Ennél is nehezebben kezelhető problémát jelentett az építőipar termelésének cikli- kussága.Az éves adatok azt mutatják, hogy 1990-ben és 1991-ben jelentősen visszaesett az építőipar teljesítménye. Az 1992. és 1993. a szinten tartás évei voltak. Az 1995-ös zuhanásszerű csökkenés a stabilizációs intézkedések fényében voltaképpen nem váratlan. Az viszont sokakat meglepett, hogy a drasztikus visszaesést nem követte fordulat, sőt az elmúlt év első felében még az 1995. év első hat hónapjánál is 10 százalékkal kisebb volt az ágazat teljesítménye. Ezt ellensúlyozandó 1994-ben – a választások évében – erőteljesen bővült a termelés; ezután egy újabb hullámvölgy, majd 1996 második félévében újabb fellendülés következett. A növekedés olyan mértékű volt, hogy az első félév negatívumát az év végére teljesen kiegyenlítette. A makrogazdasági folyamatok, a szerződésállományról, illetve a nagyobb fejlesztésekről szóló jelentések alapján a fellendülés tartósnak ígérkezik.
Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a kínálati oldalon időközben alaposan megváltozott két tényező: a korábbi nagyvállalatok helyébe a piaci igényekhez rugalmasabban alkalmazkodni képes kisebb szervezetek léptek, s ezzel párhuzamosan a tulajdonosi struktúra is átalakult. A szervezeti összetétel legjelentősebb változásai már 1993-ra végbementek; a kialakult arányok immáron hasonlítanak a nyugat-európai országok építőipari mutatóihoz.
Az építőiparban a jogi személyiségű bejegyzett vállalkozások száma 1996 végén 12,5 ezer volt. A szervezetszám 15 százalékos növekedési üteme még mindig számottevő, de az évtized elején tapasztaltnál mérsékeltebb. (Megjegyzendő, hogy a valóban működő szervezetek száma mintegy 10 ezerre tehető.)
A tulajdonosi struktúrában két fontos változás érzékelhető. Az első: erőteljesen csökkent az állami tulajdon aránya; ma már alig több 10 százaléknál. A privatizációs folyamat vége felé járunk. Az idén a kisebbségi állami résztulajdon-hányadok is magánkézbe kerülnek.
A másik fontos változás a magánkézben lévő építőiparon belül a külföldi tulajdonlás megjelenése. Jelenleg az ágazat jegyzett tőkéjének közel 40 százaléka van külföldiek tulajdonában, de ez az arány még változhat. A hazai- és a külföldi tulajdonú, de hazai bejegyzésű vállalkozások versenyhelyzetében számottevő különbség mutatkozik: a külföldi kézben lévők tőkeereje messze meghaladja a hazaiakét. Ez utóbbiak általában nem sokat képesek költeni a műszaki fejlesztésre, a technológiai megújításra; többnyire nyomasztóan nagy terhet ró rájuk a privatizációs hitelek visszafizetése. A realitások talaján maradva nem nehéz tehát megjósolni, hogy az ezredfordulóig – a legjobb szándék ellenére is – a külföldi tulajdoni arány növekedése várható az építőiparban.
A piacon tapasztalható tartós túlkínálat miatt az ágazatban foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken; ennek mértéke meghaladja a termelés visszaesését. A munkanélküliségi mutatók nagyok, a bérek alacsonyak. Az építés-szerelési területen dolgozók száma 1996 végén – számítások szerint – nem érte el a 100 ezer főt. Az ágazat bérhelyzete rendkívül kedvezőtlen: a 14 nemzetgazdasági ág közül csupán a vendéglátást és a mezőgazdaságot előzi meg. Az 1996-os bruttó bér 38 ezer forint, több mint 10 ezer forinttal marad el az országos átlagtól. Ennek természetes következménye a magas munkanélküliségi mutató. Az építőiparban regisztrált munkanélküliek száma 1996. március végén volt a legmagasabb: elérte az 50 ezres nagyságot. Ez a szám egyébként jellemzően 30 és 40 ezer között alakul; az elmúlt év végén 42 ezer főt regisztráltak.
A vázolt kedvező tendenciák és a még megoldásra váró kérdések alapján is az 1997-es évben az építőiparban legalább ötszázalékos termelésbővülés prognosztizálható.