A versenyhivatali eljárásban Kovács Kázmér ügyvéd és a Magyar Autóklub annak megállapítását kérte, hogy az Elmka erőfölényével visszaélve emelte az útdíjat, mivel a díj és az érte kapott szolgáltatás között feltűnően nagy az értékkülönbség. A kérelmezők azt állították: az autópályadíj nem hatósági ár, ezért ennek akkor is lehet versenyjogi korlátja, ha az árról a koncesszióba adó állam és a koncesszióba vevő Elmka szerződésükben megállapodtak. Kovács álláspontja szerint a szerződés magánjogi megállapodásnak minősül, így a benne szereplő ármegállapítási szabályok a feleket csak egymással szemben kötik. A fogyasztó viszont nem köteles ezt az árat elfogadni. Azt ugyanis csak gazdasági erőfölényével vissza nem élve alkalmazhatja az Elmka, hiszen az autópályadíjat az ártörvény nem sorolja a hatósági árak közé.
A GVH a kérelmet elutasító döntésében ugyan elfogadta azt, hogy itt nem hatósági árról van szó és a felek között magánjogi szerződés jött létre. Ugyanakkor úgy vélte: a koncessziós szerződés megkötése egy olyan versenytárgyalás nyomán történt, amelyen az Elmka ajánlatát minősítette a legjobbnak az ágazati miniszter. A verseny már lezajlott, hiszen az elbíráláskori körülmények között a kialakultnál alacsonyabb útdíjat nem lehetett volna megállapítani. Ez a hipotézis két esetben dőlhet meg: egyfelől, ha a pályázat nem volt tiszta, tehát nem alakult ki valódi verseny és versenyár – ekkor a versenytörvény szerint polgári bíróság jogosult eljárni az ügyben. Másfelől akkor, ha az ágazati miniszter nem a nemzeti érdekek összességének megfelelően határozott, például indokolatlanul háttérbe szorította a mérlegelési szempontok között a fogyasztók, azaz az autósok érdekeit. Ekkor jogsértést követett el, ám ennek elbírálása megint csak nem a Versenyhivatal dolga.
Ezzel szemben a polgári bíróság más eredményre jutott. Ebben a perben Kovács Kázmér a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti értékaránytalanságra hivatkozva támadta meg a közte és az Elmka között létrejött szerződést, amely őt az autópálya-használat fejében az Elmka által meghatározott díj megfizetésére kötelezte. Szerinte a szolgáltatás, valamennyi jellemzőjére tekintettel, a nemzetközi összehasonlító adatokat is figyelembe véve nem indokolja az érte kért árat. Az Elmka arra hivatkozott, hogy a koncessziós szerződést a Magyar Állammal kötötte, így az abban foglalt ármegállapítási szabályok alapján a díj nem szabad ár, hanem a hatósági árhoz hasonló közjogi elemeket is tartalmazó kvázi hatósági ár. Mivel az ár megállapításakor a törvényi felhatalmazáson alapuló koncessziós szerződés előírásai szerint járt el, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányának vizsgálatára a bíróságnak éppúgy nincs lehetősége, mint egy hatósági áras terméknél.
A bíróság viszont úgy vélte: a törvény szerint az autópálya-koncessziók esetén a koncesszióba adott tevékenység árképzési szabályai nem tartoznak sem a pályázati kiírás, sem a szerződés kötelező elemei közé, ezáltal a jogalkotó az árnak ennél a koncessziós tevékenységnél mellékes jelentőséget tulajdonított. A bíróság szerint ezért fel sem merülhet, hogy a szerződésben törvényi kötelezettség híján a felek által rögzített árképzési szabályok alapján megállapított díjat a polgári jog szabályai szerint ne lehetne megtámadni. Annál is kevésbé, mert semmi akadálya sem lett volna annak, hogy a jogalkotó hatósági árrá tegye a kérdéses szolgáltatás díját, kizárva ezzel a megtámadhatóságát. A bíróság arra is utalt ítéletének indoklásában, hogy a koncessziós törvény háttérjogként a Polgári Törvénykönyv alkalmazását írja elő – utalva ezzel arra, hogy az állam a koncessziós jogviszonyban nem a közhatalom gyakorlójaként, hanem a másik féllel egyenrangúként vesz részt. Az Elmka-szerződés tehát egy magánjogi megállapodás, amely egy szabadáras szolgáltatás gyakorlására vonatkozik.
A perben felmerült körülmények alapján az első fokú bíróság nem jogerősen megállapított 550 forintos úthasználati díja jogerőre emelkedése esetén intő jel lehet az újabb autópálya-koncesszoroknak. Ez ugyanis – szemben például az Elmka-érdekelt EBRD véleményével – valójában nem azt mutatná, hogy Magyarországon jogbizonytalanság van, és ilyen körülmények között nem érdemes befektetni, hanem azt: az autópálya-koncessziós kereteket a jogszabályok ma úgy húzzák meg, hogy abban a koncesszornak az alkalmazott árral kapcsolatban polgári jogi és versenyjogi kockázatai is vannak. Ha ezt az Elmka nem ismerte fel, vagy a szakértői rosszul ítélték meg, az még nem jelent jogbizonytalanságot, csak egy jogilag szabályozott, de számára bizonytalan helyzetet.
Ez az Elmka számára akár még akkor is hozhat kedvező fordulatot, ha a másodfokú bírói fórum is úgy látja: a feltűnő értékkülönbözetre való hivatkozással a díjat meg lehet támadni. Az újabb tárgyalási fordulóban ugyanis az Elmka láthatóan taktikát változtatott, és most már érdemben és mélységben is hajlandó abba a kérdésbe belemenni, hogy milyen költségek terhelik a díjat. Igaz ugyan, hogy a beruházási költségei között a bíróságnak beterjesztett anyagban megemlített 3,5 milliárdos tervezési, szakértői díj ugyancsak borsosnak tűnik, de a per során kiderülhet, hogy a magas díjakhoz a túlzott állami elvonások is hozzájárultak. A KHVM által készített 1996-os kormány-előterjesztés például azzal számol, hogy a koncessziós díjbevételekből az állam együttesen közel 50 százalékban részesedik; ennek jelentős részéről akár le is mondhatott volna, ha szándéka a minél olcsóbb pályahasználati díj elérése lett volna. Az államot az eddig napvilágra került szerződési feltételek szerint a “minél kisebb részvétellel minél nagyobb bevétel” elve motiválta, ami sajátosan feleltethető meg csak a nemzetgazdasági érdekek figyelembevételének. A koncessziós autópályadíjak nyomán kialakult közfelháborodás utáni kormányzati stratégiaváltás már “az olcsóbb díjak érdekében állami részvétel” elvén alapszik, ennek jele az M15-ös hiteléhez adandó kormánygarancia lehetőségének a híre is. Azt mindenképpen tudomásul kell venni, hogy egyszerre olcsódíjas autópályákat építtetni és nagy költségvetési bevételre szert tenni nem lehet. A nemzetgazdasági érdekek mérlegelésének éppen ezeknek a szempontoknak az egyensúlyát kell eredményeznie.