Az üzleti kártyák számát és birtokosaik kártyahasználati szokásait firtató kérdésünket a hitelintézetek egy része üzleti titkai feszegetésének minősítette. A jegybank hasonló érdeklődésére azonban – legalábbis ettől az évtől kezdve – felelniük kell, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis 1997-től kezdődően ezt a piaci szegmenst is igyekszik minél részletesebben nyomon követni. A jegybank ebbéli, amúgy meglehetősen sokféle szempontot elegyítő tevékenysége eddig külön az üzleti kártyákra nem terjedt ki.
Az MNB által rendelkezésre bocsátott adatokból a két nagy nemzetközi társaság: a Europay és a Visa fémjelezte termékekre derül némi fény. Ez az üzleti kártyák statisztikájának minőségén önmagában tulajdonképpen még nem ront: saját logó alatt a hazai bankok ilyen konstrukciót mind ez idáig nem hoztak forgalomba. Az viszont már csorbít az adatokon, hogy ezek közül manapság kizárólag azokat a kártyákat különítik el üzletiként, amelyek a business kategóriába esnek. Azok a cégkártyák tehát, amelyeken nem díszeleg e felirat – hanem mondjuk Classic vagy Gold néven futnak -, az MNB kiadványában nem követhetők nyomon. Ezzel pedig a bankok által eleddig piacra dobott mintegy 40 féle üzleti kártyából vagy egy tucat kibocsátási, forgalmi és egyéb statisztikáira borul homály.
A másik két tucatról viszont tudható egy s más. Így például az, hogy az ezekből a konstrukciókból az elmúlt év végéig kibocsátott kártyák száma összesen nem éri el a hatezer darabot. Ez az adat már önmagában sem túl kecsegtető, hát még, ha összevetjük az összesen piacra került kártyák számával. Ekkor az derül ki, hogy valamennyi kibocsátott kártyának – majdnem 1,35 millió darabnak – a cégkártyák még csak a fél százalékát sem teszik ki (a különféle típusú kártyák megoszlásáról és darabszámáról lásd grafikonunkat).
Az üzleti kártyák két nemzetközi kártyatársaság közötti megoszlása kiegyensúlyozott versenyt mutat, bár jelenleg – a Magyarországon megjelent összes kártyájával egyébként a Europay mögött kullogó – Visa némi előnyét jelzi. Így van ez a forint-, illetve a devizaszámlához kapcsolódó üzleti kártyáknál egyaránt; az előbbiekhez egyébként majd’ kétszer annyi konstrukciót csatoltak eddig a bankok, mint amennyit a devizaalapú termékeikből piacra dobtak. A Visa tehát jó néhány száz üzleti kártyával előrébb tart – annak ellenére, hogy a bankok cégkártya-palettáján szereplő termékek egyharmadán szerepel csupán e társaság logója; a többi EC/MC feliratos. Pusztán a konstrukciók számát tekintve további distinkció tehető: a forintalapú kártyák – legyenek akár konvertibilisek, akár nem – nagyobb része a Europay-csapat tagja, míg a Visa neve a devizaszámlához kötődő kártyákon szerepel gyakrabban.
Újra csak a darabszámokat tekintve a Visa mégis elsősorban a nemzetközi használatra alkalmas, azaz konvertibilis forintkártyáinak számával tart előbbre; ilyenből két és félszer annyit adtak ki Magyarországon, mint a Europay hasonló termékéből. Az EC/MC business-kártyákból pedig, úgy tűnik, egyértelműen a belföldiek a népszerűbbek. A jegybank rendelkezésre álló – tavalyi utolsó negyedévi – adataiból az derül ki, hogy nemcsak több van e kártyákból, mint a nemzetközi porondon használatos változatukból, de azokat másképp is “forgatják” birtokosaik, mint ahogy azt üzleti kártyák esetében feltételezhetnénk.
Költési szokások
A bankkártyák használatánál a kibocsátók elsősorban a “még készpénzkímélőbb” verziót, azaz a kártyás fizetést igyekeznek előtérbe helyezni. Különösen így van ez az üzleti kártyák esetében, ahol ráadásul e szándékok még többnyire valóra is válnak: a kártyás fizetések a tranzakciók számát és az egy tranzakcióra eső kifizetéseket illetően egyértelműen meghaladják a készpénzfelvétel adatait.
