Az elmúlt években többnyire a lízingpiac szabályozatlansága okozott gondokat – az adó- és pénzügypolitikusok mellett – a szakma képviselőinek is. Mára megfordult a helyzet: a lízingcégeket a pénzügyi vállalkozások közé soroló hit belépésével sokak szerint a túlszabályozottság korszaka köszöntött be. Igaz ez annak ellenére, hogy a lízingeseket bankszerű működésre kényszerítő jogszabály alapelveivel – a lízing alternatív finanszírozási eszközként való kezelésével, illetve a cégek pénzügyi stabilitásának szigorúbb megkövetelésével – szinte mindenki egyetért. A pénzvilág és a szélesebb közvélemény (mindenekelőtt a WVM-ügy miatt megrendült) bizalmának visszaszerzése a szakma eminens érdeke. Az ezt szolgáló lépéseket illetően azonban korántsem alakult ki teljes konszenzus a piaci szereplők között. A hit előkészítése, illetve a majdani jogszabály előírásaira való felkészülés során több törésvonal is kitapinthatóvá vált a lízingcégek között. Nem ugyanaz előnyös ugyanis a banki tulajdonú és a “független” lízingcégeknek, a kisebbeknek és a nagyobbaknak, a tevékenységüket bankhitelekből finanszírozóknak és a kötvénykibocsátóknak.
A legnagyobb viták tavaly, érthető módon, a rendkívül tőkeigényes lízingtevékenység finanszírozásának kérdése körül sűrűsödtek. A forrásaikat jelentős részben nyilvános kötvénykibocsátásokból összegyűjtő – többéves múltra visszatekintő, nem banki – lízingcégek pénzügyi függetlenségük elvesztésétől, rosszabb esetben pedig piaci részesedésük összezsugorodásától féltek azt a tervezetet megismerve, amely a nyilvános kötvénykibocsátás összértékét a kibocsátó társaság saját tőkéjének mértékében korlátozta. Viták ide, ellenérvek oda, a törvény – okulva a rossz tapasztalatokból – idén januártól bevezette a korlátozást, azzal, hogy a korábbi kibocsátóknak két év türelmi időt hagyott kötvényállományuk és saját tőkéjük egyensúlyba hozására. Ezzel nyilvánvalóan a bankhitel vált a lízingtevékenység finanszírozásának elsődleges eszközévé.
E váltás egybeesik a banki tulajdonú lízingcégek általános előretörésével. E vállalkozások – tőkeerejüknek és az anyabank által közvetített ügyfélkörnek köszönhetően – egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek szert, a nem banki tulajdonúak pedig kénytelen-kelletlen mind szorosabb együttműködést igyekeznek kiépíteni valamely hitelintézettel. (Olykor olyannyira szorosat, hogy a bank megveszi az adott lízingcéget – lásd a Kereskedelmi és Hitelbank esetét a PVL-lel.)
A lízingcégek adóztatásával kapcsolatos jogszabályokba ugyanakkor számos ellentmondás csúszott. A lízing tőkerész mellett a kamatot is megadóztató áfa-törvényt ugyan az elmúlt héten – visszamenőleges hatállyal – módosította az Országgyűlés, a lízingtársaságok illetékfizetési kedvezményeit szabályozó előírások azonban továbbra sem igazán kiforrottak. Az történt ugyanis, hogy a jogszabály előkészítői kedvezményeket kívántak biztosítani a lízingbeadóknak, mondván: esetükben nem továbbértékesítésről, hanem finanszírozási szolgáltatásról van szó. A kedvezmény elnyerését azonban mind a gépjármű-, mind az ingatlanlízing esetében ahhoz kötötték, hogy az adott üzletágnak legalább ötvenszázalékos részesedése legyen a cég árbevételében. Ez pedig, lévén, hogy a lízingcégek többsége mindkettővel foglalkozik, végső soron csak külön cégek létrehozásával – és a minimálisan 20 millió forintos alaptőke-igény miatt meglehetős költségesen – teljesíthető elvárás.
A Creditanstalt Leasing Rt. az újonnan alapított, banki érdekeltségű lízingtársaságok sorába tartozik. A céget a Creditanstalt-csoport Ausztriában piacvezetőnek számító lízingvállalkozása és a magyarországi Creditanstalt bank hozta létre. Az ügylet nem volt előzmény nélküli: az 55 százalékban tulajdonos CA-Leasing GmbH ugyanis az évtized eleje óta irodát tart fenn Budapesten, és úgynevezett cross-border (vagyis közvetlenül Ausztriából irányított) lízingtevékenységének köszönhetően több mint egymilliárd schillinget érő itteni lízingállománnyal rendelkezik. Különösen figyelemreméltó a cég ingatlanlízing üzletágának tevékenysége, amely az ügyfelek ingtlanfejlesztéseinek finanszírozása mellett a társaság három saját fővárosi irodaházának bérbeadását is magában foglalja. A tipikusan hosszú távú ingatlanlízing-szerződések megkötését a CA-Leasing devizában történő refinanszírozása teszi lehetővé, amivel kiküszöbölhető a magas infláció okozta kockázati faktor.
