A pénzügyi és a népjóléti tárca gazdáinak parlamenti “kiselőadása” után egy valami máris tudható: újabb érvekre már nemigen számíthatunk – ugyanúgy, mint ahogy a parlament elé került törvénytervezetek sem mutatnak jelentős eltérést attól a verziótól, amelyre végül az ÉT is áldását adta (Figyelő, 1997/19. szám).
Medgyessy Péter pénzügyminiszter a törvény előterjesztésekor is hangsúlyozta: a most tervezett változások alapvetően változtathatják meg a munkavállalók gondolkodásmódját. Hozzátette, a kormány szándéka szerint a reform a tőkepiacra is jótékony hatást fejthet ki. A pénzügyminiszter kimondta a bűvszavakat: a lakosság rohamosan öregszik, a nyugdíjasok számaránya immár harminc százalék fölé emelkedett. A nyugdíjreform célja a miniszteri megfogalmazásban a szolidaritási elv megtartása mellett egy második, az egyéni öngondoskodáson alapuló pillér beépítése. A pénzügyminiszter hangsúlyos érvként utalt arra a tényre is, hogy a kormánynak nagy nehezen, de mégiscsak sikerült megállapodnia a szociális partnerekkel – az MSZOSZ-szel és “társult részeivel”.
A reform egyik bevallott célja – a pénzügyminiszter szavaival élve – a “nemzeti tőke” akkumulációjának elősegítése: 2030-ra ez a tőke meghaladja majd a GDP 30 százalékát. A nyugdíjreform alapos számításokon és jól kidolgozott háttéranyagokon nyugszik – tette hozzá. A javasolt változások egyetlen évben sem növelik majd a GDP 1 százalékánál nagyobb mértékben az államháztartás hiányát, ám mindezt – legalábbis Medgyessy Péter szerint – bőségesen ellensúlyozza a második pillérnek köszönhető tőkeakkumuláció. A további előnyökről szólva a pénzügyminiszter ismét előhozakodott a munkáltatói járulékok jövőbeli csökkenésével, bár ő maga is hozzátette: ennek mértéke csekély lesz.
A reformált szisztéma a jövőre munkába lépők számára lesz kötelező, a 47 évnél fiatalabbak – a korábbi, kevésbé szemléletes megfogalmazás szerint az 1951 után születettek – pedig választhatják az új, kétpillérű rendszert. Az ennél idősebbek számára – hangsúlyozta a miniszter – nem is érné meg a változtatás. Aki tettét megbánta, annak egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy az, új kétpillérű rendszerből visszalépjen a hagyományos – amúgy szintén reform előtt álló – egypilléres szisztémába.
A nyugdíjszámításnál alkalmazott degresszió csak 2009-re szűnik meg. Fokozatos lesz a nyugdíjemelést meghatározó indexálás bevezetése is: az emelés mértékét ötven százalékban az infláció mértéke, ötven százalékban pedig a reálbér-növekedés szabja meg – ama bizonyos legendás, sokat köpködött svájci indexálás -, ám ez a számítási mód is csak 2000 után lép hatályba. Jövőre a miniszter 3 százalékos reál-nyugdíjemelkedést ígért: azaz a prognosztizált 13-14 százalékos reálbér-növekedéssel szemben a nyugdíjak 16-17 százalékkal fognak emelkedni. Megígérte azt is, hogy a nyugdíjak elmúlt években bekövetkezett értékvesztését a közeljövőben pótolni fogják, azaz a várható konjunktúrából a nyugdíjasok is profitálnak majd.
A pénzügyminiszter külön fejezetet szentelt beszédében az új nyugdíjrendszert megalapozó filozófiának, amelynek lényege a szolidaritási, a biztosítási elv és az egyéni öngondoskodás hármas egysége. Elítélően szólt a szolidaritási elv eddigi túltengéséről, ami egyenesen gátjává vált annak, hogy a munkavállalók felelősen gondoskodhassanak nyugdíjas jövőjükről, hiszen a régi szisztéma kikapcsolta az egyéni érdekeltséget, a járulékot pedig a járulékfizetők inkább adónak érezték, s ennek megfelelően igyekeztek is azt elkerülni. A reformált felosztó-kirovó pillérrel szemben tehát fontos követelmény, hogy vonzóbb legyen a járulékfizetők számára, azaz hogy növekedjen a járulékfizetési hajlandóság. Ennek megfelelően fokozatosan megszűnik a nyugdíjbeszámításnál alkalmazott degreszszió, s az átlagfizetés kétszereséig minden forint számít a leendő nyugdíj meghatározásánál. A minimális szolgálati évek száma 15-ről 20-ra növekszik, s csökken azok köre is, akik járulékfizetés nélkül szerezhetnek szolgálati éveket. A szerzett jogokat pediglen senki semmilyen körülmények között sem veszítheti el.
