A Federal Reserve Board (Fed) legújabb vizsgálata, amelyet a svájci Neue Zürcher Zeitung pénzügyi rovata dolgozott fel, ellentmond a szokásos véleménynek, hogy a dollárbankjegyek nagyobb része belföldön forog. Az amerikai bankrendszeren kívül forgalomban lévő dollárbankjegyek több mint fele, egyes felmérések szerint akár a kétharmada (200-250 milliárd dollár a 375 milliárdból) 1995 végén külföldön volt. A kilencvenes években látványosan megnőtt az amerikai készpénz iránti kereslet, és az újonnan kibocsátott bankjegyek mintegy háromnegyede külföldre áramlott, míg 20 évvel ezelőtt még csak egyötöde lépte át a határt.
Az Egyesült Államokon kívüli dollár-készpénzmozgások rendkívül nehezen mérhetők. A Fed új felmérésének két közvetlen forrása: az amerikai vámhatóság (US Customs Service) és a New York-i Federal Reserve Board. Az előbbihez futnak be a valuta- és pénzeszköz-jelentések (Currency and Monetary Instrument Reports – CMIR), amelyekben minden tízezer dollárt meghaladó, a határt átlépő pénzküldeményt jelenteni kell (vagy legalábbis kellene). Az utóbbi gyűjti az információkat a nagyobb kereskedelmi bankoktól. Ám egyik statisztika sem teljes. A CMIR mindenekelőtt azért, mert a kisebb összegekre nem terjed ki, de gyakran a nagyobb összegeknél sem tesznek eleget a bejelentési kötelezettségnek – elsősorban éppen akkor nem, ha dollárbankjegyeket visznek ki. Így is, csupán a rendelkezésre álló adatokból is kitűnik, hogy 1988 és 1995 között a szaldó szerint több mint 100 milliárd dollárnyi készpénz hagyta el az országot. Ennek mintegy fele Európába, ennek is oroszlánrésze Oroszországba került; 15 százaléka áramlott a Távol- és a Közel-Keletre, a maradék pedig Latin-Amerikába, túlnyomórészt Argentínába.
A Federal Reserve Board megkísérelte mindezt egy sor közvetett információval kiegészíteni. 1985-ben és 1986-ban, majd 1995-ben szúrópróbaszerű felméréseket végeztek az amerikai háztartásoknál; ezek megerősítették, hogy az utóbbi tíz évben jelentősen csökkent a készpénzhasználat. Egyidejűleg mégis gyorsan emelkedett az egy főre jutó reál-készpénzforgalom. Ebben az évtizedben a bankjegyforgalom átlagosan három és fél százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a fogyasztás. Mindez megerősíti, hogy a dollárbankjegyek iránti járulékos kereslet nagyrészt külföldről származik.
A húszdolláros bankjegyek az Egyesült Államokban szélesebb körben használatosak, mint a százdollárosok, az utóbbiak mégis az összes készpénzforgalom 60 százalékát teszik ki. A Fed megállapította, hogy az összes százdolláros bankjegy legalább kétharmada (de talán a háromnegyede is), valamint az összes ötvendolláros bankjegy majdnem fele külföldön található. A nettó új kereslet is főleg külföldről jön.
A Fed közgazdászai két figyelemre méltó kiugrást találtak. 1990-ben és 1991 elején fokozottan áramlottak ki eszközök Argentínába, és az Öböl-háború is világszerte erőteljes dollárkeresletet okozott. A második “robbanás” oka 1993-ban és 1994-ben a gazdasági helyzet romlása Oroszországban és a Szovjetunió más utódállamaiban. A Fednél úgy becsülik, hogy összesen nettó 40 milliárd értékű dollárbankjegy találhatott utat Argentínába, és mintegy 60 milliárd dollár áramlott a FÁK-államokba.
A Fed azt is megvizsgálta, hogy a készpénzforgalom jelentős része nem az amerikai árnyékgazdaságba áramlott-e, illetve a valószínűtlenül nagy készpénznövekedés nem lehet-e a fokozódó adóelkerülés jele. Nagyvonalúan azt feltételezték, hogy a GDP (jelenleg 76 000 milliárd dollár) 10 százalékát a “készpénz-gazdaságban” termelik meg. Ehhez hozzáadva a drogkereskedelem 300 milliárd dolláros volumenét, a készpénz évi 35-50-szeres forgását alapul véve mindez akkor is csak 20-30 milliárd dollár körüli készpénzszükséglet, vagyis az összes volumen 8 százaléka. Ezzel tehát nem magyarázható az utóbbi évek gyors növekedése.
A vizsgálatok során a Fed azt is megállapította, hogy sok ipari országban a készpénzmentes fizetési forgalom régóta tartó növekedése ellenére meglepően magas a készpénztartás aránya. Az Egyesült Államokban az évi készpénzforgalom 650 dollár/főre becsülhető, miközben Németországban 1320 dollár, az éllovas Japánban pedig 3590 dollár. A Fed feltételezése szerint az ezerdolláros bankjegyek elsősorban külföldi kezekben találhatók, és a bankok széfjeiben fekszenek.