A beruházások devizában való finanszírozására a tavaly alapított magyar lízingcég esetében is mód van, ám az általános jogi előírások e társaságra is érvényesek. Wolfgang Zein, a cég ügyvezető igazgatója szerint az új szabályozás némiképp visszalépést jelent a korábbi jogi környezet adta lehetőségekhez képest, hiszen a pénzügyi lízing az eszközök átlagosan ötéves amortizációja folytán gyakorlatilag elvesztette vonzerejét. A cég ezért egyelőre az operatív lízinget részesíti előnyben, melynek alapvető sajátossága az, hogy a szerződés lejárta után a lízingbe adott eszközzel továbbra is a lízingcég rendelkezik. Az ügyvezető várakozásai szerint azonban a szabályváltoztatások sora még nem ért véget…
Az OTP-Deutche Leasing Kft. ugyancsak egy bank és egy külföldi lízingcég közös vállalkozása, különbség azonban, hogy itt az alapvetően magyar tulajdonú (bár a nemzetközi tőzsdéken is jegyzett) hitelintézetnek van többségi (51 százalékos) részesedése. (A másik partner, a Deutche Leasing AG a mobil beruházási javak piacvezető németországi finanszírozója.) A cég alaptőkéje mindössze 100 millió forint, ez több magántulajdonú magyarországi lízingcég alaptőkéjétől is jócskán elmarad. A lízingtevékenység finanszírozását a cég az OTP mellett más magyar hitelintézetekre építi. Palotai József, a kft. egyik ügyvezető igazgatója szerint a biztos tulajdonosi, illetve banki háttér tudatában a cég megengedheti magának, hogy előnyben részesítse a jó hitelképességű, többnyire nagyobb értékű eszközöket lízingbe vevő, igényes kiszolgáláshoz szokott nemzetközi vagy önkormányzati tulajdonú ügyfeleket. A pénzügyi lízing viszont az ő ügyfélkörüknek is drágább lenne a bankhitelnél, és a mai szabályok mellett még kedvezőbb költségelszámolási lehetőséget sem nyújt, ezért a társaság tevékenysége jelenleg az operatív lízingre irányul.
A pénzügyi lízing Palotai József szerint így inkább azok számára lehet kedvező finanszírozási alternatíva, akik méretüknél vagy más okoknál fogva nem jutnak bankhitelhez. A lízingcégek szerepe esetükben gyakorlatilag az lehet, hogy “csokorba gyűjtve” az ügyfeleket, helyettük ők vesznek fel bankhiteleket, és osztják szét azokat lízingbe adott eszközök formájában.
A szolnoki székhelyű Axon Vagyonkezelő, Organizációs és Befektetési Rt. korábban több alkalommal is bocsátott ki nyilvánosan kötvényeket. Az állampapír-hozamokat 2-3 százalékkal meghaladó kamatszinten értékesített kötvények a kibocsátó számára is kedvező finanszírozási lehetőségeket nyújtanak – állítja Kun Zoltán, a cég vezérigazgatója. A bankok ugyanis havonta tőkésítik az általuk nyújtott hitelek után felszámított kamatot, a kötvénytulajdonosnak viszont évente elég egyszer fizetni. A nyilvános kibocsátás költségeinek (a forgalmazói jutaléknak és a reklámra kifizetett összegnek) az előteremtéséhez persze egy-egy alkalommal viszonylag nagyobb mennyiségű papír értékesítésére van szükség. A vezérigazgató szerint azonban 250-300 millió forintnyi kötvény eladásával már megtérülnek a többlet-ráfordítások.
Az Axon saját tőkéje jelenleg 500, kötvényállománya viszont 700 millió forint körül mozog. A kettő összhangba hozása érdekében a cég nem annyira a kötvények mennyiségét szeretné csökkenteni, mint inkább saját tőkéjét növelni. Ennek érdekében várhatóan hamarosan nyilvános részvénykibocsátás formájában növelik a cég tőkeellátottságát, amire egyébként korábban is volt már példa a társaság történetében. (Az Axon alaptőkéjének körülbelül ötöde van külső magánszemélyek kezében, a többin néhány jogi személyiségű társaság, valamint a menedzsment osztozik.)
A cég eddig sem csupán kötvényekből finanszírozta tevékenységét: forrásainak fele kereskedelmi bankoktól származik. A Kelet-Magyarország egyik vezető lízingcégének számító társaság ügyfelei elsősorban a száz- és ötszázmillió forint közötti éves árbevételű cégek köréből kerülnek ki, az ennél nagyobbak ugyanis jellemzően közvetlenül a bankokhoz fordulnak. A cég továbbra is a pénzügyi lízinget részesíti előnyben, ám az új szabályozás néhány elemével az Axonnál sem maradéktalanul elégedettek. Az illetékkedvezmény elnyerésével kapcsolatos nehézségek például őket is érintik, mint ahogyan a kötvénykibocsátások korlátozása sem aratott náluk osztatlan sikert. Kun Zoltán ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: az Axon sohasem az új kibocsátásokból egyenlítette ki a korábbi papírok után fennálló kötelezettségeit. A megbízhatóság és az ügyfelekkel való közvetlen kapcsolat a cég legfontosabb stratégiai előnye, ami azt is jelenti, hogy pontosan fel tudják mérni, kinek nyújtanak finanszírozási segítséget. A cég egyébként – igyekezve lépést tartani a nála tőkeerősebb banki tulajdonú lízingcégek piaci részesedésének növekedésével – nemrég megvásárolta egy kisebb szegedi lízingvállalkozás, a Papick eszközállományát.