A tőkefedezeti pillérbe a járulékok 25 százaléka kerül – az eredeti tervekben még egyharmados arányról esett szó, de erre ma már láthatóan senki sem emlékszik. A pénzügyminiszter igyekezett hangsúlyozni: bár ebbe a pillérbe is kötelező a befizetés, ennek ellenére a biztosító és a biztosított közötti kapcsolatnak egy egészen új formája jön létre, amelyben a biztosított, egyedi szerződésben, még a kívánt járadékformát is megválaszthatja magának. A megtakarítás ráadásul örökölhető, ami a pénzügyminiszter értelmezésében, a középkorúak tragikus halálozási statisztikáit is figyelembe véve, egyfajta családi életbiztosításként is felfogható.
Medgyessy Pétert amúgy, saját bevallása szerint, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak hallatlan sikere győzte meg a tőkefedezeti pillér életképességéről.
A miniszter leütötte a saját magának feladott labdát: egyrészt hangsúlyozta, hogy a mai, reformálatlan nyugdíjrendszerben is van kockázat bőven, ám az jórészt rejtve marad a polgárok előtt. A biztosítók gazdálkodásának kockázatát pedig számos garanciaelemmel igyekeznek mérsékelni. A biztosítók számára “jobb években” kötelező a tartalékképzés. Így garancialap jön létre, amelynek – szigorú szabályok által behatárolt – eseti intervenciói révén a minimálhozam törvényileg legalábbis garantáltnak tűnik. Éppen ezért az első években a pénztárak számára szigorúan tilos külföldre vinni a gyűjtött tőkét. A pénzügyminiszter érzékeltette: hiába szólnak az esetleges nagyobb elérhető hozamok a tőkekivitel mellett, gazdaságpolitikai okokból ez nem kívánatos.
A pénztárak számára szigorú alapítási feltételeket szabnak. Nem kevésbé kemények a portfólióelőírások, s követelményként jelenik meg egy pénztár számára az eredmények folyamatos közzététele is. A régi-új szervezetek – Pénztárfelügyelet, Pénztártanács – is segíthetnek abban, hogy a pénztárak működése biztonságosabb legyen.
A pénzügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az új, kettős szisztéma választása a pályakezdők kivételével nem kötelező, csupán lehetőség. Kalkulációik szerint leginkább a 30-35 év közöttiek számára előnyös a kettős logikájú nyugdíjrendszerbe való átlépés: a számítások szerint már a közeljövőben mintegy 1,3 millió ember élhet ezzel az lehetőséggel.
A nyugdíjreform nyerteseiről szólva Medgyessy is elsőnek azt hangsúlyozta, hogy leginkább fiatal, képzett, magas jövedelmű polgártársaink sorolhatók közéjük – ami pedig jó, mert tanulásra, magasabb képzettség elnyerésére ösztönzi a (leendő) járulékfizetőket. A középkorosztály számára adókedvezményekkel igyekeznek vonzóbbá tenni az új szisztémába való átlépést, míg a már nyugdíjban levőknek nyugdíjuk reálértékének növelését ígérte a pénzügyminisztérium gazdája. A másfajta nyugellátásból kiszorulók számára pedig marad a bevezetendő időskori járadék – ezen a címen jövőre mintegy 70 ezer ember számára körülbelül 4 milliárd forintot fizetnek ki.
Medgyessy Péter nem tagadta azt sem, hogy a reform ütemezése egy optimista kormányzati prognózisra épül, amely legalább évi 3 százalékos gazdasági növekedéssel, a GDP 3 százalékát meg nem haladó államháztartási hiánnyal és a GDP 64 százaléka körül stabilizálódó költségvetési adósságteherrel számol. A miniszter meglátása szerint ilyen körülmények között az átmenet minden különösebb nehézség nélkül finanszírozható, a tb-alapok hiányának pótlása sem igényel különleges kormányzati intézkedéseket, s következményeiben sem fenyegeti a tartós egyensúlyra törekvő kormányzati politikát.
