A gazdasági szabadság alapján a világ 115 országát értékelő Fraser-index szerint a magyar gazdaság hatvanharmadikként, éppen a “legközepesebben” szabad. A két évvel ezelőtti adatokon alapuló 1997-es lista két éllovasa Hongkong és Szingapúr; a harmadik helyen Új-Zélandot, a negyediken pedig az Egyesült Államokat találjuk. Az átalakulásban élenjáró közép- és kelet-európai országok a középmezőnyben foglalnak helyet: Észtország az 52., Litvánia az 55., Csehország pedig – közvetlenül Magyarország előtt – a 62. helyen áll. Szlovénia a maga 94. helyével a magyar változat szerkesztésében közreműködő Urbán László szerint minden bizonnyal igazságtalanul soroltatott hátra, s ugyanez történt az utolsó előtti helyen szerepeltetett Horvátországgal is. A két volt jugoszláv tagköztársaság lesújtó értékelése a saját valutájuk bevezetése körüli kiugró inflációs számoknak, pontosabban – s ez jól példázza az index hiányosságait – a pénzromlás radikális megzabolázásának a következménye. Az idősoros adatokkal dolgozó mutató ugyanis rosszul viseli (értsd: erőteljes kormányzati beavatkozásként értékeli) a nagyarányú monetáris változtatásokat. De furcsának tűnhet az adóztatás egy fajtájaként értelmezett kötelező katonai szolgálat vagy a meglehetősen vitatható objektivitású “tényleges külkereskedelmi forgalom a lehetséges százalékában” elnevezésű mutató figyelembevétele is a számításoknál.
Az index egyes összetevői egyébként (Figyelő, 1997/21. szám) egy konferencián, “közfelkiáltással” nyerték el súlyértékeiket. Mindezek után nyilvánvaló, hogy a Fraser-index semmiképpen sem az egyes országok által követett gazdaságpolitika objektív értékelését adja. Sokkal inkább egy olyan, a magánkezdeményezésnek a kormányzati beavatkozással szemben feltétlen elsőbbséget adó közgazdasági felfogás szellemében fogant eszköz, amely a hosszabb távú tendenciák kimutatására alkalmas. Ráadásul az index érzéketlen a közép- és kelet-európai országok előtt álló sajátos gazdaságpolitikai feladatokkal szemben – igaz, hosszabb távon ezek sikeres végrehajtása feltehetően előrelépést jelent majd a rangsorban. Ezt a várakozást erősítik meg a régióhoz tartozó országok helyezéseinek a kilencvenes évek első felében bekövetkezett változásai is. Az átalakuló gazdaságokban szükségszerűen jelentős állami beavatkozás mellett zajló folyamatok ugyanis Románia kivételével mindenütt több mint másfél egységnyi előrelépést eredményeztek a tízfokozatú – 1995-ben az Algériánál kimutatott 1,9-es és a Hongkongnak adott 9,3-es értékek között mozgó – skálán (lásd grafikonunkat). Persze a gazdaságpolitikusok a jövőben sem mondhatnak le a kormányzati beavatkozás hagyományos eszközeiről, ám a privatizáció előrehaladása és a termelékenység javításának folyamatos kényszere feltehetően a gazdasági szabadság további növekedéséhez vezet majd.