Legalábbis ezt mutatják a Figyelő MNB-adatok alapján végzett számításai. Ezek szerint – 1996 utolsó negyedévét véve alapul – míg a forintalapú kártyákat átlagosan 0,7-szer használták vásárlásra, e kategórián belül az üzleti kártyákat átlagosan ötször. Készpénzfelvételnél az arány fordított: a cégkártyával az illető negyedévben átlagosan 2,1-szer hívtak le készpénzt számlájukról az ügyfelek, míg általában bankkártyával hétszer. (Devizaalapú kártyáknál, miközben használatuk sokkal kevésbé gyakori, az eltérések hasonlóak. Október eleje és december vége között egy-egy üzleti kártyát készpénzfelvételre 0,6-szor, vásárlásra két- és félszer vetettek be birtokosaik.) Számításainkból az is kiviláglik, hogy vásárlásnál, kártyás fizetésnél alkalmasint nagyobb összegek kerülnek le a cégek számlájáról, mint másokéról. Forintszámlák esetében az egyes kifizetéseknél a vállalatok átlagosan 21 ezer forintot költenek, míg a magánszemélyek alig hatezret. Készpénzfelvétel esetén is a cégek a lendületesebbek: egyszerre átlagosan 30 ezer forintot vesznek ki, míg a lakossági kártyák birtoklói inkább csak tízezer forintig merészkednek. Devizaszámlákhoz kapcsolódó kártyák ugyane költési szokásokról tanúskodnak, bár nagyobb – kétszer, illetve háromszor ekkorra – összegekkel. Jóllehet a bankok többsége az átlagos készpénz- és vásárlási értékeit különösen bizalmasan kezeli, néhányuk felfedte e “titkát”. Így tett például a CIB, ahol az átlagos vásárlási érték manapság 16 ezer forint körül mozog. Ezzel szemben – ugyane banknál – készpénzből egyszerre átlagosan 31 ezer forintnyit vesznek fel az ügyfelek, az ezüst kártyák birtokosai pedig majdnem 120 ezer forintot. A Postabank átlagai ezektől nagyban különböznek: míg a lakossági kártyákról átlagosan hatezer forintot hívnak le ATM-n keresztül vagy bankfiókban a magánszemélyek, a vállalati ügyfelek kártyájáról egy készpénzfelvétellel átlagosan mintegy 32 ezer forintot vesznek le. A vásárlásoknál ezek az értékek még távolabb esnek egymástól: az előbbi ügyfélkör négyezer, az utóbbi 70 ezer forintot ad ki egy-egy kártyás fizetésnél.
Mindezek alól az MNB adatai alapján kivételnek tetszenek az EC/MC belföldi business-kártyái, amelyeket a többinél jóval gyakrabban használnak készpénzfelvételre, és jóllehet gyakran vásárlásra is rászánják magukat az ügyfelek, az egyes tranzakciókban szereplő összegek az előbbi esetében nagyobbak (lásd túloldali táblázatunkat).
Az üzleti kártyák birtokosainak készpénzkímélési szokásairól – igaz, ezeket meglehetősen jól alábástyázza az, hogy a költéseiket áfás számlával kell igazolniuk, és a kártyás fizetés ennek egyszerűbb, pontosabb módja – a bankok tapasztalatai is árulkodnak. A Figyelő kérdésére választ adó hitelintézetek egyöntetűen amellett tették le a voksukat, hogy az üzleti kártyákat ügyfeleik elsősorban vásárlásra használják, a tranzakciók számát és a forgalmat tekintve egyaránt. Adataikból az is kiderül, hogy az ugyan kisebb számú készpénzfelvétel során nagyobb összegek forognak, mint a vásárlásoknál. Ezt mutatják például az OTP első negyedévre vonatkozó számai: az üzleti kártyákkal lebonyolított összesen 100 millió forintos forgalomnak ugyan összesen 52 százaléka vásárlásból eredt, ez azonban a tranzakciók 70 százalékából jött össze. (Érdemes megjegyezni, hogy a bank közel egymillió kártyájából nem egészen ezer üzleti.) Mindenesetre a lakossági kártyahasználati adatokkal összevetve ez kiugró “kíméletességet” mutat a készpénz iránt.
Az OTP összes első negyedévi kártyaforgalmából – 35 milliárd forint – a vásárlás ugyanis pusztán 6 százalékot tett ki. Erre a kártyabirtokosok az összes első negyedéves tranzakció mintegy egytizedét fordították. Eddig kibocsátott 2500 plasztiklapjuk egynegyede üzleti – jelezték a CIB Hungáriánál, ahol a cégkártyákat az összes felhasználás háromnegyedénél fordították közvetlenül fizetésre, így “költve el” az idei első negyedév kártyaforgalmának közel hatvan százalékát.
Jellemző továbbá, hogy a kártyákat javarészt külföldön használják a vállalkozások: tranzakcióik mintegy kétharmada zajlik a határokon túl. Ugyan a CIB kártyáit más országokban közel 90 százalékban automatáknál és bankfiókokban használják, az a bankok véleménye, hogy külföldön inkább vásárolnak, mintsem készpénzt vesznek fel a kártyával. Itthon – éspedig főleg vidéken – éppen fordítva. Az utóbbi időszak mindazonáltal már azt jelzi – vélik a banki illetékesek -, hogy gyakoribbá válnak az itthoni kártyás vásárlások. A hazai felfutás üteme pedig többnyire a kártyaelfogadó helyek számának emelkedésére rímel – jegyzik meg a Magyar Külkereskedelmi Bankban.
