A 25 ezer cég megkérdezésén alapuló felmérés szerint a német vállalkozók mintegy kétharmada úgy ítéli meg, hogy a tervezett időpontban, 1999. január 1-jén megkezdődik a közös valuta bevezetése. Azonban a cégeknek csak 39 százaléka véli úgy, hogy a határidőben való kezdés valószínű és kívánatos. Két évvel ezelőtt még csak kilenc százalék vélekedett így. A mostani válaszolók 26 százaléka szerint valószínű ugyan az 1999-es kezdés, de nem kívánatos.
Továbbra is minden második cég úgy tartja, hogy nem várható kedvező hatás a közös valutától. A különböző lakossági felmérések szerint az emberek 55-60 százaléka utasítja el az eurót. A cégek közül eddig csak minden ötödik tett lépéseket a közös valutára történő átállás előkészítésére. Nagyon sok helyen egyáltalán nem is foglalkoztak a kérdéssel, de azt feltételezik, hogy az átállás tetemes költségekkel fog járni.
Az ipar és általában a bankok támogatják az euró bevezetését, míg az építőipar és a kereskedelem nagyobb része komoly félelmeket táplál a közös valutával szemben. Gyakorlati lépéseket ez idáig a bankok és a biztosítók tettek: az előbbiek 85, az utóbbiaknak pedig a 66 százaléka kezdte meg az előkészületeket az euró bevezetésére.