelezett híveinek állásai alaposan meggyöngültek az utóbbi napokban. Az aranyátértékelési vitában ugyan látszólag mindkét fél engedett, ám ez csak arra volt elegendő, hogy Waigel pénzügyminiszter a székében maradhasson. A 20 milliárd márkás költségvetési lyuk betömésének mikéntje továbbra is kérdéses maradt, s az affér nem javított a Kohl-kormány helyzetén sem. Egyelőre annyi biztos, hogy a jegybank visszaverte a sietős támadást: ez évben nem gyarapodik tehát az államkassza az aranytartalékok felértékelése révén. Waigel drasztikus kiadáscsökkentési javaslatai egyelőre közel sem arattak osztatlan sikert, és a Bundesrat a hét végén elutasította a pénzügyminiszter adóreform-tervezetét is. Ugyanakkor a német szociáldemokraták nyílt támadást intéztek a bigott euró-eszme ellen. Oscar Lafontaine a szocialista pártok hétvégi malmői tanácskozásán úgy nyilatkozott, hogy Kohl a foglalkoztatási politikájával teljesen elszigetelődött. Mint mondta, az SPD a széles uniót támogatja, amelynek alapja – a költségvetési vak szigor helyett – az inflációs, árfolyam- és kamatpolitikai kritériumok megtartása.
A német kormánynak éles bírálatokat postáztak Londonból is. Tony Blair a parlament alsóházában kijelentette: a valutaunió megteremtéséhez szabott szigorú feltételekbe “nem szabad belebabrálni, még kevésbé belepancsolni, vagy egyéb módon azokat megpiszkálni”. Ha az előírások felhígítását célzó kísérletek folytatódnak, akkor már nem az lesz a kérdés, hogy mennyivel kell elhalasztani a közös pénz bevezetését, hanem az, hogy egyáltalán be szabad-e azt vezetni – mondta a brit kormányfő. Blair nem nevezte nevén Németországot, de londoni megfigyelők szerint teljesen egyértelmű volt, hogy szavait a bonni kormánynak címzi. A munkáspárti brit kormányfő mindemellett megerősítette azt is, hogy – jóllehet minden kaput nyitva kell tartani – “erősen valószínűtlen” a brit jelenlét a közös pénzhez alapítóként csatlakozó országok között.
A londoni üzenettel szinte egy időben Svédországból érkezett az újabb bomba: a kormányzó szociáldemokraták úgy döntöttek, Stockholm nem csatlakozhat az EMU-hoz 1999. január 1-jén. “Az uniós terv instabil és bizonytalan, a közvélemény pedig csak elenyésző mértékben támogatja” – érvelt Goran Persson svéd miniszterelnök.
Stockholm csapást mért az európai gazdasági és pénzügyi unióra – kommentálta a döntést Brüsszel. E vád ellen tiltakozva a svéd pénzügyminiszter, Erik Aasbrink Svédország eminens voltát azzal támasztotta alá, hogy kormánya mindent megtesz az EU bővítése érdekében; különösen a három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – útját próbálja egyengetni.
A politikai nézetkülönbségekről a piacok is megalkották a maguk sajátos, de minden valószínűség szerint racionális ítéletét. A német márka egyértelmű vesztese volt az eseményeknek. Állásai a brit kamatemeléssel is megtámogatott angol fonttal és az egyre inkább euró-esélyes olasz lírával szemben is meggyengültek, miközben a hét végére 30 hónapja nem látott magasságba, 1,738 márkáig emelkedett a dollár árfolyama (lásd grafikonunkat). A dollár hazai földről is erősítést kapott, miután a napokban publikált gazdaságstatisztikák az elemzők többsége szerint újabb kamatemelést valószínűsítenek. Az amerikai munkaügyi minisztérium szerint 24 éves munkanélküliségi minimumrekord dőlt meg: az Egyesült Államokban május végén csupán az aktív lakosság 4,8 százaléka volt munka nélkül. A kamatszigorítás felé mutat az ipari termelés lendülete is: áprilisban az ipari megrendelések 1,2 százalékkal gyarapodtak a tengerentúlon. Nem kizárt tehát, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága július eleji ülésén ismét húz majd egyet a monetáris gyeplőn.