Kökény Mihály népjóléti miniszter, csatlakozván előtte szóló minisztertársához, a régi szisztéma hátrányai között sorolta fel a szabályok állandó változását is: a 22 éve hatályos társadalombiztosítási törvény az elmúlt évtizedekben már több mint 120 ponton módosult, egyes rendelkezései tíz alkalommal is megváltoztak. Az új szisztéma előnye a kiszámíthatóság, a nyugdíjmegállapítás kalkulálhatósága, valamint szabályszerűsége.
Az új, megreformált felosztó-kirovó szisztéma alapelveként említette a népjóléti miniszter a nyugdíjaknak a járulékfizetéssel arányos megállapítását: 2009-től legalább 20 szolgálati év lesz a nyugdíjjogosultság feltétele. Szolgálati évet pedig csak járulékfizetéssel lehet szerezni – ez alól kivételt csak a sorkatonaság és a táppénzes ellátás ideje képez, valamint a gyermekes anyák részére járó, gyermekenként 2 év szolgálati idő. Ahogy az már korábban többször is elhangzott, a felsőfokú tanulmányokkal eltöltött idő, valamint a gyermekneveléssel töltött évek kedvezményesen “megvásárolhatók”, s ezzel azok is szolgálati időnek számítanak.
2009-től egységes lesz a nyugdíjmegállapítás rendje is: 20 év szolgálati idő esetén az egypillérű rendszerben maradók számára az indulóösszeg a havi bruttó átlagbér 33 százaléka, ami további megszerzett szolgálati évenként 1,65 százalékponttal emelkedik. A kétpillérű rendszerbe átlépő biztosítottak számára – akik nyugdíjjárulékuk 75 százalékát fizetik a felosztó-kirovó pillérbe – 20 év szolgálati idő esetén az indulóösszeg a bruttó átlagbér 24,4 százaléka, s ez további megszerzett évenként 1,22 százalékponttal növekszik. A jövőben férfiak és nők egységes szabályozás szerint, legkorábban 57 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba – már amennyiben rendelkeznek a megkívánt 38 év szolgálati idővel.
Legalább 3 gyerek esetén a nők kötöttség nélkül élhetnek az idő előtti nyugdíjazás lehetőségével, amennyiben 3 év híján (tudniillik gyermekenként további egy, maximum három évet elismernek számukra) megszerezték a szükséges szolgálati időt: ebbe – mint már említettük – gyermekenként két év amúgy is beleszámít.
A 2009 utáni nyugdíjak a megállapítás logikája miatt adókötelesek, az addig megállapítottak viszont továbbra is adómentesek maradnak. A 2009-es év azért is számít határkőnek, mivel ekkor zárul le a nők nyugdíjkorhatárának 62 évre való emelésére kiszabott átmeneti idő. A magánpénztárt is választók első generációja ehhez képest némi késéssel, várhatóan 2014-től vonul nyugdíjba.
A korkedvezményes nyugdíjazás feltételeit, az érintett foglalkozások körét ÉT-egyeztetés után kormánydöntés szabja majd meg. A népjóléti miniszter nyomatékos érvként említett néhány hatásvizsgálatot, amelyek szerint 35-38 évnyi szolgálati idő után az utolsó, legnagyobb kereset mintegy 70 százalékát érheti el a nyugdíj összege, 42 év feletti szolgálati idő esetén viszont ez az arány a 80 százalékot is meghaladhatja.
A reform további fontos elemeként említette Kökény Mihály az özvegyi ellátás igazságosabb szabályozását: ezentúl özvegyi nyugdíj és saját jogon járó nyugdíj egyidejűleg is folyósítható, azaz a jogosultnak nem kell választania az ellátási formák között.
A miniszteri érvek elhangzását ezúttal nem követte vita. Ilyenre már volt példa, ám ezúttal a bizottságokban is elmaradt a diskurzus, mivel az ellenzék – tiltakozásul a szerintük túlzottan sietős tárgyalás miatt – nem vett részt a munkában, sőt egyikük egyenesen az Alkotmánybírósághoz fordult. Egy biztos: a jelenlegi parlamenti ciklus egyik legviharosabb törvényalkotási vitájára van kilátás.