Hasonló kártyahasználati szokásokat mutatnak a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) által rendelkezésre bocsátott adatok is. Az összes kártyájukból mintegy egy százalékot képviselő cégkártyákat egyharmadrészt használják pénztárcaként, azaz készpénzfelvételre, a túlnyomó többséget tehát a vásárlások adják. A lakossági kártyáknál ez a megoszlás 85-15 százalék, tehát a “verseny” a kereskedőkkel szemben messze az ATM-ek és bankfiókok javára dől el. Hasonlóak a Postabank adatai, ahol máskülönben a kártyaforgalomból valamivel több mint két százalékkal veszik ki a részüket, míg az összes kártya számából az ötszáz darab üzleti 0,3 százalékot jelent.
Kondicionálás
A vállalati ügyfelek és kártyák egyébként csak lassacskán találnak egymásra. A nagyszámú céges ügyfelet számon tartó bankoknak egyelőre nem volt “módjuk” túlságosan sok üzleti kártyát forgalomba hozni. Valójában az a bank, ahol az ügyfelek és kártyák már jelentős számban találkoztak, a Magyar Külkereskedelmi Bank. A kártyapiacon közel tíz éve, elsőként megjelent intézmény termékei között szerepel egy meglehetősen “elit” konstrukció – a Visa Business Gold -, amely ennek megfelelően magas költségekkel operál. Vannak ugyanakkor az extra szolgáltatásokban kevésbé bővelkedő, olcsóbb változatok is.
Számos banknál hangsúlyozzák, hogy nem üzleti kártyáikkal igyekeznek új ügyfelekre szert tenni; az “pusztán” a szolgáltatás egyik eszköze. Ezt mutatja többüknél az is, hogy nem szabnak nyitóösszeget, inkább az illető társaság banknál vezetett folyószámlájára vannak “tekintettel”. Ahol viszont (lásd a kondíciókról szóló táblázatunkat) van minimális összeg, az minden egyes kártyára külön értendő. Merthogy az üzleti kártyáknál igencsak gyakori a társkártya; egyes felmérések szerint míg a lakossági számlák mellé átlagosan 1,5-1,7 kártyát váltanak az ügyfelek, a vállalkozások 3-4 darab kártyára tartanak igényt folyószámlájukhoz. Az ötödik, tizedik kártya után sok helyütt csökken az óvadék, a kártyadíj és egyéb költségek mértéke. Arra viszont a hitelintézetek általában lehetőséget adnak, hogy az egyes kártyák költési limite különböző legyen a cégeknél különböző szinteken posztoló munkatársak számára.
Óvadék címén a bankok általában megkövetelik egy adott összeg – száz-, kétszázezer, egymillió forint – hosszú távú lekötését, illetve ehelyett néhány esetben minimális feltöltési limitet szabnak. Így tesz például az OTP, amely az első húsz kártyánál 10-10 ezer forintos, efelett összesen 200 ezer forintos minimum-korlátot szab. A kártyák többnyire nem elkülönített kártyaszámlához kapcsolódnak, hanem az illető társaság folyószámláját veszik alapul, és így aszerint – a banknál vezetett látra szóló vállalkozói betéteknek megfelelően – kamatoznak. A legmagasabb kamatot az OTP kínálja a maga 8 százalékával.
A táblázatunkban feltüntetett díjakon és költségeken kívül majd’ valamennyinél – a néhány, csak belföldön használható forintalapú kártyát kivéve – szóba jön a korverziós költség is: általában a más valutában felvett, illetve kifizetett összeg néhány ezreléke. Jóllehet, az üzleti kártyáknál ez kevésbé jellemző költség, a bankok egy része már az egyenleg lekérdezéséért is felszámít némi pénzt; így tesz például a Budapest Bank, amely ezért tíz forintot kér.
Mindeme kártyák mellett az American Express három elérhető kártyája közül a vállalati is szerepel a kínálatban. Ehhez az ÁÉB-nél és a Mezőbanknál juthatnak hozzá azok a társaságok, amelyek e havonta egyszeri elszámolással működő termék után áhítoznak. Ehhez ötezer dollárt kell úgymond óvadékként az illető hitelintézetnél avagy annak partnerbankjánál elhelyezni, továbbá egyszeri belépési díjat (80 dollár) és a kártya éves díját (100 dollár) befizetni. (A társkártyák esetében az óvadék 2000, az éves kártyadíj 80 dollár.) Mindezért az American Express utazásszervezést, egyebek mellett ingyenes biztosítást és világszerte 92 ezer automatához való hozzáférést ígér.